A rajongók hosszú ideje várták, hogy kiderüljön, miként fest majd a képernyőn a PlayStation egyik legnépszerűbb franchise-ának élőszereplős feldolgozása. A Sony Pictures Television és az Amazon MGM Studios most végre megtörte a csendet, és hivatalosan is bejelentették a forgatási munkálatok kezdetét. Az ókori mitológiára épülő God of War című sorozathoz rögtön megérkezett az első fotó is, amelyen a főszereplőket, Ryan Hurstöt és Callum Vinsont láthatjuk Kratos, illetve Atreus szerepében. A készítők egyértelműen a maximális hűségre törekedtek, ami a jelmezeken és a vizuális világon is erősen meglátszik. Hamarosan tehát elindul a rettegett spártai harcos és fia epikus televíziós utazása.
Hűséges adaptáció vagy jelmezes bemutató?
Az első pillantásra is egyértelmű, hogy a készítők vizuálisan rendkívül ragaszkodnak az alapjául szolgáló videojátékhoz. Akárcsak az Amazon másik projektje, a Tomb Raider-sorozat első képeinél, itt is nehéz kiverni a fejünkből a „cosplay” szót, amikor ránézünk a fotóra. Ugyanakkor a rajongók mindig is hűséges adaptációkat követeltek, és a készítők pontosan ezt szállították nekik. Ryan Hurst valamivel szikárabbnak tűnik, mint a virtuális Kratos, és a közösségi médiában máris megjelentek az első fanyalgó hangok, akik szerint kár volt egy ilyen görnyedt pózban lévő fotót választani az első hivatalos bemutatkozáshoz. Remélhetőleg a munkálatok előrehaladtával kapunk majd ennél sokkal epikusabb felvételeket is. Szintén friss hír, hogy az Emmy-díjas Frederick E.O. Toye (aki olyan szériákon dolgozott, mint A sógun, A fiúk vagy a Fallout) ül a rendezői székbe az első két epizód erejéig.

Istenek és emberek útja
A rögtön két évados berendelést kapó sorozat Kratos és fia, Atreus kalandját követi nyomon, akik azért kelnek útra, hogy szétszórják felesége és édesanyja, Faye hamvait. Az utazás során Kratos megpróbálja megtanítani a fiát arra, hogyan legyen jobb isten, miközben Atreus azon fáradozik, hogy apjából jobb embert faragjon. A színészgárda kifejezetten parádésra sikerült: Ryan Hurst (Kratos) és Callum Vinson (Atreus) mellett feltűnik Ed Skrein mint Baldur, Max Parker mint Heimdall, Ólafur Darri Ólafsson mint Thor, Mandy Patinkin mint Odin, Alastair Duncan mint Mímir, Jeff Gulka mint Sindri, Danny Woodburn mint Brok, valamint Teresa Palmer Sif szerepében.
A produkciót a Sony Pictures Television és az Amazon MGM Studios közösen készíti a PlayStation Productions és a Tall Ship Productions közreműködésével. A sorozat showrunnere, vezető producere és írója Ronald D. Moore lesz. A tervek szerint az adaptáció 2027-ben debütál majd a Prime Video kínálatában.



Távol / > Bemutató ideje: március
1.








