Főoldal Filmek The Division – Főszerepben a következő sztárok
Filmek

The Division – Főszerepben a következő sztárok

Már készül az Ubisoft következő nagy dobása, a The Divison játékadaptáció.

2.4k
maxresdefault 2

Már készül az Ubisoft következő nagy dobása, a The Divison játékadaptáció.

Hatalmas sikert ért el az idén megjelent Tom Clancy’s The Division lövöldözős játék. A forgalmazó megerősítette, hogy a forgatókönyvvel még nem készültek el teljesen, vannak hiányosságok benne, de kezd összeállni a sztori.

Eddig is lehetett sejteni, hogy valami készül, de hivatalos megerősítést még nem kaptunk. Tegnap azonban a stúdió úgy döntött, hogy leleplezik a projektet, és hivatalosan is bejelentik a főszereplőket. Jake Gylleenhaal lesz a film egyik főszereplője, míg a másik nagy név Jessica Chastain. A hírességek saját produkciós cége is segíti majd a munkálatokba. A történetről annyit tudni, hogy New York-ban fog játszódni, ahol egy járvány söpört végig a városon. A megmaradt embereket egy zsarnok szervezet próbálja irányítani, így a kormánynak aktiválnia kell a Division-projektet. A projektben résztvevő ügynökök célja, hogy szembeszálljanak a rezsimmel.

A francia érdekeltségű forgalmazónak nem ez lesz az első játéka, amit a mozikban is bemutatnak. Év végén érkezni fog az Assassin’s Creed-film is, melynek főszereplője Michael Fassbender lesz. Korábban úgy nyilatkoztak róla, hogy nem várnak túl sokat tőle, nem lesz egy blockbuster, de bíznak a pozitív visszajelzésekben.

Szerző
Kévés Bence Mihály

Imádok elveszni a filmek és sorozatok világában, ahol minden jelenet egy új kaland, és minden karakter egy új barát. Nálam mindig forog a “lejátszás” gomb.

Szólj hozzá!

Még több a témában...

Tom Clancy's The Division 2
Játékok

Megjelent a The Division 2 új kiegészítője, amely nem kicsit épít a nosztalgiára

A játékba új szezon és rengeteg újdonság került és már a Game...

Assassin's Creed Shadows Dead by Daylight
Játékok

Népszerű horrorjátékkal jött az Assassin’s Creed Shadows első kollaborációja

Az Assassin’s Creed Shadows hősei váratlanul egy horrorjátékba csöppennek.

Assassin's Creed Shadows Claws of Awaji
Játékok

Ekkor érkezhet az Assassin’s Creed Shadows első DLC-je

A Claws of Awaji kiegészítő idén ősszel várható.