Főoldal Játékok Új előzetest kapott a Beyond a Steel Sky
Játékok

Új előzetest kapott a Beyond a Steel Sky

Friss videón az 1994-es klasszikus folytatása.

456

A Revolution Software tavaly bejelentett új játékáról nem éppen jó hírek érkeztek a közelmúltban. Az 1994-es point and click kaland, a Beneath a Steel Sky folytatása leginkább a megjelenés elhalasztása kapcsán került szóba az elmúlt hónapokban, azonban most úgy néz ki, jó irányba halad a fejlesztés. Egy frissen kiadott előzetes megismerteti a közönséget a történettel.

Az eddig kiadott anyagok alapján fantasztikus látványvilágért továbbra is Dave Gibbons, a Watchmen rajzolója felel majd. Szakítva a nagy előd alapjaival, immár 3D stílusban fedezhetjük fel a disztópikus környezetet, de a korábban megszokott rejtvények továbbra is meghatározó szerepet játszanak majd a játékmenetben. Az ígéretek alapján nem lesz hiány összeesküvésekben, elnyomásban és zsarnokságban sem a történet folyamán, a hivatalos meghatározás egy cyberpunk thrillert ígér nekünk.

A 26 éve várt második felvonás a látottak alapján abszolút ígéretes, kíváncsian várjuk, mi sül ki belőle. A megjelenés dátumára továbbra is csak találgathatunk, a hivatalos közlemény szerint “hamarosan érkezik”. Az eddigi felállás szerint továbbra is PC-re és mobilra is, az Apple Arcade szolgáltatás keretein belül. A beígért konzolos megjelenések továbbra sem tisztázottak.

Szerző

2003 karácsonyán egy PlayStation 1-et találtam a fa alatt, és azóta se eresztenek a játékok, így a gamer rovat csapatát próbálom erősíteni.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Dune: Awakening
Játékok

Arrakis életre kel a Dune: Awakening című online túlélős játékban

Új előzetesen csodálhatjuk meg a Dűne világában játszódó új túlélős MMO-t.

Elden Ring Shadow of the Erdtree
Játékok

Bemutatkozott az Elden Ring első nagy kiegészítője

Idén nyáron érkezik a Shadow of the Erdtree című kiegészítő.