Főoldal Játékok TESZT: Yakuza: Like a Dragon
Játékok

TESZT: Yakuza: Like a Dragon

Körökre osztott bunyó.

391

A Yakuza sorozat, melyet japánban Ryū ga Gotoku címen ismernek (lefordítva: Like a Dragon) egy hosszú múltra visszatekintő franchise a Sega berkeiből. Kiadóként és a franchise megalkotóiként a jogokon a Sega a Ryu Ga Gotoku fejlesztőstúdióval osztozik. A széria gyökerei egészen a PlayStation 2-es éráig nyúlnak vissza, ugyanis az első epizód 2005-ben debütált a Sony masináján. A PlayStation exkluzivitásukat 2013-ig meg is tartották, amikor is a Ryū ga Gotoku 1&2 HD meg nem jelent WiiU-ra kizárólag Japánban, mostanra pedig már PC-n és Xbox One-on is elérhetőek a széria újonnan érkező epizódjai. Ahogy az sejthető egy jakuzákkal foglalkozó történettől, az egész cucc nagyon japán, a szó minden értelmében. A készítők egy kicsit sem akartnak megfelelni a szigetországon kívüli elvárásoknak és ez mindig is piszok jól állt a részeknek legyen szó a fősodorba tartozó vagy a spin-off epizódokról. Ha valaki sikítófrászt kap az erős japán behatású dolgoktól, az bizony a Yakuza szériától hamar sírva fog menekülni az említett szabadelvűség miatt.

A széria alapjáraton egy jakuza filmekből és kultúrkörből táplálkozó kőkemény beat ’em up. Egyes részek kikacsintottak a műfajból, volt itt zombis lövölde, de a legjellemzőbb a kőkemény bunyó a kezdetek óta. A verekedést pedig egy laza szabadon bejárható Tokióban tehettük meg. Kiegészítve egy csomó minijátékkal, a karaokétól kezdve, a bogárgyűjtésig, de még klasszikus Sega árkád játékokba is beletolhattuk az aprót, átélve az eredeti játékok nyújtotta élményt. A széria túlnyomó részében egy Kazuma Kiryu nevezetű embert irányíthattunk. A Tojo klán szolgálatában állt, azonban a jakuzalét mellett egy csomó más hivatásba is belekóstolhatott. Persze a rengeteg rész során másokat is irányításunk alá vonhattunk. A Yakuza széria összesített eladásai mára túllépték a 12 millió eladott darabot. A Yakuza: Like a Dragon Japánban már januárban megjelent, ahol elég jó fogadtatásban volt része. Márciusra bőven 400.000 darabot adtak el egész Ázsiában. Novemberre pedig teljes lokalizációval és szinkronnal végre hozzánk is megérkezett.

A történetről próbálok a lehető leginformatívabban, de mégis keveset elárulni, ugyanis kellően fordulatos a cselekmény már az első percektől fogva. Főhősünk ezúttal Ichiban Kasuga egy fiatal és alacsony rangú jakuza, a Tojo klán Arakawa családjából. Hűen szolgálja pátriárkáját Masumi Arakawát, addig a napig, míg fel nem kell áldozni magát a szervezetben egy nála rangosabb tagért. Az önkéntesen vállalt 18 éves börtönbüntetése után visszatérve azonban a dolgok olyan fordulatot vesznek, melyek finoman szólva sem előnyösek számára. Ichi így olyan jelenbe érkezik meg, melyben számára szinte semmi sem maradt. A válaszok keresése közben azonban nélkülözöttsége csak tovább súlyosbodik. Ezért önkénytelenül is hátrahagyva Tokiót, Jokohama kikötővárosában kell megpróbálnia visszaszereznie becsületét és életének romokban heverő darabjait.

Ahogy fent is olvashatjátok a soron következő Yakuza játékban nem a megszokott tokiói Kamurocho-ban, hanem Jokohama Isezaki Ijincho negyedében fogunk ténykedni. Fontos újítás a helyszín mellett, hogy a játék zsánere is megváltozott. Az eddigi pofozkodás eszetlen, de annál szórakoztatóbb gombpüfölése, taktikázós RPG-re lett cserélve. Nem kell aggódni, a lényeg ugyanúgy az utunkba kerülő rossz arcúak minél választékosabban történő lezúzása. De ezúttal ezt körökre osztott parancsosztogatással tehetjük meg. Továbbra is van lehetőségünk fegyverként használni környezetünket, ütőket, bicikliket, jelzőtáblákat és bármit, ami csak a kezünk ügyébe kerül. Lehetőségünk lesz 7 csapattagot toborozni a társadalom kirekesztettjei közül. Sok időt töltve csapattársainkkal, új képességeket fejleszthetünk és pusztító kombókat oldhatunk fel. Ezen kombók azonban fogyasztják a külön erre szolgáló mutatónkat, ezt pedig nem árt figyelemmel kísérni.

A Yakuza: Like a Dragon azonban nem csak a körökre osztott harcban tartja az RPG-kben megszokott tradíciókat. Találhatunk, készíthetünk és fejleszthetünk is felszerelést. Az így kapott fegyverekkel és eszközökkel pedig nem marad számunkra a virtuális Japánban számottevő ellenfél. A játékban 19 egyedi kaszt kapott helyett, mindegyik a rá jellemző képességekkel, a jövőben ez két DLC kaszttal fog bővülni. A kasztokra több mint 100 harci képességet tudnak feloldani, ami jó szerepjátékhoz mérten a megfelelő szintek lépésével fog megérkezni. Természetesen ehhez rengeteg harc lesz az útitársunk, melyekért cserébe tapasztalati pontokat kapunk. Szerencsére a szintugrásoknál mindig maximumra fog ugrani az életerőnk és a speciális mozdulatainkért felelős mérce is.

A játék története bőven tartogat potenciált és kellő mennyiségű tartalmat, mire felgöngyölítjük a szálakat simán elérjük a 45-50 óra befektetett időt is. Azonban a főküldetések mellett, rengeteg gyűjtögethető tárgy, klasszikus árkád játékok, japán szerencsejátékok és több, mint 15 fergeteges minijáték vár ránk. Emellett ott van még 50 opcionális mellékküldetés, ami életet lehel Yokohama városába. Lesz itt perverzek leverése, majd a velük megvívott harcok adatainak a Pokémon világban megszokott elemzése. De lesz lehetőségünk őrült gokart versenyeket futni és bajnokságokban részt venni, a legbetegebb Mario Kart áthallásban lesz részetek, azt garantálom! Mire mindent megcsináltok a mutató már bőven 80 óra fölött fog járni, tehát a szavatosságra nem lehet panasz. A játékot Xbox One X-en volt szerencsém tesztelni és meg kell mondjam a látvány pazar, a textúrák tűélesek öröm rájuk nézni.

Sajnos ahogy a korábbi epizódokban, úgy itt is előfordul az npc-k fel-, és eltűnése, de ez egy ilyen mennyiségben benépesített játszótéren talán bocsánatos bűn. Ennek ellenére nem túl elegáns. A képfrissítés is rendben volt, szépen fut a játék, azonban váltásoknál néha egy kicsit mintha megtántorodna, mely szintén nem túl szép megoldás, de ennél nagyobb bajunk ne legyen. A hangok is rendben vannak, külön öröm lesz sokaknak, hogy teljes angol szinkront kapott a játék. Így ahol a karakterek megszólalnak, ott bizony jól megkoreografált és minőségien előadott dialógusokat hallhatunk. Kicsit viszont szomorú, hogy még mindig vannak jelenetek melyekben a karakterek csak tátognak és semmilyen hang nem hagyja el a szájukat. Szerintem bárki szívesen letöltené azt a plusz 20 GB adatot, hogy ott is hallhassuk a hangokat. A sorozatban pedig először néhány karaoke dal is kapott angol szinkront, ez szintén kedves a készítőktől.

Összességében a Yakuza: Like a Dragon egy szuper játék. Minden egyes elemében impozáns, néhány apró hibát leszámítva. Sokak számára érdekes lehet a megújult RPG játékmenet, mely kellemes felüdülést hoz a már elcsépeltnek ható beat ’em up felépítéshez képest. Személy szerint annak ellenére, hogy élek-halok az RPG műfajért jobban kedvelném ezt is sima bunyóval körítve. Bátran ajánlom bárkinek, aki nem kap sikítófrászt a japán kultúrától, mert itt bizony hatalmas adagban döntik az arcunkba és nem finomkodnak a repetával sem. A történet komoly témákat boncolgat, erősen hat az érzelmeinkre és mindezt végre teljes angol szinkronnal teszi, gyönyörű prezentáció keretein belül. A játék 2020 november 10-én jelenik megy PC, PlayStation 4, Xbox One és Series X/S platformokon. A Yakuza: Like a Dragon a Smart Delivery-nek hála Xbox One verzió vásárlása esetén tovább vihető a Series családra is, ugyanez igaz a PlayStation 4 verzióra is majd 2021 tavaszától.

Szerző

Nappal tisztességes családapaként funkcionálok, de altatás után előveszem a controllerem, hogy kialvatlanra játszhassam magam.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Dune: Awakening
Játékok

Arrakis életre kel a Dune: Awakening című online túlélős játékban

Új előzetesen csodálhatjuk meg a Dűne világában játszódó új túlélős MMO-t.

Marvel's Spider-Man 2
PlayStation

Marvel’s Spider-Man 2 frissítés érkezik március 7-én

Ezeket az újdonságokat hozza a Marvel’s Spider-Man 2 következő frissítése.

Elden Ring Shadow of the Erdtree
Játékok

Bemutatkozott az Elden Ring első nagy kiegészítője

Idén nyáron érkezik a Shadow of the Erdtree című kiegészítő.