A Transformers-franchise egyedül talán a játékvilágot nem hódította meg úgy igazán, ami elég különös, tekintve, hogy minden adott hozzá: rengeteg világ, bolygó, sőt felfedezendő galaxis, szinte végtelen számú karakter, fegyver és jármű, többféle célközönség, sőt kontinuitás, így még arra sem feltétlenül kell figyelni, hogy a történet ütközik-e bármelyikkel. Bár sokat próbálkoztak és akadnak szélesebb körben is sikeresebb darabok (pl.: War for Cybertron, Devastation), az utóbbi időben a mobiljátékokon volt a hangsúly, ezért is volt meglepő, mikor bejelentették, hogy készül a Reactivate, amilyenhez hasonló nagy volumenű játékra már régen nem volt példa. Azóta azonban hatalmas a csönd körülötte és közben fű alatt megérkezett az EarthSpark – Expedition, melytől nem lehetett sokat várni, és bár nem lett túl egyedi, de egészen vállalható.
Miről szól a Transformers: EarthSpark – Expedition?
A Transformers: EarthSpark – Expedition a jelenleg zászlóshajóként funkcionáló EarthSpark (FöldSzikra) című sorozat világán alapul, követve egy réges-régi hagyományt, miszerint majdnem minden Transformers-sorozat kapott saját kiegészítő játékot is. Ennek megfelelően a sztori valamennyire beilleszthető a sorozat történetébe is, bár okosan az első évad végére helyezték, ezzel kicsit megágyazva az irányát a közelgő másodiknak is. Rögtön az elején azért elmesélik röviden, hogy mi is történt az eddigi 26 epizódban, ilyen átvezetőkből aztán több is van a játék során, de ezek sajnos egyáltalán nincsenek leanimálva, csupán álló rajzokat láthatunk. A központi problémát a sorozat főgonoszának játékszerei, vagyis a pókkullancsok jelentik, akik annak ellenére nem szívódtak fel, hogy gazdájuk az évad végén igen. Másszóval Mandroid nyomait kell levadászni, ezt a feladatot pedig nem is végezhetné más, mint a legjobb felderítő, vagyis Bumblebee (Űrdongó). Ez egyébként elég furcsa választás volt, mivel a sorozat főszereplői, vagyis a terraiak és a gyerekek szinte jelentéktelenek a játékon belül, annak ellenére, hogy aki kíváncsi erre a kalandra egyáltalán az valószínűleg pont őket akarná látni. Persze Bumblebee a gyerekek egyik örök kedvence, de rá ilyen módon kár volt felépíteni egy kifejezetten EarthSpark tematikájú játékot, egy szerepjáték egy újonnan született terraival például sokkal jobban illene a szériához.
Egysíkú játékmenet, érdekes mellékszálak
Miután kiderül a történet váza és a célunk, Alex Malto, a gyerekek apukája és Bumblebee sorozatbéli társa megismertet minket magával a rendszerrel, a játékmenettel, a képességfával és a jutalmakkal, majd megkezdhetjük a vadászatot. A játék alapvetően egy egyszerű, verekedős kaland, melyben rendre ugyanazokat a feladatokat kell végrehajtanunk a fővonalon és ezeket próbálja színesíteni egy-egy más fajta mellékküldetés. A világ open world és a játékosok eldönthetik egyáltalán szeretnék-e követni a kijelölt utat vagy inkább saját szakállukra fedezik fel a rajzfilmből ismert helyszíneket. Összesen három nagy területet lehet bejárni, ezeken általában kettő vagy négy boss található, rajtuk kívül pedig egy epikus ellenség is. Utóbbit csak úgy lehet megnyitni, ha elfoglaltuk a térképen levő alaptáborokat. Ezekben többféle ellenség is vár ránk, de ők a leggyengébb ellenfelek. Legyőzésükhöz nincs szükség taktikázásra, egész egyszerűen, ha csak nekik megyünk esztelen gombnyomogatással akkor is célt fogunk érni. Ha elég tábort visszafoglaltunk jönnek a kisebb főellenségek, akiknél néha azért figyelni kell, mit is csinálunk. A térképek felett egy kis sávon követhetjük nyomon, hogy mekkora arányban végeztünk a területtel és ha elérünk egy bizonyos pontot megjelenik a végső boss is. Miattuk valamennyire értelmet nyer a képességfa és ellenük érdemes gyűjteni az új képességeket, majd taktikusan felhasználni. A következő területre a végső boss legyőzése után léphetünk, egy pálya teljesítése pedig nagyjából két órát vagy kevesebbet vesz igénybe, ha viszont minden elrejtett dolgot szeretnénk megtalálni, ez duplázódhat is. Mellékküldetések nélkül öt, azokkal együtt maximum tizenöt óra alatt kijátszható az egész. Az ellenségeket a sorozatban is felbukkant álca és autobot karakterek adják, akiket Mandroid elmekontroll alá vont, így az ő felszabadításuk és a tudós megbuktatása kéz a kézben jár. Ennek kapcsán viszont elkövettek egy óriási hibát is, méghozzá, hogy a karakterek szinkronhangjai még csak nem is hasonlítanak a sorozatbeli önmagukra (ez persze valamennyire érthető, hisz a büdzsé valószínűleg nem engedte meg olyan színészek kifizetését, mint Alan Tudyk), de legalább próbálkozhattak volna, az pedig végképp érthetetlen, hogy a gyerekekét miért nem tudták tartani. Az erőtlen hangjáték jócskán elvesz az élményből, márpedig ehhez képest elég sok párbeszéd került a játékba, a túl sok egyesével kinyomandó, jelentéktelen párbeszédablakról nem is beszélve.
A játék jobbik felét egyértelműen a mellékküldetések képezik, amiknek sikerül változatosságot vinniük a fővonalba. Van például céllövölde, időmérős gyorsasági verseny, gyűjtögetős feladvány és persze verekedős plusz küldetések is, de ezek nagyon hasonlóak az alap pályákhoz. A mellékküldetéseket érdemes csinálgatni, mivel az értük járó jutalmakkal lehet fejleszteni Bee képességeit.
A térképeken van gyorsutazás, illetve bejelölhetünk kívánt úticélokat is, melynek nyomán egy sárga fénysugarat követve könnyebben megtalálhatjuk azokat. Ezen kívül különböző dolgokat, mint például extra védelmet vagy medkitet is felszedhetünk a pályákon, több gyűjthető dologgal (pl.: kártyák) egyetemben, illetve az úgynevezett scrappeket (törmelék) is érdemes gyűjtögetni, mivel ez funkcionál lényegében a játékbeli pénzként. Ezzel is megvehetünk Bee-nek mindent, amit amúgy a pályákon szétszórva találhatunk, de segít a fejlesztésekben is.
Játékmechanika
Bee-nek vannak alapképességei, amiket kombinálhatunk, ha sikerült őket feloldani. Ilyenből kilenc félét nyithatunk meg (kb. fele melee, fele range attack), a kombinációk száma pedig így elég sokra rúg, ez mindenképpen a játék egyik pozitívuma szintén. Ezek mellett folyamatosan szerezhetünk speciálisabb képességeket, amik jóval erősebb változatai az alap támadásoknak, de csak hat féle van belőlük. Ezekhez egy-egy animációs jelenet is tartozik minden alkalommal, mikor elsütjük őket, viszont gyorsan lemerülnek és új ellenségek leverésével lehet visszatölteni őket. Ezen kívül még helyett kapott a játékban egy képességfa is, melyen például olyan plusszokat szerezhetünk, amikkel Bee körül lelassul az idő, gyorsabban tud támadni vagy megnő az életereje. Ez a sok lehetőség csupán azért tűnik feleslegesnek, mert a játék maga nem kívánja meg a használatukat, sőt valószínűleg simán ki lehet tolni ezek nélkül is a főszálat. Mégis, bár furcsa, ezek híján sokkal kevésbé lenne élvezetes, és bár jobban is beépíthették volna őket a játékmenetbe, egyértelműen mindegyik csak hozzáad az élményhez. Ráadásul az egyes kombókra más-más beszólásokkal reagál maga Bee vagy épp az ellenségei, és bizony ez az a pont, ahol érződik, hogy ez a sztori az EarthSpark világába illene, ilyen interakciókból sokkal több kellett volna.
Egyébként három nehézségi szintből választhatunk (könnyű, normál, nehéz) ami esetleg növelheti az újrajátszhatóság faktort egyeseknek.
Witwicky vs. sivatag
A látvány manapság mindig kritikus pontja a játékoknak, de a Transformers: EarthSpark – Expedition esetében ne számítsunk nagy dolgokra. A történetnek ugyanúgy Witwicky csendes városkája ad otthont akárcsak a rajzfilmben, és a beszólások mellett talán ez az, amit még a sorozat szempontjából eltaláltak a készítők. Amíg a Malto család otthonában vagy a Szellem (egy titkos katonai szervezet, amellyel az autobotok együtt tevékenykednek) volt bázisán tartózkodunk, addig az ember teljesen úgy érezheti, ő maga is részese a családnak és a történetnek, ráadásul ezek kidolgozottsága jóval minden más felett van. Amint azonban elindulunk a térképen és kilépünk a vidéki tájakra, valami hihetetlen gyorsan egysíkúvá és távolivá válik az egész, ezen pedig ugyebár maga a játékmenet sem sokat segít. A küldetések ráadásul nemigen használják ki a tájak adta lehetőségeket, pedig még ezzel változatosságot csempészhettek volna a pályákra.
Bee karaktere hozza ugyan a kissé befásult “felnőtt” botot, amit a rajzfilmben is, de őszintén, a gyerekek vagy a többi autobot nélkül ő egymagában nem annyira hívogató, hogy 10 órán át vezesse a játékos egy sivatagban. Bár a gyerekek és a terraiak csak NPC-k formájában vannak jelen, legalább az ő reakcióikat eltalálták, ahogy Optimus sem maradhatott ki természetesen, de sajnos őt is csak vágyakozva csodálhatjuk, játszani nem játszhatunk vele. A karakterek kinézete tűrhetőre sikeredett, de néhány helyen elég vicces glitch-ek alakulnak ki, a botok karjai például rendre elvándorolnak.
A tesztet PC-n végeztük és bár összeomlást nem tapasztaltunk, többen is jelezték a rajongók közül, hogy ezen és más verzióknál is sokuknál az egész játékon belül csúszik a hang. Ezt persze könnyen meg lehet oldani egy újraindítással, de állítólag lényegében bármikor felléphet, így amíg nem javítják, akár többször is meg kell szakítani emiatt az amúgy sem hosszú játékélményt. A Switch-verzió a beszámolók szerint komoly technikai problémákkal küzd a textúra betöltéstől kezdve, a laggolástól élvezhetetlen verekedésekig. Az Xbox és a Playstation verziók elvileg azok, amikkel viszonylag zavartalan játékélményt kaphatunk.
Verdikt
A Transformers: EarthSpark – Expedition kifejezetten gyerekeknek és gyermeklelkű felnőtteknek szól. Akkor működik legjobban, mikor nem akar más lenni, mint ami, és vegyíti a sorozat kreatív világát az akciókkal a kombókon keresztül. A mobiljátékok után egészen érdekes próbálkozás, de sajnos ezen grafika, történet és játékélmény mellett akár az is lehetett volna, sőt valószínűleg sokkal jobban működne. Igazán újrajátszhatósági faktora sincsen, mindezek mellett pedig az ára elfogadhatatlan. Ebben a kategóriában, akár kicsit megtoldva, valószínűleg sokkal jobb játékokkal szolgálhatunk gyermekünknek.
A Transformers: EarthSpark – Expedition elérhető PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re és Nintendo Switch-re is.
Szólj hozzá!