Főoldal Játékok Szinte eldőlt a Bethesda játékok exkluzivitása
Játékok

Szinte eldőlt a Bethesda játékok exkluzivitása

Végre letisztult a kép a Bethesda címeinek jövőjével kapcsolatosan.

375

Nagyon sok találgatás folyt eddig, hogy a felvásárlás után mi is lesz a ZeniMax Media által készített és forgalmazott játékok sorsa. Esetlegesen teljes Xbox exkluzivitást szereznek majd, vagy azért megjelennek PlayStation konzolokon is. A Phil Spencer által tegnap elmondottak alapján inkább az előbbi fog majd megvalósulni, így szinte biztosak lehetünk abban, hogy a PS tulajok nem játszhatnak majd a Starfield-del vagy az új The Elder Scrolls-szal.

Az Xbox főnökének nyilatkozata alapján a jövőben csak azokon a platformokon lesznek majd jelen a ZeniMax termékei, amelyeken elérhető a GamePass. Ez egészen leszűkíti a terepet, hiszen jelenleg csupán a PC-t és az Xbox-ot takarja ez a kategória. Igazából ennél tárgyilagosabb és pontosabb aligha tudott volna lenn Phil Spencer, így az eddigi ködösítése helyett végre biztosat is tudhatunk.

Nem mondhatta ugyanakkor azt, hogy 100%-ig exkluzívak lesznek a dolgaik, hiszen az eddig megkötött megállapodásokat nem fogják már felrúgni. Így nem kell félniük a PlayStation tulajdonosoknak a Deathloop kapcsán, hiszen abba nem akar és nem is tud beleszólni érdemben a Microsoft. További örömre van ok a Microsoft platformjait használóknak is, hiszen rengeteg legendás Bethesda játék is bekerült a mai nappal a Game Pass kínálatába. Kíváncsian várjuk, mely játékok fognak még megjelenni a kiadótól a PlayStation konzolokra a jövőben.

Szerző

Egészen pici koromban szerettem bele a játékokba és mindenbe ami technika. A jéték rovatot vezetem és próbálok nektek érdekességeket hozni a témában.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Dune: Awakening
Játékok

Arrakis életre kel a Dune: Awakening című online túlélős játékban

Új előzetesen csodálhatjuk meg a Dűne világában játszódó új túlélős MMO-t.

Elden Ring Shadow of the Erdtree
Játékok

Bemutatkozott az Elden Ring első nagy kiegészítője

Idén nyáron érkezik a Shadow of the Erdtree című kiegészítő.