Disney+-nak és a Marvelnek is kellett a friss tartalom, valamint a friss vér, erre pedig tökéletes volt a WandaVision. Bár talán nem hozta ki azt a potenciált, amit hordozott magában a sorozat, de mindenképpen a Marvel Moziverzum egyik legfurább darabja, és egyben az egyik legérdekesebb is.
Figyelem! A cikkben SPOILER olvasható.
Wanda és Vízió a Bosszúállók-filmek során sokszor szolgáltak inkább plotpointként, máskor pedig inkább kiegészítő karakterként szerepeltek, a jellemüket alig ismertük meg. Nagyon sokan fel is húzták a szemöldöküket, amikor meghallották, hogy pont róluk készül sorozat, hisz az egyiküket utoljára holtan láttuk, a másikuk pedig bár a rajongók között népszerű, de nem a legismertebb karakter, még az őt alakító Elizabeth Olsen se az A-lista felső vonala. Azonban akik képregényeket olvasnak, hozzászokhattak, hogy a mellék- és epizódszereplők önálló sorozatai a két nagy kiadónál gyakran ezerszer eredetibbek, és minőségibbek, mint mondjuk népszerűbb társaik képregénysorozatai (lásd.: Matt Fraction és David Aja Sólyomszem szériája, vagy ha DC, akkor Tom King és Mitch Gerads Mister Miracleje).
A WandaVision azért is csodálatos, mert elképesztő módon kibontja ezt a két karaktert, mind Olsen, mind Paul Bettany brillírozik a szerepben, látszik rajtuk, hogy nagyon élvezik ezt a sitcom világot. És amikor már visszacsöppenünk a valóvilágba, akkor is olyan súlyt tudnak adni a karaktereiknek, amit ritkán látunk a Marvel Moziverzumban. Olyan változatosan és olyan széles színészi palettán játszanak, hogy azt öröm nézni. Olsen alakítása különösen érzékeny, egyszerre esik meg rajta a szívünk és rettegünk tőle. Bettany androidja pedig valahogy az egyik legemberibb szereplő az egész sorozatban, s az univerzum legjobban megírt, legszebb sorait, valahogy mindig az ő Víziója kapja. Mind a gyászról szóló mondata, mind a Thészeusz hajója „monológ” az írás magasiskolája, tökéletesen előadva.
Ha már az írásról esett szó; érdekes megfigyelni, hogy a két címszereplő milyen ellentétes pályát jár be, Wanda kicsit megszűnik embernek lenni, és feláldozza azt, amitől embernek érzi magát. Vízió pedig egy szintetikus létforma létére, a sorozat végére ember lesz, saját szabad (?) akarattal és vágyakkal. De emellett, még rengeteg rétege van a sorozatnak. A gyász feldolgozása nagyszerűen van bemutatva, a sorozatnak ezek a legjobb részei, mikor Wanda gyászával és a veszteségeivel való szembenézésről szól. Ezt sikerült egy kiváló metakörnyezetbe beágyazni. Ahogy a tv-s sitcomok is az idő előrehaladtával egyre inkább bemutatták a valóságot, úgy Wandának is szembe kell nézni a sorozat végével, hogy mit tett, és mi az igazság.
A díszletek, jelmezek kitűnőek (főleg a halloweeni epizódban!), ahogy az is látszik mennyi apró utalást és kikacsintást rejtettek el a régi idők sitcomjai felé. Ezen a sorozaton látszik a beleölt idő és energia, amit elképesztő pontossággal és profizmussal tálaltak, látszik minden elköltött dollárcent.
Azonban nem tökéletes az egyensúly az írásban. Ami a Hex-en kívül folyik, ott sajnos a végére a sorozat is elvérzik. Amikor elsőnek mutatták meg a külvilágot, még teljesen jó volt, a meta narratíva még jobban ült, megértettünk sok mindent, a régi-új karakterek jók voltak, de ez elfáradt a végére. A S.W.O.R.D. „gonoszkodása” nevetséges és felesleges volt, sokkal inkább működött volna a sorozat, ha Haywardból nem faragnak egy „újabb öltönyös genyó” karaktert. Ez főleg azért szomorú, mert teljesen érthető motivációi és indokai voltak. Működött volna ő úgyis antagonistaként, hogy nem gonosz és szemét, de így sajnos egy átlagos B-filmes gonosz lett belőle. Az egész sorozatra jellemző, hogy a végére elfogy a lendület, mintha elszámolták volna magukat az alkotók, bár azt lehet hallani, hogy a COVID miatt pár jelenetet nem tudtak befejezni, s csak néhány héttel a finálé előtt készültek el az utolsó rész vizuális effektusaival is. Ez a sietség látszik is, hisz nem egy történetszál maradt elvarratlan. A Monica Rambeau karakter is valahogy nagyobb füsttel volt, mint lánggal, egy kimaradt lehetőség, bár hozzá biztosan visszatérünk még egy-két későbbi projektben – a Marvel Kapitány 2. részében ő is visszatér majd.
Akit külön ki kell emelni az Kathryn Hahn. Az ő Agness/Agathája egyszerűen csodálatos, szórakoztató és érdekes karakter, akinek van stílusa. És a motivációja is több, mint egy átlag tv-s/filmes gonosznak. A saját betétdala pedig instant klasszikus, ahogy az egész sorozatnak is a Marvelnél, ritka módon nagyon jó a zenéje, könnyen felismerhető, karakteres és dallamos.
Mielőtt rátérnék a sorozat talán legnagyobb hiányosságaira, muszáj megjegyezni mennyire jók voltak az akciójelenetek, bár azért takaréklángon adagolták, de szerencsére, amikor kellett, akkor odarakták magukat. A sorozat legnagyobb hibája egyértelműen az, hogy bátrabbnak tűnt elsőre, mint ami a végére lett. Bár tudom, hogy ebben masszívan benne vagyunk mi is nézők és rajongók, hogy hagytuk magunkat felizgatni, és magas elvárásokkal és elborult teóriákkal a zsebünkben érkeztünk hétről-hétre. Csak én nem hiszem el, amit a Marvel állít, hogy ők nem gondolták, hogy ennyire megvadulnak majd a rajongók az elméleteikkel. Mármint a Mephisto-teória hülyeség volt, és eleve megalapozatlan volt, de azt nem gondolom, nem számítottak arra, hogy egy Mutánsvilág (House of M) befejezésre, vagy a multiverzumból áthozott Pietro/Peter elméletre nem gondoltak volna, hogy fel fog bukkanni. A Marvel megint úgy játszotta a biztonsági játékát, hogy kockáztatásnak adta el. Nem ez az első MCU-projekt, és valószínűleg nem is az utolsó, ahol ötös fokozatból visszakapcsoltak a vége előtt.
Kicsit bővebben a Higanyszál csavarról. Amennyire indokolt volt ennek a meghúzása, annyira olcsó is. Mert hiába tudtuk csak így átérezni Wanda csalódását, hogy mi is csalódtunk, hogy nem az extra menő, közönségkedvenc, nem gyenge Higanyszál jött át a Fox-féle X-Men univerzumból, hanem csak egy random arc volt, mégis azt érzem, hogy ez nem más, mint egy kimaradt lehetőség és ziccer. Az pedig, hogy képesek voltak ezt megfejelni egy pénisz viccel, az röhejes és szánalmas (Bohner hasonlít az angol boner szóra, ami egy szleng a merevedésre. Amúgy az eddigi filmes Higanyszálak vezetéknevei, a Johnson és a Peter(s) is a férfi nemi szervre szlengek). Ráadásul ez nem egy „Mandarin” csavar, ami egy kb. elfelejtett és problémás sztereotípiákból felépülő karakterrel esett meg, hanem egy óriási potenciállal rendelkező karakterrel. Mármint, értem miről szól, de itt is az jön ki, hogy Feige nem akar semmi extrém fontosat a Disney+ tartalmakba, nehogy az átlag nézők lemaradjanak. Emiatt a taktika miatt, még a legszórakoztatóbb sorozatok is feleslegesnek hatnak a nagy Marvel egész szempontjából.
VERDIKT
Összegzésként mindent egybevéve azt kell mondanom, hogy a WandaVision remek szórakozás, ami a hibái ellenére is kitűnő sorozat, mesteri alakításokkal és mozi szintű látványvilággal. Bár aki most kezd bele, az lemaradt a legizgalmasabb részéről, ami a hétről-hétre tartó teóriavadászat volt (lásd még: Lost, Westworld). A metanarratív részek azok, amik igazán kiemelik a sorozatot, de a kifulladó befejezés miatt nem ér fel a Marvel-sorozatok között Daredevil-sorozathoz, vagy a Jessica Jones első évadához, de minden más eddigi Marvel-sorozatot (és a legtöbb szuperhősős sorozatot is!) porig alázza a minőségével. Mert éretten, gyönyörűen dolgozza fel a gyászt és emellett pedig két eddig elhanyagolt karaktert hoz igazán közel a szívünkhöz. Nagy piros pont Jac Schaeffernek, biztosan hallunk még erről az alkotóról.
Szólj hozzá!