Főoldal Kritikák/tesztek What If…? 1. évad kritika
Kritikák/tesztek

What If…? 1. évad kritika

A Marvel végleg kinyitja a Multiverzum lehetőségeinek kicsiny boltját.

365
What If...?

Közhely azzal kezdeni ezt a kritikát, hogy mindannyian el szoktunk néha gondolkozni, mi lett volna, ha egy adott szituációban máshogy döntünk? Mi lett volna, ha akkor felhívom? Mi lett volna, ha elfogadom akkor azt az állást? Mi lett volna, ha végül aznap arra a bulira nem megyek el? Ezek és ehhez hasonló kérdéseken merenghetünk mi átlagemberek, de ha Marvel szuperhősei lennénk akkor a világ sorsa is a mi döntéseinktől függne, nem csak a saját életünk.

What if...?

De a sok, ha és volna után nézzük, mi az, amivel valóban szemben állunk. Az idei évben a mozifilmek mellett több sorozatot is bemutattak már, év elején érkezett az egyedi hangvételű WandaVision, tavasszal A Sólyom és a Tél Katonája, nyáron a Loki, nyár végén a párhuzamos valóságokba enged bepillantást a Marvel Studios első animációs sorozata. A What If…? című sorozatnak mintha két célja is lenne: az egyik persze, hogy a rajongókat elkényeztesse az utalásokkal és a végtelen megidézéssel, és déja vu-val, a másik, pedig, hogy kicsit kísérletezzenek a karakterekkel és történetekkel, bővítsék az amúgy sem szűk Marvel Moziverzumot.

Az első célt természetesen hiánytalanul teljesíti a sorozat, itt ráadásul nem csak azért működik a sok kikacsintás, mert egy Marvel-filmről beszélünk, hanem mert itt a tartalom miatt és a „remix” jelleg miatt szervesen kapcsolódik a sok utalás. A nézőt már nem csak a hasonlóságok, amik megfogják, hanem a kisebb-nagyobb különbségek is. Érdekes módon bármennyire természetes része, s érdekes is a korábban ismert szituációk új variációban, mégis a legérdekesebb, legjobb pillanatok mégsem akkor fordulnak elő, amikor egy filmes jelenetet, a What If…? egy apró csavarral, de kábé teljesen ugyanúgy mutat be, hanem amikor az ismert karaktereket egy váratlan és új szituációval állítja szembe.

What If...?

A második célkitűzésre itt térjünk is rá, mert erről van mit beszélni. Kicsit kettős érzése van az embernek ezzel kapcsolatban, mert egyszerre vannak bátor és jól sikerült kísérletek, és olyan variációk, amik a „rendes” MCU karaktereknek is ad egy kontextust (pl.: Jégóriás Loki, ezek szerint Odin ennyire rossz apa volt?), mégis van egy olyan érzése az embernek, hogy sokszor megmarad a sorozat a biztonságos vizeken. De ennek a kettőségnek a műfajban van a magyarázata: ez egy antalógia sorozat, és így nyilván hullámzik minőségben.

Erre a sorozatra különösen igaz, itt az epizód címében megfogalmazott kérdés minél érdekesebb, annál jobb lesz a rész, az alapfelvetés döntően meghatározza a minőséget. Nem minden részben érezni, hogy a maximumot kihozták a karakterekből és a kifordult szituációikból, de azt nem lehet a szemére vetni a sorozatnak, hogy nem lenne hű a saját szereplőihez, mert azt mindenképp ki kell emelni, hogy az eltérő körülmények ellenére is felismerhetőek és önmaguk a karakterek.

Véleményem szerint a három legjobb rész a zombis, a Doctor Strange-re koncentráló és az, amelyik a Marvel első fázisát krimibe forgatta át, valamint erős induló még, amikor T’Challa Űrlord lesz. De van egy alap színvonal, ami alá egy rész se megy, a legrosszabb rész is csak simán szórakoztató, ám felejthető. Az előbbi hármat külön-külön is érdemes dicsérni: a zombis rész nagyon jól és feszesen van megírva, végig izgalmas, jól sáfárkodik a műfaji elemekkel, jól csavarja ki hőseinket a megszokott pózaikból, de úgy, hogy mégis végig önmaguk maradnak, Peter Parker pedig sajnos még az MCU-ban nem kapott ilyen monológot, mint ebben a részben. A Doctor Strange epizód olyan meglepően mélyre van megírva, olyan lélektörő befejezéssel, ami tényleg bátor húzás volt. A harmadik rész pedig egy nagyon jól megírt nyomozást tartogat nekünk, ráadásul az első fázis eseményeit újra elmesélve, ami már olyan régen volt, hogy önmagában is nosztalgikus élmény.

Az évad vége jól összeköti a szálakat, amihez én őszintén lehet nem ragaszkodtam volna, teljesen működött volna, ha végig mindenki megmarad a kis saját univerzumában, de mivel nem bántó ahogy, összehozták a csapatot a végén, igazából jól jártunk. Az animáció stílusa igényes, de nem különösen szép, vagy ötletes, bár megvan a maga stílusa és színkezelése nem szakad el a filmektől, de ez valószínű koncepció is volt, hisz ez a sorozat teljesen a filmeket támogatja, azokat adaptálja, nem is már a képregényeket. Felmerül a kérdés, mi lett volna ha a Marvel még bátrabban nyúl az alapanyaghoz, és ebben nem egy világépítési stratégiát lát, és egy fokkal bátrabb, de egyrészt így se panaszkodhatunk, másrészt elég ironikus, hogy itt is szóba jön: mi lett volna ha…

A Marvel filmek rajongóinak mindenképpen kötelező anyag és élvezni is fogják, de nem szabad túl nagy elvárásokkal leülni elé. Ha úgy fut neki az ember, hogy ez csak egy szórakoztató játék az ismert történetekkel és karakterekkel, akkor nem fog csalódni, mert egy egész élvezetes animációs sorozat, ami azért mély nyomokat nem hagy, sok tekintetben felejthető. Aki azonban nem él-hal ezért az univerzumért, az jobb, ha kerüli, mert csak összezavarná.

Szerző

Mióta az eszemet tudom mozgóképpel kelek és fekszem. Közösségi média felületünket kezelem és kritikákat írok általában filmekről.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

A sógun
Sorozatkritikák

A sógun kritika

Az utóbbi évtized legjobb szamurájos sorozata?

Disney Plus
Filmek

Filmek és sorozatok, amiket bemutat májusban a Disney+

Májustól ezeket a filmeket és sorozatokat is nézhetjük a Disney+-on.