Új előzetesen látható a Bright Memory Infinite

Kevés pörgősebb dolgot fogtok ma látni.

Ugyan már eltelt néhány hónap azóta, hogy a Bright Memory Infinite jelet adott magáról, az Xbox Games Showcase idején újra feltűnt, mint külsős cím. A FYQD-Studio most egy friss, a ChinaJoy 2020 apropóján kiadott előzetest hozott nyilvánosságra. A másfél perces anyag átvezető videók részleteiből és valódi gameplay elemekből áll össze, és a látottak alapján kifejezetten izgalmasnak tűnik a projekt.

Az előzetesből azt is megtudtuk, hogy a Bright Memory tulajdonosai ingyenesen megkapják az Infinite kiadást a megjelenéskor. A fejlesztés régóta tart, az alcím nélküli játék egy kezdetleges, early access verzióként került kiadásra, majd a befolyt összegből a fent látható minőséget célozta meg a stúdió.

A történet szerint 2036-ban, egy futurisztikus metropoliszban járunk, ahol tudósok különleges csoportja egy megmagyarázhatatlan jelenséget kutat. Szerte a világon érzékelhető, hogy az ég furcsa anomáliákat produkál, és mint kiderül, egy időn és távolságon egyaránt átívelő, ősi rejtély áll a háttérben. Főhősünk, Sheila az események középpontjába csöppen, és mind közelharci, mind fegyverhasználati készségeire is szüksége lesz a túlélés érdekében.

A Bright Memory Infinite Xbox Series X, Xbox One, PS4, és PC platformokra érkezik, valamikor 2021-ben.

Total
0
Shares

Leave a Reply

Previous Article

PlayStation Revolution címmel hivatalos dokumentumfilm a láthatáron

Next Article

Az EA megmagyarázta, miért lesz olcsóbb a Star Wars: Squadrons

Related Posts