Legenda vagyok

Will Smith főszereplésével készül a Legenda vagyok folytatása, amire Michael B. Jordan is bejelentkezett

Egy esély, hogy a történet igazodjon a regényhez.

Will Smith ismét legendává válhat, ugyanis a Warner Bros. elkezdte előkészíteni a 2007-ben bemutatott Legenda vagyok című film folytatását, amiben természetesen visszatér Will Smith, és a Fekete Párduc és a Creed produkciók sztárja, Michael B. Jordan társszereplő lesz – adta hírül az éjjel a Deadline.

Érthető okokból a cselekmény részletét nagy titok övezi. Bár a film úgy végződött, hogy a főszereplő feláldozta magát, készült egy alternatív befejezés, amiben Smith karaktere nem hal meg – de ugyanez igaz lehet az eredeti vágásra is, hiszen a robbanás után nem láttuk a főszereplőt. Érdemes megjegyezni, hogy Smith és Jordan először dolgoznak majd együtt.

A folytatás írója és producere az Oscar-díjas Akiva Goldsman, az Egy csodálatos elme, A rejtély és az eredeti Legenda vagyok forgatókönyvének írója. A film Richard Matheson 1954-es, azonos című regényét dolgozza fel, és nagyban hozzájárult posztapokaliptikus műfaj népszerűsítéséhez a 2000-es években. A főszereplőn és az írón kívül jelenleg egy rendező neve sem merült fel a projektnél, és egyelőre azt sem lehet tudni, hogy mikor fogják bemutatni a folytatást.

Az I Am Legend főszerepében Will Smith az amerikai hadsereg virológusát alakítja, aki egyedül él New York város poszt-apokaliptikus világában, három évvel azután, hogy a kanyaróvírus ellenszere halálosnak bizonyult, és állítólag az emberiség 99%-át megfertőzte. Smith a túlélésért és a gyógymód kifejlesztéséért küzdött, hogy visszaváltoztassa a vámpírszerű, halálos szörnyetegeket, akik egykor emberek voltak.

És felmerül a kérdés, hogyan tér vissza Will Smith? A film végén feláldozta magát az emberiségért, de ahogy mondtuk, létezik egy második befejezés. Állítólag az eredeti befejezés nem tetszett annyira a tesztközönségnek, ezért a Warner Bros. újraforgatta, ami a regény befejezéséhez is közelebb áll. Miután főszereplőnk megtalálta az ellenszert, és visszaverte a zombik támadását, felfigyel, hogy fertőzöttek vezetője vérrel egy pillangó szimbólumot rajzol az üvegajtóra. Egy ilyen szimbólum található azon a nőn is, akin kísérletezett, akiről időközben kiderült, hogy a zombik vezetőjének a párja. Smith átnyújtja a meggyógyított nőt, és bocsánatot kér tettéért, és akárcsak a könyvben, rádöbben, hogy legendává vált.

Ezzel ellentétben a másik befejezés, amelyet a legtöbb mozinéző látott, Smith-nek éppen időben sikerült megalkotnia az ellenszert, megment egy nőt és egy gyereket, majd feláldozza magát. És itt jön a csavar, mivel akciófilmről van szó, nem mutatják, hogy meghalt vagy túlélte a robbanást a főszereplő, csak egy robbanást látunk.

A Legenda vagyok megjelenésekor világszerte 585 millió dolláros bevételt hozott, és mivel Smith nemrég Oscar-jelölést kapott a legjobb színész és a legjobb film kategóriában a Richard királyért, a Warner Bros. fantáziát lát benne, hogy ideje meglovagolni a színész népszerűségét, s elkészíteni a régóta halogatott folytatást.

Total
80
Shares
Previous Article
Disney+

A Disney+ egy olcsóbb előfizetést vezet be, cserébe hirdetések jelennek majd meg

Next Article
Obi-Wan Kenobi

Bemutatták az Obi-Wan Kenobi előzetesét, amiben a jedimester a Sith inkvizítorok elől fut

Related Posts