A Tomb Raider-sorozat rajongói hét éve nem kaptak új, nagy költségvetésű részt, és a várva várt folytatás körül egyre több a kérdőjel. A Crystal Dynamics fejlesztése évek óta készül, de most az Embracer Group hivatalos jelentése is megerősítette: a játék továbbra sem kapott megjelenési dátumot. Bár a trilógia sikeres volt, és a széria életben maradt remaszterekkel meg a Netflix-adaptációval, a következő rész sorsa még mindig bizonytalan.
Fejlesztési káosz a háttérben
A stúdió nemcsak a Tomb Raiderrel, hanem más projektekkel is dolgozott, köztük a Perfect Dark új változatán, amelyet időközben töröltek. Ez sokak szerint lassította Lara új kalandjának előkészületeit, és a kiadó legutóbbi jelentése alapján a játék továbbra sincs a közelben.
Mivel a Shadow of the Tomb Raider 2018-ban jelent meg, a széria történetében ez az eddigi leghosszabb szünet. A rajongók egyre inkább csalódottak, hiszen az utóbbi években csak mellékprojektek és újrakiadások tartották életben a franchise-t.
Van még remény
Fontos azonban látni, hogy a fejlesztés hivatalosan mindössze három éve indult, ami egy mai AAA-címnél nagyjából félidőt jelent. Könnyen lehet, hogy hamarosan teasert mutatnak, de a játék premierje még messze van. Lara Croft visszatérése tehát biztosnak tűnik – csak épp türelmet kell gyakorolni.

Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
