Főoldal Sorozatok Szeptemberben érkezik a Szólíts a neveden rendezőjének sorozata
Sorozatok

Szeptemberben érkezik a Szólíts a neveden rendezőjének sorozata

Luca Guadagnino We Are Who We Are című sorozata az HBO-ra érkezik majd.

934
wPWKuFMURJzCbvr0JEyDYmdFSl9

Luca Guadagnino a Szólíts a neveden és Sóhajok után egy csapásra lett az egyik legizgalmasabb kortárs filmes, sorra hallani újabb és újabb érdekes projektjeiről. Korábban kiderült, hogy ő készíthet adaptációt William Golding A legyek ura című kultikus regényéből, illetőleg arra is fény derült, hogy hosszas huzavona után ő lehet A sebhelyesárcú-remake direktora is. Most első tévésorozatával jelentkezik, amely, mint az a rövid kedvcsináló videóból kiderül, szeptembertől lesz látható az HBO platformjain. Guadagnino a 2018-as Sóhajok óta csak egy rövidfilmet rendezett, így ez lesz az ő nagy visszatérése. Az olasz filmes készítőként is jegyzi a sorozatot, emellett mind a nyolc epizódot ő rendezte, sőt a forgatókönyvek megírásában is részt vett, ott Paolo Giordano és Francesca Manier voltak a segítségére. Ahogy az HBO szinopszisa fogalmaz a sorozattal kapcsolatban:

A történet főszereplője két amerikai tinédzser, akik egy amerikai katonai állomáson élnek Olaszországban. A problémáik azonban hétköznapiak, így a széria foglalkozni fog olyan témákkal, mint a barátság, az első szerelem, az identitás, illetve a tinédzser kor különböző aspektusai. Egy univerzális történet, mely bárhol lejátszódhatna, ezúttal viszont Olaszország egy piciny, amerikai szegletében történik meg.

A főbb szerepekben Jack Dylan Grazer és Jordan Kristine Seamón lesznek láthatóak, de feltűnik majd többek között Alice Braga és Chloë Sevigni is.

A sorozat tehát szeptemberben kerül adásba.

Szerző
Vigh Martin

Fiatal korom ellenére régóta a mozgókép nagy szerelmese vagyok, de itt leginkább a sorozatok képzik rajongásom tárgyát.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Sárkányok háza
Sorozatok

A negyedik évaddal véget ér a Sárkányok háza

A Sárkányok háza 3-4. évadában adaptálják a várva várt háborút.

Harry Potter
Sorozatok

Rendezőt és showrunnert kapott az HBO Harry Potter sorozata

A Harry Potter-könyveket ezúttal sorozat formájában dolgozzák fel.