Egy sorozat esetében kritikus jelentőségű a második évad, a legtöbb sorozatot ugyanis ekkor kaszálják el. S bár a The Mandalorian esetében nem sok esély volt arra, hogy a Disney lelője az aranytojás tojó Baby Yodáját, azonban egy szintlépésre mindenképpen számítottunk. De talán ekkora szintlépésre a legoptimistábbak se számítottak.
Ugyanis az élőszereplős Star Wars-sorozat immáron beérett annak, aminek talán Dave Filoni és Jon Favreu szánta. Ez a sorozat egy híd; híd régi és új között, ugyanis voltak jócskán lyukak amiket be kellett tömni. Legyen szó a Disney előtti és utáni Star Warsról, a hardcore és mezei Star Wars fanok közti szakadékról, vagy épp a franchise múltját és jövőjét tekintve. Nem véletlen, hogy a bejelentett projektek oroszlánrésze a Mandohóz köthető.
Újra egy videojáték narratívájával kezd a The Mandalorian, „mellékküldetések” követik egymást, csak az évad végén látjuk, mégis mennyire fontos volt és mennyire illeszkedett minden apró kitérő a történethez. Sok apró, vagy éppen óriási karakterpillanat kell ahhoz, hogy az utolsó jeleneteknél könnyezni tudjunk. Igen, arra is képes ez a sorozat. Spoiler nélkül: ha a főszereplőnknek ennyire hangsúlyos a saját szabályrendszere, s ennyire tabu számára valami, akkor amikor végül megteszi, az üt. Az nagyon üt.
Visszatérve a franchise múltjához és jövőjéhez, amiről beszéltem: ez az évad rengeteg régi, fontos karaktert ismertetett meg egy szélesebb közönséggel, de úgy, hogy az is aki nem tolt bele hosszú órákat a KOTORba vagy épp nem kiskora óta kedvenc csillagrombolója a Chimera, az is megismerhette ezeket a karaktereket, megérthette a motivációikat. Egyik régi-új karakter bemutatása se ment át mesedélutánba, így a hardcore fanoknak se kellett belehalni az unalomba. Vannak itt kisebb és nagyobb visszatérők, közönségkedvencek a saga elmúlt 43 évéből. És a bejelentett projektek alapján ennek az évadnak a főszereplői fogják benépesíteni a Disney+ streamingszolgáltató messzi-messzi galaxisát. De amiért nem válik egy fáradt osztálytalálkozóvá az egész évad során az újabb és újabb karakter, az az, hogy csak olyanok bukkannak fel az évad során, akiknek valóban fontos szerep jut a történet során, s csak addig, amíg relevánsak, s mindnek meg van ágyazva, előkészített terepre érkeznek. Ez az egész sorozatra jellemző, hogy minden rész addig tart, amíg van értelme, hogy tartson. Így a részek hossza nagyban különbözik, de ez minket nézőket egyáltalán nem zavar, hisz hiába csak harminc vagy negyven perc egy epizód, ha az végig szórakoztató és kerek egészet ad ki. A régi-új szereplők pedig nem veszik el a reflektorfényt a fősztori és a főszereplőink elől.
De nemcsak a karakterek lehetnek ismerősek, rengeteg régen felbukkant koncepciót beemel az Expanded Universeből a kánonba a sorozat, s emellett hű marad az alapkoncepcióhoz, de új ötletekkel sem marad adós. Minden rész minden képkockáján érezni, hogy a készítők nemcsak hogy imádják, de értik is a Star Wars mítoszt, valamint a rajongókat. Van fanservice, de egyáltalán nem öncélúan, ami dicséretes.
A régi és az új Star Wars között milyen kapocs a sorozat? Arra talán a legjobb párhuzam Ludwig Görransson munkája. Már az első évadnál is úgy sikerült egy teljesen egyedi hangzást megtalálni, hogy pontosan illeszkedett a messzi-messzi galaxis zenei világába és az univerzumba. Az idei évadnál se kell csalódnunk, fantasztikus zenét szerzett, nagyszerűen hangolta össze a már ismert dallamokat az új hangzással.
Az egész színészgárda kitett magáért: Pedro Pascal (és a testdublőrök) tökéletesen remekel a szerepben, elképesztő milyen kevés eszközzel mennyi érzelmet tud átadni egy színész. Katee Sackhof nagyon pozitív csalódás, ki gondolta volna, hogy a szinkron szerepből ilyen könnyen át tud lépni a karaktere hús-vér bőrébe. Rosario Dawson egykori, már felnőtt „Szájasként”, úgy néz ki és úgy mozog, mint aki erre a szerepre született. Giancarlo Esposito fenomenális, de az évad egyik legerősebb jelenete egyértelműen Bill Burr szerepéhez kötődik. De Timothy Oliphant felbukkanása és alakítása is emlékezetesre sikerült.
De ha már szereplőkről beszélünk, akkor nem mehetünk el szó nélkül a széria legaranyosabb karaktere mellett sem. Ő “A Gyermek”, akit a rajongók csak Bébi Yodának hívnak, azonban a második évad választ adott arra a fontos kérdésre is, hogy mi a karakter igazi neve (Grogu). A készítők nem húzták tovább, s felfedték a nevét, miközben még a eredetére is kaptunk utalást, bár maradtak még kérdések így is bőven. Meg kell jegyezni, hihetetlen hogy mennyire életszerűen és hitelesen képesek megalkotni és mozgatni egy ilyen apró bábot.
Ez az új évad rengeteg érzelemmel és érdekes gondolattal játszik el. Szól az identitásról, a kultúráról, arról, hogy a főszereplőnk mennyit áldozna fel a családjáért, a szülői szerepről, amit magára vállalt, emberről és vallásról, valamint a jó és gonosz relatív fogalmairól. Természetesen mindezt csak annyira érinti, hogy egy Star Wars műben elférjen és ne lassítsa le a gyorsvonatként száguldó cselekményt. Ami igazán csodás a második évadban, hogy minden résszel jobb és jobb lett, hétről-hétre mutatott újat és/vagy érdekeset, izgalmasat a sorozat, s egy pillanatra se ül le, végig robog. Minden részben volt minimum egy látványos és jól elkészített akciójelenet, a díszletek egyszerűen zseniálisak voltak, de ezeket egy ennyi pénzből készült sorozatnál el is várjuk. A kifogástalan akciójelenetek során nem egyszer váltott ki libabőrt az egyszerű rajongóknál. Az utolsó résznél pedig egyszerűen 45 percig az volt. Ha negatívumot kell említenem, akkor igazából két apróságot tudok csak felhozni. A hatodik részben szerintem elég rosszul volt bevilágítva és fényelve az amúgy nagyszerű harcjelenet, illetve az évadzáróban egy effekt sajnos nagyon félrement. De ez csak technikai apróság, viszont a sorozat lelke nagyon a helyén van.
Nagyszerű a sorozat továbbra is, nagyban meg fogja határozni az elkövetkező években, milyen sztorikat kapunk a messzi-messzi galaxisból, azonban, amiben igazán bátor a sorozat, hogy a sok belengetett, megismert szál közül, nem egyet lezár ebben az évadban, bizonyos szempontból itt kerek egész és lezárt a történet. Biztosra vehetjük, hogy folytatódni fog még a fejvadász és “A Gyermek” kalandjai, de ami biztató, hogy biztos, hogy megint meg fog újulni a sorozat. Legalábbis a stáblista utáni jelenet mindenképp erről árulkodik.
VERDIKT
Szóval elképesztő a sorozat továbbra is. Végig izgalmas és szórakoztató. Látványos és humoros, de még el is tud gondolkoztatni. Ilyen izzó online diskurzust utoljára a Trónok harca jobb évadainál tapasztaltam, és minden rész után hiába mentem fel a YouTube-ra easter egg és teória videókat nézni, engem és a többi a geeket, akik rengeteget gondolkoztak, hova megy tovább a sorozat, mindig meg tudott lepni Filoni és Favreu. Az külön fantasztikus, hogy pont ilyen projekt mutatja meg, hogy hogyan is fér össze a Star Wars múltja, jelene és jövője, ami arról szól, hogy közeledik egymáshoz két nagyon különböző világ, a Mandalóri és a Jedi kultúra, s hogy alakulnak azok át, egy új kor hajnalán. Minden Star Wars rajongónak ajánlom, hisz igazi rajongók készítették rajongóknak szívvel és lélekkel, de azoknak is bátran ajánlom, akik csak most ismerkednének a legendával. Higgyétek el, ez egy jó belépő pont. Nekünk többieknek pedig marad a lelkes várakozás.
Szólj hozzá!