x
Kritikák

Thor: Szerelem és mennydörgés kritika

Thor kalandja minden korábbinál őrültebbre sikerült.

Thor: Szerelem és mennydörgés kritika
  • Publishedjúlius 12, 2022

2017-ben Thor megkapta a már nagyon kijáró vérfrissítést. Az addigi Marvel Moziverzum talán legunalmasabb, isteni karaktere egy totál átdolgozáson esett át, ami aztán a sztratoszférába repítette, és mindezt Taika Waititi rendezőnek és persze a nagy Kevin Feige bátorságának és kalkulációinak köszönhetjük. 2017-ben ugyanis a Marvelnek már nem kellett megfelelnie semmiféle vélt, vagy valós feltételnek, vagy szabálynak. A csúcson ültek. Nem mondja már ki semmi, hogy egy szuperhős mozi nagyjának a földön kell játszódnia, vagy hogy nem szabad túlzottan kozmikussá, esetleg poénossá tenni egy képregénymozit – a filmipar ezen szegletét ők szabják meg, és filmjeiknek, metódusuknak nincs is riválisa (a mai napig sem). Nem, Waititi elhozta az őrület egy kis szeletkéjét nekünk, és megmutatta milyen az, amikor egy valódi űrviking kalandjait követhetjük, miközben mindvégig a Marvel univerzumban maradunk.

Thor: Szerelem és mennydörgés

Viszont a Thor: Ragnarök csak egy ígéret volt – egy szeletke, egy ízelítő abból, ami várhatna ránk, ha a közönség befogadja amit lát. Hát befogadta – jöttek a dollárok, a kiváló kritikák, és Thor újra lett pozícionálva, mint egyfajta poénos, vicces Superman, aki nem veszi túlzottan komolyan magát – hiszen nem is lehet őt ebben a viszonylatban, ebben az univerzumban úgy igazán nagyon komolyan venni. Waititi pedig megkapta a lehetőséget, hogy 19-re is lapot húzzon, ő pedig lepakolta elénk a Szerelem és Mennydörgést. Thor negyedik kalandja egy fergeteges, térdcsapkodós idiótaság, tele homage-al, visszatérő karakterekkel, és ízig-vérig képregényes fordulatokkal, fejleményekkel. Mindezek mellet sem fogja azonban mindenki tetszését elnyerni.

A történetről sokat nem is érdemes mesélni, hiszen sok fordulatot tartogat számunkra. A lényeg annyi, hogy adott Gorr, aki egy személyes sérelem miatt isteneket akar gyilkolni; itt van még Jane Foster, aki visszatér Thor életébe, teljesen megújult külsővel; és persze a mennydörgés istene, aki nem tudja mihez kezdhetne magával és az életével, miután már számtalanszor megmentette az univerzumot. Beugrik még itt-ott Űrlord és a Galaxis Őrzői többi tagja, valamint Korg és Valkűr is visszatérnek az előző részből. Mindenki itt van, együtt indulnak hát egy hatalmas kalandra, hogy megállítsák az istenölő Gorr-t, s talán az egyetlen csapat segítségével, akik képesek lehetnek valaki ekkora erejűt legyőzni: az istenek szövetségével, élükön Zeusszal!

Thor: Szerelem és mennydörgés

Ez volt a történet, és igazából van egy drámai szála a filmnek, de itt mindez nem is számít annyira. A film ugyanis nem akar több lenni, mint egy szórakoztató gyakorlat, a képregényfilmek kiforgatása, a műfaj határainak tesztelése, és nem utolsósorban egy működőképes romantikus komédia. Utóbbi nagyon működik: Jane és Thor története még sohasem volt ennyire megható, már-már drámai, néhol pedig egészen romantikus. Jane végre előlépett, és értelmet kapott a karaktere: több ő már, mint kardísz, aki mellett Thor csápolhat ide-oda. Megmaradt a karakterének lényege, szerethetősége, ugyanakkor egyenrangú lett Hemsworth-tel – kettejük története adja a film gerincét, és gyönyörű, igazán kielégítő ívét.

Thor: Szerelem és mennydörgés

​És a film működik komédiaként is. Waititi itt már egyértelműen elengedi magát, és egy 80-as évekbeli metálalbum borítóját filmesíti meg tulajdonképpen, tele számtalan utalással a 70-es, 80-as évek sci-fijeire, melyek csetléseit, botlásait még gyerekként bámultuk minden szombaton: olyan filmek elevenednek meg, mint a Masters of the Universe, vagy a Flash Gordon, és az egész alá is van támasztva egy ütős Guns’n’Roses válogatással, mely végképp megadja a hangulatot. Waititi ebben a homokozóban akart játszani, és most minden vágyát kiélhette úgy, hogy megtartotta saját kézjegyét is közben – itt is észrevehető a szokásos, idióta kiwi humor, mely még csak félve ütötte fel a fejét a Ragnarökben.

Ami talán kevésbé működik, az a Földön játszódó részek. Ezeknél a kitérőknél valahogyan leül a film, és visszafogottá válik, mintha erőltetve lenne beletuszkolva a Marvel univerzumba. Nem teljes a katasztrófa, de a hatalmas kozmikus kaland után, amit az űrben tapasztalhatunk, a Föld “normalitása” kicsit kizökkentő erővel bír. Viszont az örömhír, hogy Jane drámai szála nem törpül el a nagy bohóckodásban – visszatérése, és történetük drámaisága megőrzi integritását, miközben azért nem döngöl minket földbe túlzott depresszióval. Christian Bale Gorr-ja is tökéletesen beleillik az összképbe, kár, hogy ilyen keveset láthatjuk. Azokban a percekben viszont mikor megjelenik a vásznon, egy összetett, érzelmekkel teli alakítást nyújt, mely üdítő színt ad a mozinak a sok romantika és poén mellett.

VERDIKT

És hát igen, pont utóbbi miatt nem fog tetszeni nagyon sokaknak a film – tulajdonképpen a karakter paródiájáról van szó, és Waititi valóban nagyon bátran feszegeti a műfaj és a Marvel filmes receptjének határait. Sokaknak talán ez már túl sok lesz, és visszasírják majd a 2010-es évek elején látható, komolykodós, kicsit unalmas, mégis drámaibb Thort. Viszont akiknek bejön ez az új vonal, azok egy hatalmas kalandban vehetnek majd részt, ha elfáradnak a moziba – és az eddigi bevételek nagyon azt jelzik, hogy igény van még az ilyen kreatív őrültségekre. Öröm látni, hogy nem mindenki idealizálja túl a hasonló filmeket, és van még igény arra, hogy kicsit eljátszunk a már bejáratott formulával. 14 év és több tucat film után szükség is van erre.

Written By
Orosz Ferenc

Filmes újságíró, hazai és külföldi kiadványoknál egyaránt. Általában kritikákat közlök, valamint filmfesztiválokról tudósítok. Emellett filmesként is tevékenykedem, többnyire írói/rendezői pozícióban.