Főoldal Játékok Új előzetes és fontos információk futottak be a The Lord of The Rings: Gollum kapcsán
Játékok

Új előzetes és fontos információk futottak be a The Lord of The Rings: Gollum kapcsán

Kezd világossá válni, mire számíthatunk.

802
Gollum

Még januárban indultak meg a híresztelések arra vonatkozóan, hogy egy új A Gyűrűk Ura játék van készülőben, arra azonban kevesen számítottunk, hogy a The Lord of The Rings: Gollum lesz az. Tudjuk, milyen fontos a történet szempontjából az Andy Serkis által megformált legendás karakter, de talán mindenki nevében mondhatom, nem az ő irányítása volt a legnagyobb álmunk gyerekként. A koncepció tehát finoman szólva is érdekes, bár eddig nehéz volt meghatározni, milyen élményre számíthatunk.

Az IGN által most kicsit közelebb kerülhetünk a megfejtéshez. A Daedalic fejlesztői elmondták, hogy ha hasonlítaniuk kéne valamihez a projektet, a Prince of Persia sorozattal állítanák párba játékukat. Egy lopakodásra épülő, ügyességi és platformer elemeket vegyítő címre számíthatunk, ahol a közelharc háttérbe szorul majd. Ismerve Gollum fizikumát, talán ezen nem is lepődünk meg túlzottan. Helyette sokkal inkább ravaszságára kell majd alapoznunk, azaz elterelnünk ellenfeleink figyelmét, vagy szimplán elosonni mellettük.

lord of the rings gollum 1

A történetvezetésre is nagy hangsúlyt fektet a csapat. A TLOTR: Gollum sztorija illeszkedni fog a könyvek idővonalába, azonban kibővíti a regényekben megismert karaktert, hogy könnyebben azonosulhasson vele a játékos. Mi több, afölött is hatalmunk lesz, hogy melyik személyisége domináljon, ugyanis fontos döntések előtt állva mi választhatjuk ki, hogy Sméagol, avagy Gollum akarata érvényesüljön. Ez a történet későbbi alakulására és a teljes gameplayre hatással lesz a későbbiekben.

Ennyit tudunk jelenleg a készülő projektről, ami legalább annyira tűnik ígéretesnek, mint amennyire szokatlan. Az információk mellé egy exkluzív kedvcsinálót is kaptunk a fejlesztőktől, ami bár sokat nem mutat a játékból, Mordor hátborzongató fényei megalapozzák a hangulatát.

Ha minden a terv szerint halad, a The Lord of The Rings: Gollum valamikor 2021-ben érkezik, PC mellett a következő generációs konzolokra, azaz PlayStation 5-re és Xbox Series X-re.

Szerző
Szarka Roland

2003 karácsonyán egy PlayStation 1-et találtam a fa alatt, és azóta se eresztenek a játékok, így a gamer rovat csapatát próbálom erősíteni.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Astro Bot
PlayStation

Új tartalmakkal gazdagodik az Astro Bot

Hetente érkeznek új tartalmak a nagy sikerű Astro Bot-játékhoz.

Until Dawn
PlayStation

Az Until Dawn folytatására utalt a videójáték pszichiátere

A remake és a közelgő filmadaptáció után jöhet az Until Dawn folytatása?

Until Dawn
Játéktesztek

Until Dawn teszt

Az Until Dawn sokkal szebb lett, de ez kellett nekünk, ettől fogunk...