Spartacus: Ashur háza – Kritika

13 év, pontosan ennyi ideje ért véget a Spartacus sorozat, mely négy évadot szentelt a lázadó gladiátoroknak. A készítők viszont nem engedték el ezt a világot, egy kis misztikus turpissággal feltámasztották az egyik legellenszenvesebb karaktert, írtak egy mi lenne, ha? alternatív történetet és egészen új utakra vitték el ezt a szandálos, történelmi fikciót. A Spartacus: Ashur háza pont abban lett jó, mint a korábbi sorozat, de mellette képes volt valami újat, kicsit is mást is belevinni, mindezt briliáns forgatókönyvvel, remek karakterekkel és korhű környezettel. Persze ez továbbra is fikció, nem történelem, de mocskosul szórakoztató.

A Spartacus egy igazán különleges sorozat volt a 2010-es évek elején. Valójában egyfajta ötvözete a Gladiátor, a 300 filmeknek és az HBO Róma sorozatának. A főszerepben a legendás gladiátor és rabszolgafelkelő Spartacus, tehát egy némileg hasonló történet, mint Ridley Scott eposza. Látványban és stílusban Zack Snydert követték, kellően véres, a háttér CGI, a gladiátorok teste kisportolt, s az akciók lassítottak. Míg tartalmilag abszolút a Róma sorozatot idézte, betekintés a korabeli társadalmi viszonyokba, politikai cselszövések, sok szex jelenet és a történelem lazán kezelése, egyfajta dokudrámába csomagolva. Az amerikai, ausztrál és új-zélandi produkció megtalálta a közönségét akkor és négy évadot élet meg a Starzon, melyből egy spin-off/előzmény volt, hiszen a főszereplőt alakító színész két évad köz elhunyt addig is valamit kellett csinálni.

Mivel Spartacus története lezártnak volt tekinthető, hiszen ahogy a történelem lapjain is leverték a felkelését Crassus és Pompeius erői, úgy itt is elbuktak a gladiátorok hősi halált halva. Így szerintem senki nem várta, hogy ez a széria bármilyen formában visszatér, de a Starz és az eredeti alkotó, Steven S. DeKnight nem engedték el és egyfajta alternatív idősíkon tovább mesélték ezt a történelmet. Fogták az eredeti széria talán legellenszenvesebb, legbecstelenebb árulóját, Ashurt, némi isteni beavatkozással feltámasztották és egy teljesen új szerepkörben ő lett a korábbi Batiatus ludus dominusa és új gladiátorok kiképzője, tartója.

Mondanom sem kell elsőre rendkívül meglepett és szkeptikus voltam iránta, de az első rész után minden kétségem elillant. A sorozatnak pont olyan a felütése és hangulata, mint a korábbinak, mintha megállt volna az idő, egyből visszarepít a 2010-es évekbe. Persze némileg érződik, hogy időközben megváltozott a kor, amiben élünk és ezek a „módosítások” is generálták a legnagyobb visszhangot a sorozat körül, de erről picit később.

A történet röviden annyi, hogy Spartacus lázadását ebben az új idősíkban Ashur (Nick E. Tarabay) túlélte, sőt segített Crassusnak megölni a gladiátort. A konzul ezért kitüntette Ashurt, őt tette meg a capuai ludus tulajdonosává, így a korábbi rabszolga-gladiátor státuszt hátrahagyva most már szabad emberként, a római elit tagjává vált a maga módján. Ashurt mégsem fogadja be a magát felsőbbrendűnek tekintő patrícius elit, nem nézik igazi rómainak. Hősünknek ezért minden fortélyát be kell vetnie, hogy képes legyen kivívni a nép és a rómaiak tiszteletét, egyúttal az arénában is tekintélyt szereznie azzal, hogy egy bajnokot állít. Itt jön a képbe a núbiai származású gladiátornő Achillia (Tenika Davis).

A Spartacus: Ashur háza sokkal inkább a politikai machinációkra és a címszereplő belső vívódásaira helyezi a hangsúlyt, mintsem a korábbi Spartacus sorozatok laza történelemkövetése. A forgatókönyvírók meglépték a lehetetlent és képesek voltak egy mindenki által utált és megvetett szereplőt úgy főszereplővé tenni, hogy a néző fokozatosan megkedvelje. Ashur egy szimpla önző gonosz volt a korábbi Spartacus évadokban, itt kapott jellemet, karakterívet, réteget, érzelmi konfliktusokat. Tökéletesen vezetik fel, hogy mennyire kívülálló ebben a társadalomban, hiába lett ő az úr a háznál. A rómaiak folyamatosan éreztetik vele, hogy nem közéjük való, szír rabszolgának csúfolják, így a néző egyre inkább tud vele is azonosulni. Holott ez még mindig ugyanaz az Ashur, ugyanaz a számító, ravasz, becstelen figura, ám most egy egészen új oldalát ismerhetjük meg.

Az ő karaktere egyúttal jelzi is a ludus pozícióját Capuában. Batiatus volt ludusa egy lenézett szégyenfolt, hiszen innen indult a Római Köztársaságot majdnem megrengető nagy rabszolgafelkelés. Ashurnak így nem kis hegyet kell megmásznia, hogy bizonyítsa rátermettségét. Ez leképződik az alsóbb társadalmi szinteken is, a kiképző doctore és a gladiátorok is sokkal hátrányosabb helyzetből indulnak. Itt jön a képbe, hogy Ashur lép egy szokatlant, magához vesz egy fekete, núbiai rabszolganőt, és Achillia éven gladiátorrá képzi. Achillia is bejár egy utat, noha karaktere nem mutatott olyan mélységeket, de rajta keresztül is lehetett azonosulni a rabszolgaként kezelt gladiátorok viszontagságos sorsával.

A színészek terén egyetlen igazi visszatérő szereplő itt a címszereplő, rajta kívül szinte csupa újjal találkozunk. Nick E. Tarabay lubickol Ashurként, szinte ráírták ezt a szerepet, teljesen hozza az ő figuráját és közben egy új oldalát is megmutatja a karakternek. Az ő méltó párja Graham McTavish, akit talán A hobbit filmekből ismerhetnek sokan. Ő alakítja Korrist, az új kiképző doctorét. Ő egy sajátos úton jár, mely igazából egy érzelmesebb karakterdrámává alakul. Tenika Davis nagyon kemény Achillia szerepében, de mi más is lehetne egy gladiátor. Persze lehet azon vitatkozni mennyire reális egy afrikai női gladiátor, de mivel ez nem a valódi történelem és a történészek sem értenek egyet abban, hogy léteztek-e női gladiátorok, így ezt a kérdést bízzuk is a néző fantáziájára. Itt jön képbe a másik visszatérő szereplő, Gaius Julius Caesar, akit ezúttal Jackson Gallagher alakít. Az ő személye és sorsa mutatja igazán azt, hogy ez egy teljes fikció, ez nem az igazi történelem, amit látunk.

A többi mellékszereplő is igen erős, gondolok itt az ellenszenves római feleség, Cossutia (Claudia Black), a féltékeny és becsvágyó gladiátor Tarchon (Jordi Webber), Ashur rabszolganője Hilara (Jamaica Vaughan) vagy Caesar számító felesége Cornelia (Jaime Slater) karakterére. Mindenki megkapja a maga műsoridőjét, meglepően sokat foglalkozik velük is a sorozat 10 epizódja.
Ami talán kiemeli ezt a történelmi sorozatot a többitől, az az, hogy mennyire egyedi stílust képvisel. Külön kiemelendő a nyelvezet. A készítők már az első Spartacus sorozattól kezdve tudatosan alkottak egy külön nyelvezetet a sorozathoz, mely egyfajta érdekes keveréke Shakespeare műveinek és a Conan, a barbának, megfűszerezve egy New Jersey káromkodással. Igen régies, választékos angolt hallunk, de közben azért modern szitokszókkal, hogy a modern néző is magáénak érezze, ne egy színháznak. A sorozat pedig ugyanolyan véres, brutális, mint a korábbiak. Itt premierplánban csonkolnak le nemi szerveket, vágnak ketté fejeket, már-már pornófilmbe illő szexjeleneteket vannak és remekül koreografált párbajok. Sokan támadták a sorozatot, hogy woke, mert fekete női gladiátor van, meg több homoszexuális karakter. De innen is jelzem nekik, hogy az ókori Rómában más volt a szexualitás megítélése, plusz ez egy fikció, nem valódi történelem. Ellenben a jelmezek, díszletek, kellékek nagyon autentikus lettek, ebbe sok figyelmet tettek a készítők.

A Spartacus tehát egy jópofa műfaji egyveleg, melyben ott van minden kedvelt elem, mely az ezredfordulótól kezdve jellemezte a történelmi kalandfilmeket és a TV sorozatokat. Az Ashur háza fináléja pedig meglepő, sokkoló és egyúttal nagyon epikus. A készítők megléptek egy igen váratlant, kinyírtak egy történelmi szereplőt, akinek itt még nem kellene meghalnia, de ha megnézzük Ashur addigi útját pont ide vezetett és innen csak még izgalmasabb, hogy merre viszik tovább. Plusz még egyszer hangsúlyozom, hogy ez egy totális fikció. Amit negatívként felhozhatok, hogy Achillia és Tarchon közti kapcsolat hirtelen megváltozását az utolsó részben nem éreztem olyan meglapozottnak, kissé túl hirtelen történt, remélem ezt még kifejtik a későbbiekben. Steven S. DeKnight már elárulta, hogy ő megírta a második évad forgatókönyvét is, csak még várnak a Starzra, hogy bejöjjenek a nézettségi adatok. Reméljük elegen nézték ahhoz, hogy ne kaszálják el itt el az a sorozatot, mert nézném még tovább ezt.

VERDIKT

A Starz és Steven S. DeKnight visszahozták az aréna vér áztatta homokját. A Spartacus: Ashur háza pont ott folytatja, ahol a korábbi széria abbamaradt, csak egy alternatív idősíkon. A címszereplő egészen új oldalát mutatták be, miközben megannyi újat hoztak be ebbe az ismert világba, további politikai konfliktusokat szülve. A sorozat ugyanolyan véres, brutális, naturális és sokkoló, mint az elődje, ebben nem tértek el. Bizonyos aspektusaiban hű, másban picit eltér, de attól még ez még továbbra is az a Spartacus sorozat, amit 15 évvel ezelőtt megszerettünk. Reméljük még folytatják, illetve hazánkban is felkerül valamelyik streaming platformra, kár lenne kihagynia annak, aki az eddigieket is nézte.