Tőrbe ejtve: Ébredj fel, halott ember – Kritika

Amikor Rian Johnson 2019-ben bemutatta a Tőrbe ejtve című filmet, kevesen gondolták volna, hogy az egyszeri, klasszikus krimi tiszteletére épülő mozi végül egy komplett franchise alapköve lesz. A Netflix azonban gyorsan felismerte a lehetőséget, és egy egészen elképesztő, több százmillió dolláros megállapodással biztosította magának Benoit Blanc következő ügyeit. A 2022-es Tőrbe ejtve: Az üveghagyma már messze eltávolodott az Agatha Christie-féle hagyományoktól, napfényes szatírát csinálva a modern elitből. A trilógia záródarabja, a Tőrbe ejtve: Ébredj fel, halott ember pedig ismét teljesen új irányba fordul: ezúttal egy sötét, gótikus hangulatú, vallási motívumokkal átszőtt krimit kapunk, amely Edgar Allan Poe árnyékában fogant.

A történet szerint Benoit Blanc egy eldugott, felső-new yorki kisvárosba érkezik, ahol meggyilkoltak egy befolyásos papot, Jefferson Wicks monsignort. A gyanú gyorsan Jud Duplenticy tiszteletesre terelődik, egy fiatal, problémás múlttal rendelkező lelkipásztorra, aki nyíltan szembement Wicks tekintélyelvű, karizmatikus, sokak szerint manipulatív vezetési stílusával. A kérdés adott: Johnson ezúttal is eljátssza-e azt a trükköt, hogy a legkézenfekvőbb gyanúsított valóban a tettes – vagy a szálak jóval sötétebb irányba futnak össze?

A Tőrbe ejtve sikerének egyik kulcsa mindig is Rian Johnson pastiche-érzékenysége volt. Tökéletesen érti, hogy a műfajokat az elvárások definiálják, és hogy az igazán emlékezetes alkotások nem lerombolják ezeket, hanem kifordítják őket. Johnson úgy épít a klasszikus krimik örökségére, hogy közben folyamatosan játszik a nézői prekoncepciókkal. A filmsorozat legújabb része, a Tőrbe ejtve: Ébredj fel, halott ember ebben a tekintetben is magabiztos film, még ha inspirációi ismerete nélkül nehéz is igazán értelmezni, mire vállalkozik. A film tónusa egyértelműen Edgar Allan Poe világát idézi. Poe neve hallatán hajlamosak vagyunk sötét boltozatokra, árnyékos termekre és baljós hollókra gondolni, holott az egyik első modern detektívtörténete, A Morgue utcai kettős gyilkosság meglepően földhözragadt. Klasszikus értelemben a harmadik rész valódi gótikus történet, ahogy a központi hely ezúttal egy erdő által körülölelt, ólomüveg ablakokkal és kőfalakkal díszített templom a fő helyszín.

Steve Yedlin operatőri munkája lenyűgöző. A változatos fényviszonyok, az éles kontrasztok és a gazdag színek nemcsak esztétikai funkciót töltenek be, hanem a film tematikus kettősségeit is vizuálisan kódolják: isteni és sátáni, szeretetteljes és félelemalapú hit, elfogadás és elnyomás. Johnson itt szinte teljes egészében képekkel mesél, a konfliktusok jó része dialógus nélkül is érthetővé válik. És bár a film esztétikája messze eltér Poe eredeti történetétől, egy fontos közös pont mégis akad: a zárt szobás rejtély. A Tőrbe ejtve: Ébredj fel, halott ember sokat beszél erről a műfaji elemről. A zárt szobás gyilkosság lényege, hogy a bűntény látszólag lehetetlen körülmények között történik. Ezek a történetek könnyen kudarcba fulladhatnak, hiszen az „lehetetlen bűntényre” ritkán létezik igazán elegáns megoldás. A film azonban itt megbicsaklik. A rejtély túlbonyolított, túlgondolt, és nagyjából a játékidő felénél már nem különösebben nehéz kitalálni, ki áll a háttérben. Az eredmény egyszerre tűnik derivatívnak és görcsösen szubverzívnek, miközben messze elmarad az első Knives Out krimiélményétől.

Johnson tehetsége miatt mindez mégsem válik végzetes problémává. Amíg a karakterek érdekesek, és a tét érzelmileg működik, a néző hajlandó félrenézni, amikor a logika kissé megbotlik. Különösen fájó lehet ez az első két rész után, ahol sokkal körmönfontabb rejtéllyel kellett megbirkóznia a nyomozónak, itt viszont a bűntényt elvitték abba az irányba, hogy érzelmi töltéssel helyezzenek nyomást a nézőre, hogy a narratív furcsaságok ne rántsák ki teljesen az élményből. Daniel Craig továbbra is lubickol Benoit Blanc szerepében, még ha ezúttal már közelít is a karikatúra határához. Jelenléte szórakoztató, nem fárasztó, de meglepően kevés időt tölt a vásznon. A film valódi lelke Josh O’Connor Jud Duplenticyje. Ő az a karakter, akire a néző rá tud kapcsolódni, aki az együttérzés és a hit emberi arcát képviseli. O’Connor tökéletes egyensúlyt talál a sebezhetőség és a finom humor között, és magabiztosan viszi a hátán a filmet.

A mellékszereplők szokatlanul erős dinamikát alkotnak. A film minden figurája más-más viszonyt képvisel a valláshoz: van, akit kihasználnak, van, aki hatalmi eszközzé silányítja, és van, aki valódi menedéket talál benne. A harmadik film nem magát a hitet támadja, hanem annak eltorzulásait. Kár, hogy a történet végül túlságosan egyéni szinten oldja fel ezt a kritikát, leegyszerűsítve a rendszerproblémákat.

VERDIKT

Mindezek ellenére a film talán a trilógia legerősebb karakterdrámája. A szereplőgárda – Mila Kunistól Jeremy Renneren és Andrew Scotton át Glenn Close-ig – remek, különösen azok a női karakterek emlékezetesek, akik a vallási intézmény kirekesztő hagyományaival szembesülnek. A Tőrbe ejtve: Ébredj fel halott ember vizuálisan erős, gondolatilag ambiciózus, és még a hibáival együtt is magával ragadó mozi. Nem tökéletes krimi, a zárt szobás rejtély messze nem hibátlan, mégis egy élvezetes, gondolatébresztő lezárása a trilógiának. Olyan film, amely megérdemelné, hogy ne csak egy rövid mozis kitérő legyen egy streamingplatform kínálatában.