Wide Screen
Image default
Játékok

The Last of Us Part II híradó

Több jó hír mellett egy új és ingyenes dinamikus téma is letölthető.

Több jó hír mellett egy új és ingyenes dinamikus téma is letölthető.

108 nap – ennyi van még hátra május 29-ig, amikor is megjelenik végre a The Last of Us Part II. Akár el is lehet kezdeni vágni a centit, s ezt a Sony is jól tudja, hogy rengetegen ácsingóznak a játékra. Épp ezért pár dologgal igyekeznek most enyhíteni a várakozást.

Először is bemutattak egy újabb gyűjtői változatú szobrot, mely limitált kiadásban jelenik meg és egy nagyon mérges Ellie-t ábrázol, a korábbi íj helyett egy méretes machetével. Továbbá bővült azoknak a nyomtatásban megrendelhető concept artoknak a száma, melyet már korábban is mutattunk nektek (sajnos továbbra sem túl olcsók).

De hogy legyen olyan tartalom is, amihez nem kell költeni, kaptunk két új key artot (ezeket fogják különféle promóciókhoz előszeretettel használni). A két kép jól jellemzi a játék és a főszereplő kettős énét, az egyik szelídebb, a másik vadabb. Háttérképként is letölthetőek (akár mobilra, akár számítógépre), valamint egy dinamikus PS4 témát is kreáltak belőle a Sonynál, amit ráadásul ingyen hozzávágnak mindenkihez.

9DEK-PKNG-N445

A kódot beírva 2021. február 11-ig válthatjuk ki és tölthetjük le a témát. Ami pedig a játék megjelenését illeti, az továbbra is május vége, ám addig valószínűleg még további kedvcsinálókat kapunk, immár rendszeresen. A bostoni Pax East rendezvény látogatói például február 27 és március 1 között kis szerencsével ki is próbálhatnak egy spéci egy órás demót. Az anyag “Patrol” címre hallgat és a kaland egy korai szakaszát mutatja meg, ahol Ellie és Dina Jackson település környéki területein kell irtania a fertőzötteket. Reméljük hozzánk is eljut belőle legalább egy kis részlet.

Még több a témában...

Kicsit közelebb kerülhetünk a Twin Mirrorhoz

Sinka Tamás

A PlayStation Store lebuktatta a Far Cry 6-ot

Szarka Roland

Ingyenes kiegészítőt kap a Superhot

Szarka Roland

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat