Megint egy újabb szuperhősös sorozat? – teszi fel magának a kérdést az átlag néző, aki akarva-akaratlanul is a The CW-re, azon belül is az Arrowverzumra asszociál. Mindenkit megnyugtatunk, hogy ez a sorozat nem feltétlenül képviseli a fent említett csoport kliséhalmazait, ráadásul – és itt ezt fontos kiemelni – ez egy igényes széria! A csatorna közel egy évtizede már, hogy szállítja a DC képregényhőseit a kisképernyőn, kezdve A zöld íjásszal még 2012-ből, majd Flash és Batwoman is szépen csatlakozott az univerzumhoz, s elkezdték szövögetni a történeteket, crossoverek készültek. Ami nem működött a filmvásznon, az a tévéképernyőjén nagyszerűen ment, látszólag tudatosan kapcsolták össze a történeteket is egymással, persze az már más kérdés, hogy olykor figyelmen kívül felejtették a látványt. De istenigazából nem is ezért szerettünk bele az Arrowverzumba, hanem a karakterekbe.
Az Arrowverzum más univerzumokkal ellentétben már régóta épít a női figurákra, hiszen Supergirl mellett Batwoman is feltűnt a tavalyi évben, idén pedig kibővítették a repertoárt. Az irány egyértelmű, egyensúlyba hozni a férfi és női szereplőket a képernyőn, talán még a csajok oldalára billenteni a mérleg nyelvét is. Így csatlakozhatott most a csapathoz Stargirl, hétköznapi nevén Courtney Whitmore. A Stargirl-sorozat rögtön belecsap a lecsóba, s nagyon finom szájízt hagy maga után, mert erről ténylegesen látszik, hogy sok pénzt öltek a vizuális effektekbe. Talán a fényképezés az oka, de az egész olyan, mintha egy akcióval teli családi filmet nézne a rajongó, azaz tényleg már-már filmes hatást kelt az egész, és ettől nem nagyon, de egy icipicit kilóg a sorból.
Nem feltétlenül van az első három epizód teleszórva poénokkal – a kevesebb néha több -, de azok mind betalálnak, az önirónia is teljesen jól működik. Brec Bassinger, avagy Courtney Whitmore, a címszereplő teljesen jó választásnak bizonyult; a karaktert annak idején Geoff Johns hozta létre, megboldogult testvéréről mintázva, s szerinte is a színésznő tökéletes a szerepre. Luke Wilson is meglepően jól alakítja Pat Dugant, testvéréhez hasonlóan neki is jól állnak a kissé esetlen, de vicces karakterek. Eddig egészen jól működik a karakterek közti kémia és itt legfőképp Courtney és Pat kapcsolatát emelném ki.
Már kiemeltük a látványt, de egy másik oldalát is fontos kihangsúlyozni, mégpedig a sorozat megnyerő hangulatát, ami valahogy a Pókember: Hazatérést idézi néhány jelenetnél, hiszen tele fiatal színészekkel, nagyon viccesek, lazára veszik a figurák, és bár poénból nem ettük magunkra betegre az első három rész után, de a későbbiekben garantáltan eleresztik magukat a szereplők. De nem ördögtől való gondolat az sem, ha valaki a Marvel-féle, három évadot megélt Runaways szériára asszociál. Sok szempontból hasonlít a kettő. A zenei aláfestések is feldobják a jeleneteket, illenek oda és néha már-már a nézőnek a 90-es évek ugranak be, sokszor oda repíti vissza a sorozat a nézőt.
Sok mindenről lehetne még írni, spoilermentesen viszont csak annyit – hiszen minden szuperhősös sorozatban vannak gonoszok is -, hogy az annak idején a sorozat bejelentésénél beharangozott, a Justice Society of America ellenfele, az Injusitce Society of America története is szépen, lassan kezd alakot ölteni, de róluk sajnos tényleg nem lehet írni, csak spoileresen.
A sorozat jelenleg három szálon mozog: Courtney, Pat és az anyuka. Utóbbié érdektelenebbnek tűnik a másik kettőénél, viszont én kíváncsi vagyok arra, merre akarják kifuttatni majd. Külön piros pont jár viszont Pat fiának, Mike-nak, ugyanis a gyerekszínész remek egysorosokkal operál, ő biztos sokaknak lesz majd a kedvence. Szóval a Stargirlben megvan a potencia, hogy sikerre vigye, s ő legyen az Arrowverzum legújabb hőse, kíváncsian várjuk a folytatást.
VERDIKT
Okosan kezeli a széria eddig az easter eggeket is, melyekből kapunk bőven, a szemfüles képregényrajongó a legkisebb utalásokat is rögtön észreveheti. Jól bánik az alapanyaggal, mely egy ilyen típusú sorozatnál szinte elengedhetetlen. Három részen túl vagyunk, már nagyon várjuk a folytatást.
Szólj hozzá!