A CD Projekt következő nagy játéka a The Witcher 4 lesz, melyben Ciri kapja a főszerepet, mint az újdonsült szörnyvadász vaják. A lengyel stúdió már korábban is elmondta, hogy a negyedik rész egyben egy új trilógiát is elindít, mely a korábbi három játékkal ellentétben sokkal gyorsabban és rövidebb idő alatt is elkészülhet köszönhetően az Unreal Engine 5 technológiájának. Így elég valószínű, hogy szemben Geralt kalandjaival, Ciri történeteire nem kell annyi időt várnunk két játék között.
Gyorsabban adják ki az új trilógiát, de jövőre még nem jön a The Witcher 4
A CD Projekt legutóbbi pénzügyi jelentésének prezentálásán beszélt a közelgő új The Witcher játékokról. A The Witcher 4 fejlesztése idén már a fő gyártási fázisba lépett, október végén már 447 fejlesztő dolgozott rajta, így ezen ügyködik a stúdió nagyja. A varsói stúdió új irodaházat kap, melyet két új motion capture színpaddal is bővítettek, így a szükséges felvételeket is gyorsabban és hatékonyabban tudják majd végezni a játékhoz.
A prezentáció utáni kérdez-felelek résznél újfent szóba került a The Witcher 4. Itt Michał Nowakowski, a CD Projekt társ-vezérigazgatója elmondta, hogy ugyan a projekt már a fő gyártási fázisban jár, 2026-ban még biztosan nem jelenik meg, mely egybecseng a korábbi pletykákkal.
Ezek után pedig kifejtette, hogy az Unreal Engine 5 milyen kiemelt fontosságú abban, hogy lerövidítsék a gyártásra szánt időt. Nowakowski szerint már majdnem 5 éve használják a grafikus motort, szorosan együttműködve az Epic Gamesszel. A korábban bemutatott tech demó igen ambiciózus újításokat sugall, de ez még korántsem a játék végleges verziója. A motor új technológiái pedig lehetővé teszik, hogy rövidebb idő alatt készüljenek el az új Witcher játékok. Így az eredeti tervhez mérten, akár hat éven belül is kiadhatják a következő The Witcher trilógiát, vagyis a 4-5-6. részt és nem kell majd annyit várnunk a következő részre, mint a The Witcher 1-2-3 esetében.
Baldur’s Gate 3 volt művésze is csatlakozott a The Witcher 4-hez
Szintén idekapcsolódó hír, hogy A CD Projekt nemrég leigazolta a Larian Studios volt vezető cinematic dizájnerét. A fejlesztő korábban a Baldur’s Gate 3-on dolgozott, mely az utóbbi évtized legjobb RPG-je volt. A CD Projekt ugyan nem lép a Larian útjára és a The Witcher 4 megmarad annak a nyitott világú, filmes akció-RPG-nek, mely a korábbi rész volt, de mindenképpen inspirálódnak a Larian munkájából is.
Ebben elsősorban a karakterek egymásra és a környezetre gyakorolt hatását értik, melyben a Baldur’s Gate 3 elképesztő részletességet mutatott és hatalmas szabadságot adott a játékosnak. Amennyiben ezeket valamilyen módon átviszik a The Witcher 4-be is, úgy hatalmas előre lépésre számíthatunk Ciri következő nagy kalandjában.

Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
