Tilly Norwood nevét jegyezzétek meg: Hollywood ügynökségek sorban állnak az első mesterséges intelligencia színésznőért

A filmipar új korszakba léphet, hiszen több nagy ügynökség is szeretné leigazolni a Tilly Norwood névre keresztelt AI-sztárt.

Kévés Bence Mihály
Olvasási idő: 2 perc
Forrás: Particle 6 Productions

A mesterséges intelligencia egyre nagyobb teret nyer Hollywoodban, és úgy tűnik, hamarosan megszületik az első igazi „digitális színésznő”. A Tilly Norwood nevű AI karakter mögött az Xicoia stúdió áll, amelyet Eline Van der Velden vezet. A Deadline értesülései szerint több vezető hollywoodi tehetségügynökség is tárgyalásokat folytat arról, hogy szerződést kössön az új virtuális „színésznővel”.

Van der Velden elmondása szerint eleinte a stúdiók szkeptikusak voltak, ám néhány hónap alatt gyökeresen megváltozott a hozzáállásuk. Februárban még elutasították az ötletet, májusban viszont már ők keresték az együttműködést, és mostanra ügynökségek állnak sorba, hogy képviselhessék Tillyt.

Hogyan működik az AI-sztár

Az Xicoia célja, hogy egy új generációs, hiperrealisztikus digitális hírességeket hozzon létre, akik bármilyen filmben vagy sorozatban szerepet kaphatnak. A stúdió nemcsak megalkotja, hanem menedzseli és pénzzé is teszi majd a virtuális színészek pályafutását. Van der Velden szerint a filmipar nyilvánosan sokáig lassan reagált az AI megjelenésére, ám valójában már jó ideje kísérleteznek a technológiával a kulisszák mögött.

A szakember hozzátette: szükség van olyan új kreatívokra és technológiai szakértőkre, akik képesek hidat képezni a rendezők és az AI-művészek között. Mostanra pedig egyértelmű, hogy a hollywoodi stúdiók nyitottak az új megoldásokra.

A jövő lehetőségei és vitái

Bár még nehéz elképzelni, hogy egy teljesen AI-szereplőkből álló film kerüljön a mozikba, az első lépések már megtörténtek. Valószínű, hogy először olyan produkciókban tűnik majd fel Tilly Norwood, ahol emberi színészekkel osztja meg a vásznat – részben marketingfogásként, részben kísérletként.

Az AI-sztár bemutatkozása természetesen nem aratott osztatlan sikert. Ralph Ineson, A Fantasztikus 4-es: Első lépések színésze például egy rövid, de velős üzenettel reagált a hírre: „menj a picsába!”. Mindeközben Tillynek már saját weboldala és közösségi felületei is vannak, ahol a stúdió próbálja kezelni a rajongói és szakmai visszhangokat.

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×