Főoldal Kritikák/tesztek Filmkritikák Titanic: 25. évforduló kritika
Filmkritikák

Titanic: 25. évforduló kritika

25 éves a Titanic, amit felújított formában mától játsszák a mozik.

548
Titanic

Mi olyasmit lehet elmondani még a Titanic-ról, amit eddig nem mondtak el? Hogyan lehet belekezdeni egy huszonegyedik századi kritikába, hogyan beszéljünk egy olyan filmről, ami már a megjelenése óta a közbeszédben forog, és mégis mindenki “utálja”, vagy nem látta, vagy elege van belőle? Nos, kritika helyett talán elmélkedést, a filmről és annak fontosságáról való gondolkodást érdemes kerekíteni. Hiszen a Titanic 1997 óta már több lett, mint film. Hiába előzte be azóta a Bosszúállók csapata és maga James Cameron is újabb alkotásaival, mégis korunk egyik legfontosabb populáris műve, amit valahogy mindenki szeret, de mégis ciki beismerni.

titanic sailing k2cn.1280

Pedig a film nem vonultat fel semmi különöset, legfőképpen akkor, ha csak madártávlatból nézünk rá. Adott egy teljesen átlagos felütés, egy végletekig egyszerű, már-már Rómeóra és Júliára hajazó, be nem teljesülhető szerelem, majd a nagy rohangálás, katasztrófa és katarzis. Annyira divatos manapság felróni Cameronnak a kékemberes filmjeire, hogy nincs a történeteiben fantázia, faék egyszerűséggel operál az összes mozija, és hogy három órán keresztül nem csinál mást, mint technológiai rátermettségét villogtatja, azonban mielőtt felrójuk ezeket a vádakat, érdemes elgondolkodni azon, mit is jelent a jó történet?

Szükségszerű bonyolultságot? Jobbá válik-e az által egy film története, forgatókönyve, hogy túlgondolt, négyórás, csűrt-csavart, agyonírt gondolatmeneteket kell követnünk, melynek végén aztán még legalább ugyanannyit kell a filmről beszélnünk ahhoz, hogy egyáltalán nullára kerüljünk a gondolatiságával, és eldöntsük, vajon tetszett-e? Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy egy bonyolult, jól összerakott, átgondolt film nem lehet jó, sőt. Több oldalról lehet a kérdéskört megközelíteni, és egy jól rétegzett mozinak is ugyanannyi létjogosultsága van, mint bármilyen másnak.

Azonban amire az Avatar, vagy a jelen esetben tárgyalt Titanic képes, az az, ahogyan egy egyszerű, szinte mindenki számára ismerhető, átélhető, univerzális történettel repít el egy teljesen másik világba. A cselekmény, a középpont itt önmagában nem számít – az lehet archaikus, lehet tündérmesei, sőt, nem csak lehet, hanem annak kell lennie, hiszen a nagy többség által érthető nyelven kell megszólalnia. Ezáltal nem csak kiszakít bennünket mindennapjainkból, hanem közelebb visz minket emberségünkhöz, valamint közösségünk összetartó erejéhez. Az univerzalitás által rámutat arra, kik is vagyunk, valamint hogy mik lehetünk. Ezért nem mindegy, hogy mennyire összetett, vagy éppen nem összetett a Titanic sztorija, és ezért nem lehet csak vállrándítással elrendezni, hogy “ez bizony túl egyszerű”. Az egyszerűség ugyanis a kérdéskör lényege – a maga ellentmondásos komplexitásával.

01333

No persze nem minden aspektusban – ahhoz ugyanis, hogy a hatás teljes legyen, és hogy az univerzalitás megvalósuljon, ahhoz körültekintő, átgondolt produkció volt szükséges. Cameron pontosan így állt hozzá mozijához. A produkció megtervezésekor nem csak a filmes mesterségét, de a számtalan merülése során magára szedett rengeteg tapasztalatát is magával vitte a forgatásra, és mindez a folyamatos innováció, vagy éppen mesteri környezet megteremtésére tett törekvésben nyilvánult meg. Nem, a Titanic nem volt egyszerű forgatás, sem a résztvevőknek, sem a befektetőknek, és még kívülről nekünk, nézőknek sem. Azonban nem is ez volt a cél – hanem egy ismeretlen világ úttörő technikákkal megvalósított, hűséges leképezése. Egy olyan világé, egy olyan eseményé, ami a miénk, és mégsem az. Camerontól ez mai napig nem idegen – ugyanezt a szálat folytatja egyre nagyobb vásznon az Avatar című filmmel, és ki tudja még hol a vége.

A rendező mesterien vezeti be a közönségét a filmbe és annak világába, karaktereivel szinte rögtön tudunk azonosulni, és éppen ettől lesz annyira hatásos a mozi második fele. Mert már befektettünk a történetbe, Jack és Rose kapcsolatába. Ismerjük őket, mint magunkat, velük tartunk a hullámvasúton. Cameron ezzel a klasszikus hollywoodi tradíciókat követve viszi fel nagyszabású románcát a filmre, megteremtve talán az egyik utolsó ilyesfajta filmet. Mert hogy ő nem csak úttörő, és magasan a többiek felett áll, hanem valahogyan magányosan is néz le mindenki másra. A franchise-filmek és eldobható tartalmak korában nagy ritkaságnak számít az olyan univerzális, nagyszabású értékekkel bíró film, mint a Titanic. És talán éppen ez az oka annak, hogy akárhányszor küldik vissza a moziba, mi mindig újra és újra beülünk majd.

Szerző
Orosz Ferenc

Filmes újságíró, hazai és külföldi kiadványoknál egyaránt. Általában kritikákat közlök, valamint filmfesztiválokról tudósítok. Emellett filmesként is tevékenykedem, többnyire írói/rendezői pozícióban.

Szólj hozzá!

Közelgő események