Indiana Jones

[SWCA22] Előzetest nem, de hivatalos képet mutattak az Indiana Jones 5. részéből

Az első hivatalos kép az Indiana Jones következő részéből.

Bár teaser trailert nem kaptunk, Harrison Ford meglepetésszerűen a színpadra lépett a Star Wars Celebration első napján, hogy leleplezze az első hivatalos képet a készülő Indiana Jones 5. részéből, amit ezúttal nem Steven Spielberg, hanem James Mangold rendez.

Sokan csalódottak lehetnek, amiért teaser trailer helyett a Lucasfilm inkább úgy döntött, hogy maga Harrison Ford társaságában érkezik az Anaheim-i Star Wars Celebration találkozóra. A panelen videó helyett bemutatták a franchise ötödik részének első hivatalos képét, amin természetesen maga a főszereplő látható. Bár még nem erősítették meg, de feltehetően ez lesz az utolsó fejezet.

A menő kép mellett megerősítést kapott továbbá az is, hogy a folytatás valóban 2023. június 30-án kerül a mozikba, sőt azt is elárulták, hogy az utómunka már majdnem befejeződött.

A főszereplő Ford mellett a mellékszereplők között feltűnik a filmben a Golden Globe-díjas Phoebe Waller-Bridge (Solo: Egy Star Wars-történet), a BAFTA-filmdíjra jelölt Mads Mikkelsen (Doctor Strange; Hannibal), Thomas Kretschmann (Bosszúállók: Ultron kora), Boyd Holbrook (Logan – Farkas; Predator – A ragadozó), Shaunette Renée Wilson (Fekete Párduc), Toby Jones (Amerika kapitány: Az első bosszúálló; What If…?), Antonio Banderas (Uncharted) és Oliver Richters (Fekete Özvegy).

A 2x Oscar-díjra jelölt James Mangold (Logan – Farkas; Az aszfalt királyai) dirigálja az ötödik részt, miután a 3x Oscar-díjas Steven Spielberg (Jurassic Park; Ready Player One) átadta a stafétabotot, aki az előző négy részt rendezte.

A forgatókönyvön Jonathan Kasdan (Solo: Egy Star Wars-történet) – Az elveszett frigyláda fosztogatói írójának, Lawrence Kasdan-nak a fia – dolgozott, miután az eredeti forgatókönyvíró, David Koepp (Jurassic Park; Pókember) kiszállt a projektből.

Az Indiana Jones 5. részét 2023. június 30-án mutatják be mozikban.

Total
5
Shares
Previous Article
Star Wars: Skeleton Crew

[SWCA22] Jude Law főszereplésével bejelentésre került a Star Wars: Skeleton Crew

Next Article
Palpatine

[SWCA22] Ian McDiarmid szerint egy előzménysorozat Palpatine-ról "nagyon érdekes" lenne

Related Posts