A Housemarque finn stúdió a legtöbbeknek azért első hallásra nem lesz valószínűleg ismerős, mert bár nagyon ügyesek a srácok és eddig is minőségi munkáik voltak, nem alkottak olyan mindenki számára befogadható műveket. Ha a szívünkre rakjuk a kezünket, az előző címeik inkább rétegjátékként értelmezhetők és nem egy The Last of Us vagy Uncharted-féle mindenkinek szánt szórakozás ez. Kicsit ilyen megközelítést választottak a Returnal-nak is, ami viszont az előzőkhöz képest egy egészen nagy és grandiózus projekt, amit már sokkal több emberhez szeretnének eljuttatni. Ahogy a többi játékuk, ez sem tipikusan mindenkinek való, de erre majd kitérünk még a későbbiek folyamán.
Piszok nehéz szórakozás
Egyre nagyobb teret nyernek mostanában azok a művek, amelyek nem éppen a legkönnyebb játékmenetükről híresek. Sőt, kezdenek visszajönni azért azok is, ahol maga a játék is nagyobb kihívást jelent és a rengeteg izzadságcsepp mellett be kell látnunk, ezek elképesztően szórakoztatóak tudnak lenni. Egyáltalán nem baj ez, hiszen néhány alkotás manapság már túlontúl könnyű. A Returnal-hoz kicsit hasonlító Control-ban például, ha szeretnénk be tudunk állítani olyan dolgokat, hogy gyakorlatilag csak a sztorit élvezzük. Gyorsan előre le kell szögezni tesztünk jelenlegi alanya egyáltalán nem mindenkinek való.
Menteni abszolút nem tudunk, tehát ha történik velünk valami, vagy meghalunk (ami egészen sűrűn elő fog fordulni, de ne essünk pánikba, ez a játék egyik alapköve) akkor kezdhetjük a ciklus elejéről, onnan ahol lezuhantunk a bolygóra. Nehézségi szintet szintén nem tudunk állítani, tehát mindenki ugyanúgy tudja belevetni magát az alkotásba. Ahol tudunk esetleg egy kicsit sakkozni, az a(z) aim ereje és ezzel ki is fújtak a lehetőségek.
Ha túl nehéz elsőre, akkor többet kell farmolnunk egy nagyobb ellenség előtt. Az Atropos a legkisebb mértékben sem barátságos velünk. Kalandozásunk során különböző ellenfelek fognak az életünkre törni és természetesen ezeknek egészen más képességeik vannak. Van a legtöbbet megtalálható „alap” ellenfél, akit azért egészen könnyű szerrel le tudunk győzni. Őket már a játék hamar bedobja elénk és később előfordulhatnak akár hatalmasabb tömegekben is, ami azért már meg tudja keseríteni az életünket, főleg egy gyengébb fegyver birtokában.
Nem csak ilyen egyszerű ellenfelek várnak ránk a bolygón. Néha egészen úgy érezzük, hogy direkt akar szívatni a játék és az erősebbekből akár ránk küld kettőt-hármat is. Itt szinte biztos a halál, hiszen nagyon ügyesnek kell lenni ahhoz, hogy bizonyos támadásokat kikerüljünk. Az erősebb piros támadásokból meg elég véletlen benyelni párat és már megint az űrhajónál találjuk magunkat egy újabb halál folytán. Találni tudunk itt-ott ládákban és akár az elhullott ellenségeink hullájából is különböző fegyvereket. Csak egyet tudunk magunknál tartani és jól meg kell azt választani a játékstílusunkhoz illően, hogy hatékonyak tudjunk lenni az erős ellenségekkel szemben is. Nagy választék ugyan nincs belőle, hiszen 3-4 fajta fegyvernél többel az egész játék során nem fogunk találkozni. Ezeknek a stukkeroknak azonban van alternatív tüzelési módja, amit a bal adaptív ravasz erősebb lenyomásával tudunk előhozni. Rendkívül szellemes.
Ha elhalálozunk akkor egy egészen más környezetre kell számítanunk. Minden „ciklusban” változik a világ körülöttünk és természetesen ehhez foghatóan más-más taktikát kell majd alkalmaznunk. Az sem mindegy, bizonyos ellenfeleket hogyan közelítünk meg és mi is a legjobb módszer arra, hogy a másvilágra küldjük őket. A fegyverünk és a felvett „képességeink” egy része is eltűnik a halál alkalmával, viszont bizonyos dolgok szerencsére velünk maradnak. A gyorsutazás képessége tipikusan ilyen, de csak oda tudunk elmenni, ahol már az adott run-ban jártunk. Minden nekifutásra tudunk egy picit erősebbek és tapasztaltabbak lenni és legyőzni olyan lényeket is, amelyekkel eddig vért izzadtunk és szenvedtünk. Vagy ha nem, akkor a következőben tudjuk majd azt véghezvinni. Vagy a következőben. Végtelen a körforgás.
Elképesztő látványorgia
Mivel csak PS5-re érkezett az alkotás ezért egészen zseniálisan néz ki. Kihasználja a hardver adta lehetőségeket és 4K 60FPS-ben olyan látványt varázsol elénk, hogy néha csak az állunkat keressük Atropos felfedezése során. Ami szintén nagyon fontos ilyen tekintetben az, hogy egészen remekül van optimalizálva. Nem igazán vesz észre az ember a legújabb frissítésekkel olyan élethelyzetet, amikor a játék jobban megdöccenne. A bolygó vizuális megvalósítása is egészen elsőrangú. Igazából ez emelkedik ki a többi közül, hiszen a 4K 60FPS már nem újdonság ezen a generáción, de annyira részletesen vannak a különböző helyszínek kidolgozva, hogy az külön öröm.
Az idegenek által épített szobrok, csarnokok és akár maga a környezet is elképesztően jól néz ki, bizony néha azon kaptam magam, hogy amikor éppen nem üldöztek akkor a tájat csodáltam hosszú percekig. Gyorsan tegyük hozzá, ez ritkán fordul elő. Nem azért, mert néhol elnagyolt a környezet. Szó sincs erről, nagyon szépen megtervezett és megvalósított tájról beszélhetünk kiskapuk nélkül. A nézelődésre hajlamos vágyunknak inkább az szab határt, hogy ritkán lesz alkalmunk akár egy picit is megállni. Hogy ez jó vagy rossz, mindenki döntse el a maga szempontjából, az viszont biztos, hogy nem nagyon hagy minket a játék unatkozni. Jó látni már ezt a minőséget, el sem tudjuk képzelni, hogy például a Naughty Dog mit fog kihozni ebből a hardverből.
Ha már a hardveres specifikációknál tartunk nem mehetünk el szó nélkül a PS5 további újításai mellett sem. Egészen elképesztő amit az SSD nyújt az alkotásnak. Egy egészen más rendszer szerint lehet megtervezni a játékot és azt kell hogy mondjam, gyakorlatilag nem lehet belefutni töltőképernyőbe. Ha meghalunk, természetesen egy átvezető jelenetet láthatunk majd, ahol megint a földbe csapódunk, de olyan szokványos értelemben vett töltőképernyő nem található a játékban és ezt a cinematic-ot is simán átugorhatjuk, ha szeretnénk.
Valami elképesztő addíciója lesz ez a többi alkotásnak is, hiszen nem kell majd helyenként az akár 1-2 perces töltés előtt ülnünk és nézni a csigázást, hanem ezzel a sebességgel ez akár lecsökkenthető maximum 10 másodperc könyékére is, ami egészen elképesztő. Szintén hasonlóan nagyon sokat ad a végigjátszáshoz a DualSense kontroller. Ahogy érezzük a kezünkbe a sisakra lecsapódó esőt vagy egyszerűen azt, ahogy egy nagyobb ellenfél megközelít minket egészen más érzetet ad és az embert néha szinte már félelemmel tölti el. Egyszerűen zseniális a mai napig ez a kontroller és csak reménykedni tudunk benne, hogy több alkotás is kihasználja majd.
Nagyon meg kell dicsérni a hangokat és a zenét is. Már a hivatalos sajtóközleményben is meg volt említve, hogy a végigjátszás során lehetőleg használjunk majd fejhallgatót, mivel a PS5 által adott 3D hangzás így tud igazán kidomborulni. Azt kell hogy mondjam, egy picit sem hazudtak. Néha annyira nyomasztó tud lenni az Atropos világa, hogy bizony szünetet kell tartani, mint egy jobb horrorjátékban. Nyilván itt azért is izgulunk annyira az életünkért, mert „egy van”, tehát ha meghalunk bukjuk az addigi előrehaladásunk nagy részét. Visszatérve a hangokra mind a zenék, mind a hangeffektek zseniálisan sikerültek. Tényleg megéri fejhallgatóban játszani, hiszen így sokkal jobban bele tudjuk magunkat képzelni Selene szerepébe és együtt tudunk vele rettegni az életünkért és át tudjuk élni a csontig hatoló félelmet.
A játékmenet zseniális, na de a sztori?!
Tipikusan megtalálhatók olyan játékok a piacon, amelyek valamiben elvéreznek. Vannak olyanok, amelyeknek a játékmenete egészen jó, de sajnos a sztori csapnivaló, és léteznek olyanok is, amelyekben fordítva van ez a dolog. A Returnal esetében szerencsére nem kell kompromisszumokat kötnünk. Mint már feljebb kifejtettem, maga a gameplay szempontjából mondhatni zseniális. Szerencsére a történet sem marad el mögötte. Ha röviden be akarjuk vezetni a dolgot, akkor az űrhajónkkal balesetet szenvedünk egy idegen bolygón és onnan szeretnénk kiszabadulni.
Utunk során találkozunk egy régi civilizáció nyomaival és kiderül, hogy bizony nem olyan egyszerű erről az égitestről csak úgy elszökni. Zseniális és néha hátborzongató történtekkel lesz majd dolgunk. Fontos azonban leszögezni, hogy akár a Little Nightmares 2 esetében, itt sem igazán szájbarágós az elmesélés. Nekünk kell utánamennünk, bizonyos oszlopon megfejteni az idegen nyelvet, felfedezni és Selene hangjegyzeteit meghallgatni. Ha valaki csak végigfutna rajta (amit nem igazán egyszerű) akkor potenciálisan nagyon sok részletről le fog maradni és sokkal kevesebb lesz számára a játék, mintha felfedezett volna.
VÉGSZÓ
Összegezve elmondhatjuk, hogy a Returnal bizony nem mindenkinek készült. Keményen kell teperni és grindolni ahhoz, hogy sikeresek tudjunk benne lenni. Nem is igazán lehet speedrunnal teljesíteni, bár az idők során természetesen elő fog az fordulni, hogy az internet népe közül valaki a hivatalos játékidő maximum harmada alatt egy kormánnyal teljesíti az egészet. Egyébként ez valahol 30 és 50 óra közé esik a tapasztalatok alapján. Át kell élni Selene kalandját, ami bár semmiképpen se egyszerű, de a végére nagyon megéri. Nagyon jól sikerült alkotásról beszélhetünk, ami ellen a nehézsége mellett igazából csak annyit tudunk felhozni, hogy nem ártana legalább bizonyos helyekre egy mentés. Így pár élethelyzetben önhibánkon kívül ér végét hamarabb a run, mint gondoltuk.
Nem fog mindenkinek tetszeni, hiszen nem könnyű alkotás, de akinek bejön a műfaj, az meg fogja magát találni benne, ha rendelkezik PS5-tel. A másik dolog ami még esetlegesen határt szabhat a sikerének, az a konzolból eladott korlátozott darabszám lesz. A hiány miatt még nem tudott olyan nagy telepítési bázist elérni ez a gép, de már így is jobban fogyott mint a PS4. Összességében nagyon elégedettek vagyunk a Housemarque legújabb játékával, amely bár nem való mindenkinek, de ha belerakjuk a munkát egy zseniális szórakozás vár minket aminek minden percét élveztük.
Szólj hozzá!