TESZT: Fuser

Fesztivál a nappaliban.

Tegye fel a kezét, aki soha életében nem gondolkodott azon, milyen menő is lenne DJ-ként tevékenykedni. Olyan sokszor megesik, hogy néhány kedvenc számomat hallva eszembe jut, milyen jót tenne neki egy kicsivel több basszus, egy kicsit erőteljesebb alap, vagy egy picivel gyorsabb tempó. Nos, jó hírünk van azoknak, akik szoktak hasonlóan érezni. Végre kaptunk egy friss, erőteljes és lehetőségek tárházával átitatott szimulátort, ahol a világ legnagyobb buliját hozhatjuk össze. Fejeseket fel, kezeket a magasba, és nézzük meg, hogy sikerült a Fuser.

Az első indítást követően a legfontosabb feladatunk a saját lemezlovas alteregónk megalkotása lesz. Egészen furcsa figurákat is alkothatunk, ugyanis mindenféle maszkkal, karpereccel és stíluselemmel kidekorálhatjuk feltörekvő DJ énünket. Ezt később bármikor lehetőségünk lesz módosítani, és érdemes is, ugyanis minél több időt ölünk a gyakorlásba, annál különlegesebb látványelemeket fogunk feloldani. A gameplay a kultikus Guitar Hero játékok stílusát juttatta eszembe. Adott egy DJ pult, azon négy különböző színű felület, a mi feladatunk pedig az lesz, hogy az előre kiválogatott számkészletből a lehető legjobb mixet hozzuk létre. A zenéket különböző módon van lehetőségünk bedobni a pultba. Felhasználhatjuk csak a vokált, vagy csak az aláfestést, de ha mindenképp szeretnénk, hogy az adott sláger domináljon, több elemét is beilleszthetjük. Figyelnünk kell arra, hogy a számokat a megfelelő ütemeknél cseréljük, be kell lőnünk, melyik réteg milyen hangosan zendüljön fel, és az is számít, milyen stílusú számok dominálnak a válogatásban.

Egy egészen baráti hosszúságú kampány során ismerhetjük meg a játékmenet alapjait. Hat különböző fesztiválon kell megmutatnunk, hogy fel tudjuk tüzelni a tömeget, teljesítményünket pedig csillagokkal értékeli az AI. Ha úgy érezzük, nehezen megy nekünk a szakma, beállíthatjuk a garantált siker opciót, ami lehetővé teszi, hogy soha ne okozzunk csalódást a közönségnek. Minél több csillagot szerzünk, annál több kozmetikumot és színpadi kelléket tudunk feloldani, amelyek igazán jól fognak jönni később, amikor a játék elengedi a kezünket.

Ez egészen pontosan a Freestyle módban fog megtörténni, ahol teljes mértékben ránk van bízva, hogy milyen partit varázsolunk. Saját magunknak állíthatjuk be a színpad kinézetét, az effekteket, a zenei készletet, az extra hangokat, és lényegében mindent, ami látszik a képernyőn. Az itt alkotott mixekről felvételt készíthetünk, valamint elmenthetjük az igazán jól sikerült kombinációkat is, hogy később egy gyorshívó paranccsal előhívhassuk őket. Az elkészült felvételeket feltölthetjük az online profilunkba, ahol akár a többi játékos is elérheti.

Az online szegmens a tesztidőszak alatt érthető módon még nem volt túlzottan pezsgő, de a megjelenést követően egyre aktívabbá vált a közösség. Rendkívül sok lehetőséget rejt magában a multiplayer mód. Lehetőségünk van a már említett megosztás mellett közös fellépésre is, illetve böngészhetünk a mások által posztolt koncertfelvételek között, valamint a jobban sikerült mixeket kölcsön is vehetjük a többiektől.

Az egyetlen dolog, ami megnehezíti a teljes beleélést, az a körülményes irányítás. Mire minden funkciót feloldunk, olyan sok dologra kell figyelnünk, hogy szinte lehetetlen lesz élvezni a zenét és reflexből nyomkodni a megfelelő parancsokat. Jót tett volna egy ilyen casual hangulatú játéknak egy kevésbé komplex irányítási séma. Különösen fájó, hogy a Switch változat nem támogatja az érintőképernyőt, ami pedig nagyban megkönnyítené a lemezek közötti váltást. Switchen emellett a konzol beépített hangszórója is csorbítja kissé az élményt, így mindenképpen fejhallgatóval, vagy dokkolt módban tudom csak ajánlani.

A Fuser látványa kissé elnagyolt, a könnyed és meseszerű ábrázolás ellenére is. A karakterek, mint a DJ és a táncosok nincsenek túl részletesen kidolgozva, valamint a színpadi effektek is könnyen kiismerhetővé és önismétlővé válnak egy idő után, akármilyen látványosnak is tűnnek elsőre. A kameramozgás azonban dicséretet érdemel, rendkívül izgalmas képsorok születnek azáltal, hogy a színpad, a DJ, a háttértáncosok és a közönség között mindig tökéletes időben, a legmozgalmasabb területre fókuszálva vált a játék.

Az elérhető zeneszámok széles skálán mozognak, szinte minden stílus képviselteti magát. Olyan korszakos klasszikusok, mint a Take on Me, ugyanúgy megtalálhatóak a kínálatban, mint The Weeknd legújabb slágerei. A számok listájához köthető a játék egyik legnagyobb hibája. Leginkább csak sikerlistás alkotásokat fogunk találni, nincs lehetőség arra, hogy kevésbé ismert, de egy-egy mixbe tökéletesen illő darabokat is kipróbáljunk. A másik nagy probléma, hogy nem áll rendelkezésre elegendő track, még akkor sem, ha mindet feloldottuk. Ha elég időt ölünk a freestyle módba, hamar rá fogunk unni az ezerszer hallott ütemekre, még akkor is, ha szinte végtelen számú variációt hozhatunk belőlük.

Természetesen lehetőségünk van bővíteni a kollekciónkat az internetes bolton keresztül, azonban (és most sokan félre fogják húzni a szájukat), ez sajnos mikrotranzakciókat jelent. Új ruhák, emotikonok, számok és showelemek mind-mind vásárolhatóak a főmenüből, de az ehhez szükséges valutát komoly pénzekért szerezhetjük csak meg nagyobb mennyiségben. Különböző tevékenységekért is szerezhetünk pénzt a játékon belül, de ezekből komoly bővítésre nem fogja futni.

VÉGSZÓ

A Fuser egy rendkívül üdítő cím az idei kínálatban, amely egy méltatlanul elhanyagolt műfajt kíván feléleszteni. A megcélzott közönsége viszonylag szűk, és megvannak a maga korlátai, de páratlan lehetőséget ad arra, hogy új életet leheljünk kedvenc számainkba. Remélhetőleg a későbbiekben bővülni fog a kínálat, és nem fog unalmassá válni az élmény, mert ha ezt a vonalat követik a fejlesztők, egy igazán különleges és időtálló játékot köthetünk majd a nevükhöz.

A játék már kapható Nintendo Switch, PlayStation 4 és Xbox One konzolokra, valamint PC-re. A teszt a Nintendo Switch változat alapján készült.

Total
0
Shares
Previous Article

A GoldenEye 64-en gúnyolódik a Marvel’s Spider-Man Remastered easter eggje

Next Article
Az Igazság Ligája

Zack Snyder elárulta, miért mondott igent Az Igazság Ligája rendezői változat befejezésére

Related Posts
Wide Screen YouTube