Nem akárki jelent meg a The Studio második évadának forgatásán. Seth Rogen sztárokat felvonultató szatírájának második évadát éppen a reneszánsz városban forgatják, ahol felbukkant a forgatáson Madonna is. A Popkirálynő maga is megerősítette a hírt a közösségi médiában, azt azonban még nem lehet tudni, hogy kit alakíthat az Apple TV+-ra készülő széria második évadában.
Madonna újra Velencében forgat, de ezúttal egy sorozatot, nem zenés klipet
Napok óta keringtek a lesi fotók a közösségi médiában, ahol Madonnát kapták le a The Studio forgatásán Velencében. Seth Rogen nevével fémjelzett széria a Lionsgate gyártásában készült, a szatíra pedig egy görbe tükröt állított Hollywoodnak. A második szezont most Európában, azon belül is az olasz történelmi városban, Velencében forgatják, írja a The Hollywood Reporter.
Itt bukkant fel a forgatáson a Popkirálynő, akiről jól kivehető rajongói és paparazzi fotók is készültek. Madonna végül maga erősítette meg a hírt egy Instagram posztban, ahol egy gondolában ül, a felirat pedig „The Italian Job”, vagyis az olasz meló volt.
A hely ikonikus Madonna számára, hiszen 1984-ben itt forgatták a Like A Virgin klipjét, mely máig az egyik leghíresebb slágere. Madonna most meglehetősen elfoglalt, hiszen az év elején még a Dolce & Gabbana számára készült La Bambola számmal szállt be a divatház marketingkampányára. Ennek apropóján Milánóban is felbukkant. Majd nemrég még Londonban látták az idei új albuma, a Confessions Part 2 első klipjének a forgatásán, mely a pletykák szerint eddigi legmerészebb húzása lesz.
Az, hogy Madonna milyen szerepben tűnik fel a sorozatban, vagy esetleg önmagát alakítja az egyelőre kérdéses. Ráadásul azért is jelentős, mert már nagyon régóta nem próbálkozott a színészkedéssel. Utolsó szerepe a 2002-es Hullámhegy volt, melyet akkori férje, Guy Ritchie rendezett.
Igazi sztárparádé lesz a The Studio második évada
Az Apple TV+-ra készülő The Studio első szezonjában is voltak már szép számmal híres vendégszereplők, hiszen olyan nevekkel találkozhattunk, mint Martin Scorsese, Charlize Theron, Zoë Kravitz, Ice Cube, Ron Howard, Zac Efron, Ted Sarandos és Ramy Youssef. Érdekesség hogy Madonna mellett a második évadban vendégeskedik Julia Garner is, aki pont popsztár fiatal énjét alakítaná az életrajzi sorozatában. De ugyancsak látták Michael Keatont is a forgatáson, így valódi sztárparádéval van dolgunk.
A történet szerint Rogen egy Matt Remick nevű hollywoodi producert alakít, aki a fiktív Continental Studios elnöke lesz és hamar rájön, hogy a szórakoztatóipar könnyen a fejére nőhet, ha anyagilag és művészileg is sikeres filmet akar gyártani. A sorozatban eddig olyanok tűntek fel Rogen mellett, Kathryn Hahn, Ike Barinholtz, Chase Sui Wonders és Bryan Cranston. Szintén szerepelt benne a néhai Catherine O’Hara is, aki nemrég tragikusan elhunyt, így feltehetően neki is emléket állít majd a folytatás. Az első évad több Emmy-díjat is elnyert.



Birmingham bandája: A halhatatlan férfi / > Bemutató ideje: március
20.








