Wide Screen
Image default
Filmek

Újra együtt dolgozhat Jake Gyllenhaal és Denis Villeneuve

Újra együtt dolgozhat a két sztár.

Harmadik alkalommal dolgozhat együtt korunk egyik legkülönlegesebb színésze, Jake Gyllenhaal és az egyik legfelkapottabb rendező, Denis Villeneuve. Az előbb említett Oscar-jelölt sztár Roger Deakins operatőr podcastjében beszélt a közelgő projektjeiről, amikor is megemlítette, hogy Villeneuve is azok közé tartozik, akikkel a közeljövőben együtt fog dolgozni. A projekt egyelőre természetesen nagyon titkos, csupán apró részleteket árulhatott el a színész. Elmondta, hogy tudomása szerint már megkezdődött a projekt előkészítése, illetve arról is beszélt, hogy minden bizonnyal a nagy volumenű blockbusterek után Villeneuve most egy intimebb darabbal fog előrukkolni. Ez lesz a két remek szakember harmadik közös munkája, a fantasztikus Fogságban és Ellenség esetében is együtt dolgoztak korábban.

Gyllenhaal jövőjéről még annyi derült ki, hogy egy másik neves rendező új filmjének is ő lesz egyik prominens szereplője. Antoine Fuqua legújabb, The Guilty című thrillerében is fel fog tűnni a neves színész. Vele is dolgozott már korábban, mégpedig a Mélyütés esetében.

Villeneuve egyébként a Dűnén is feszített tempóban dolgozik.

Néhány jelenetet később szerettem volna leforgatni, ugyanis át akartam gondolni teljességében a filmet. Azonban a koronavírus igencsak súlyosan érintette Észak-Amerikát, így pedig borult a menetrend. Ez emellett azt is eredményezte, hogy bizonyos dolgokkal, például a VFX-szel, vagy a vágással egyedül kellett végeznem. Nagyon hiányzott a stáb visszajelzése, az interakció.

Az új film premierdátumáról egyelőre korai beszélni.

Még több a témában...

Megérkezett a Dűne magyar nyelvű előzetese

Vigh Martin

Információink szerint 2021-re csúszhat a Dűne bemutatója

Vigh Martin

Megérkezett a Dűne várva várt első, szédítő előzetese

Vigh Martin

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat