The Mandalorian

The Mandalorian játék készül az Xbox berkein belül

Egy bennfentes megerősítette, hogy készül már egy játék a Microsoftnál Mando főszereplésével.

Elképesztően sok dolog megy manapság a redmondiak körül. A Series X/S rajtja ugyan nem volt olyan hatalmas siker, mint a PS5 hasonló periódusa, azonban így is rekord mennyiségű konzolt sikerült eladniuk. Nem csak ez az ág fut azonban az Xbox márkán belül, hanem a Game Pass is hatalmas növekedést tudott felmutatni egészen rövid időn belül. Természetesen ehhez kellettek olyan dolgok, mint a Bethesda felvásárlás, vagy akár az Outriders első nap a kínálatba integrálása. 

Nagyon érdekes dolgok folynak a belsős stúdióikon belül is, hiszen mint tudjuk, készül egy Halo Infinite, egy Starfield és egy Indiana Jones játék is. Pletykálják továbbá a Wolfenstein 3-at és Jeff Grubb most behozta a köztudatba a The Mandalorian-t is. Történt ugyanis, hogy Jeff posztolt egy cikket a Microsoft-on belüli diverzitásról, ahol volt egy kép Phil Spancer-ről és a már hírhedt hátteréről.

Itt a háttérben most megfigyelhető volt egy figura, amire nagyon sokan azt hitték, hogy egy funko Din Djarin-t ábrázol. Elkezdték kérdésekkel bombázni, amire a másik Xbox ügyekben megbízható Shpeshal Ed szerencsére válaszolt is. Elmondása alapján körbekérdezett és megkapta az áment rá, így elmondhatja, hogy igen készül egy Mandalorian játék valahol a Microsoft berkein belül. A történet csattanója, hogy később kiderült, nem is Djarin volt a háttérben, hanem az Arbiter a Halo-ból…

Total
1
Shares
Previous Article
The Tomorrow War

Chris Pratt főszereplésével befutott a The Tomorrow War teaser előzetese

Next Article
House of the Dragon

Rhaenyra és Daemon Targaryen is feltűnt a House of the Dragon a forgatásán

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!