Új kihívásokkal bővül a Ghost of Yotei

New Game+ módot és új nehézségi szintet kap a Sucker Punch szamurájos játéka.

Faragó Dániel
Olvasási idő: 2 perc
Forrás: PlayStation

Október elején jelent meg a Sucker Punch Productions játéka, a Ghost of Yotei. Az új PS5 exkluzív egy remek szamurájos bosszútörténetet mesélt el, mely felért és túl is szárnyalta a Ghost of Tsushimát, a kritikák jók voltak és az eladások terén is szépen teljesített. A Sony pedig nem áll le a játék támogatásával, a Sucker Punch most bejelentette, hogy november 24-én új módokkal, kihívásokkal és egyéb újdonságokkal bővül Acu kalandja.

Új funkciókat kap a Ghost of Yotei

A Sucker Punch egy rövid cikkben és videóban mutatta be a Ghost of Yotei hamarosan érkező újdonságait, mely egy ingyenes frissítéssel érkezik. Ebben a játék megkapja a New Game+ módot, melynek köszönhetően újrajátszhatjuk Acu bosszúkálváriáját, de mindezt a korábbi kampány során megszerzett fegyverekkel, páncélokkal és charmokkal. Így a New Game+ elindításánál már a kampány kezdetétől elérhetők a legerősebb fegyverek, páncélok és képességek.

Ez a mód csak azoknak lesz elérhető, akik egyszer már végigvitték a fő történetszálat. A frissítés ezenfelül új és magasabb nehézségi szinteket és két új trófeát is tartogat. Továbbá bevezetésre kerül az új Ghost Flower valuta, amelyet egy új kereskedőnél lehet beváltani több mint 30 új kozmetikai tárgyra, köztük új páncél szettekre és fegyverfestésekre, valamint 10 új amulettre. Ezzel a meglévő páncélok és fegyverek továbbfejleszthetők.

A New Game+ mellett számos egyéb újítás is érkezik az alapjátékhoz. A frissítést követően lehetőség nyílik a tartalmak újrajátszására a fő történet befejezése után is, egy új statisztika-kijelző kíséretében. Új akadálymentesítési lehetőségek is bekerülnek, mint például az iránygombok újrakiosztása, valamint a fotómód új funkciói: záridő-beállítás, kompozíciós rács és új szűrők.

A PlayStation ezekkel az újdonságokkal zárja az évet, és rendkívül hálás mindenkinek a Ghost of Yōtei indulása óta kapott támogatásért. A játék tegnap elnyerte a legjobb audiodizájn és az év konzoljátéka díját a Golden Joystick díjátadón és számos fontosabb díjra is jelölték az idei The Game Awardson. 2026-ban sem állnak le a játék támogatásával, hiszen érkezik a Ghost of Yotei Legends multiplayer mód is.

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×