Főoldal Filmek Talán ennyi volt a Tini nindzsa teknőcök szériának
Filmek

Talán ennyi volt a Tini nindzsa teknőcök szériának

A felmérések szerint kezd lankadni az érdeklődés a TMNT filmek irány, így bajba kerülhet a harmadik rész.

986

A felmérések szerint kezd lankadni az érdeklődés a TMNT filmek irány, így bajba kerülhet a harmadik rész.

A TMNT-mozi első részét 2014-ben mutatták be, ami „meghódította” a világot. Jonathan Liebesman rendezésében készült első rész Amerikában 191 millió dollárt hozott, míg az amerikai földrészen kívül bő 300 millió dolláros bevételt hozott a stúdiónak. Az ígéretes első rész után mindenki várta a folytatást, de erre senki sem számított.

A 2014-es premier után is voltak visszhangok, hogy nem méltó a meséhez, a kritikusok szerint nem sikerült elég jóra. Akkor sokan nem tulajdonítottak ennek nagy jelentőséget, mert termelt a film. Most úgy tűnik, hogy nem voltak alaptalanok azok a negatív vélemények, mert a folytatáson máris érezni visszaesést. A TMNT 1 25,6 milliót forgalmazott első napján, most egy felmérés alapján a második rész csak 12, 5 milliót fog, ez pedig azt mutatja, hogy a nézők felét elvesztette a franchise. A Box Officetól sem várnak többet nyitó hétvégéjén. Örülni fognak, ha 65 millió dollárt elérik Amerikában. Ha a világ más mozijaiban is hasonló érdeklődés lesz a filmért, akkor megpecsételheti a harmadik részt.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Godzilla x Kong: Új birodalom
Filmek

A box office jelentés szerint a Godzilla x Kong: Az új birodalom egy hétvége alatt megkereste az árát

A Titánok csúcsra törtek, Godzilla és Kong összehozta 2024 legnagyobb nyitóhétvégéjét.

Dűne: Második rész
Filmek

A Dűne: Második rész meghódította a jegypénztárakat, az első résznél is erősebben nyitott

Tarolt a Dűne: Második rész, jobb kezdésről nem is álmodhatott volna a...