Főoldal Filmek Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger egykor utálták egymást, nem tudtak meglenni egy univerzumban
Filmek

Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger egykor utálták egymást, nem tudtak meglenni egy univerzumban

Mára már jóbarátok, de kezdetben gyűlölték egymást a magánéletben.

758
Sylvester Stallone, Arnold Schwarzenegger

Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger Hollywood ikonjai, akik olyan kasszasikerekkel robbantottak kasszát, mint például a Ragadozó, a Terminátor, a Rocky vagy a Rambo. Az elmúlt évtizedtől kezdve közös filmekben is feltűntek, ilyen volt a Szupercella vagy A feláldozhatók. Kívülről úgy tűnhet, hogy barátságuk évtizedekre nyúlik vissza, pedig utálták egymást.

Sylvester Stallone nemrég a Forbes magazinnak adott interjút, amiben kifejtette, hogy a nyolcvanas és kilencvenes években olyan intenzív versengés ment, hogy ki milyen filmmel dönti meg a box office adatokat, hogy sokáig gyűlölték egymást. Nem tudtak meglenni egymás mellett.

Tényleg nagyon utáltuk egymást. Mi… ez talán kicsit hiúan hangzik, de szerintem akkoriban úttörők voltunk egyfajta műfajban, és azóta nem igazán láttunk ilyet. Szóval a versengés, mert ilyen a természete [Arnoldnak], ő nagyon versengő, és én is az vagyok… és úgy gondoltam, hogy ez valójában segített, de a képernyőn kívül is mindig versengtünk egymással, és ez egyáltalán nem volt egészséges dolog, de nagyon jó barátok lettünk.

Sylvester Stallone

Stallone és Schwarzenegger bekerült az akciósztárok Hírességek Csarnokába, és az 1980-as és 1990-es években ők ketten uralták a kasszasikereket számos akció-mega-sikerrel. Stallone nemrég a rivalizálásukról is beszélt a The Jonathan Ross Show-ban, ahol azt mondta, hogy “egy ideig nem bírták ki, hogy egy galaxisban megférjenek egymás mellett. Igazán, igazán utáltuk egymást”.

A rivalizálás ellenére Stallone és Schwarzenegger jó barátok és munkatársak lettek mára. A Stallone főszereplésével készült A feláldozhatók 2010-ben, amiben még Schwarzenegger is feltűnt egy vendégszerepben. Ő játszotta a Trench nevű izmos zsoldost. Schwarzenegger ezután a franchise mindkét folytatásában szerepelt, de a negyedik filmhez (ami 2023-ban érkezik) nem volt hajlandó visszatérni, részben azért, mert a hírek szerint Stallonének sem jut sok a szerep, mivel valaki másnak átadja a stafétabotot. A negyedik rész főszereplője elsősorban Jason Statham lesz.

“Sly nélkül nincs A feláldozhatók” – mondta Schwarzenegger a Vanity Fairnek. “Soha nem csinálnám meg a filmet nélküle, nem”.

A 2013-as Szupercella című filmmel Stallone és Schwarzegger ismét egy filmben barátkoztak, de ezúttal jóval több időt töltött a képernyőn a két jóbarát. A film meglepően nagy sikert hozott, 137 millió dollárt kasszíroztak össze világszerte, amihez később két folytatás is készült – több kevesebb sikerrel.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

1 Hozzászólás

Közelgő események