Filmkritikák

Sikoly VI. kritika

A Sikoly VI. a franchise egyik legjobb része, amivel újjászületett a nagy múltú slasher-sorozat. Véresen jó lett a film!

651
Sikoly VI.

A Sikoly VI. bemutatója után olyan érzésünk támadt, mintha 1997-et írnánk. Akárcsak a Sikoly 2. esetében történt, a Sikoly VI. is az elődje sikerét igyekezett meglovagolni, és a lehető leggyorsabban tető alá hozták a projektet, mindössze egy év telt el a két film bemutatója között, nem sokat tétlenkedtek a készítők. A 2018-as Halloween sikerét követően valószínűleg sokan aggódtak, hogy a jó kezdés után nehogy elrontsák a folytatást, amiért ilyen rövid idő alatt leforgatták a széria hatodik részét. Az elmúlt évek felhozatala miatt mindig félve várjuk a folytatást, mivel általában ezek nem sikerülnek jól, de a franchise mögött álló csapat egészen kiváló munkát végzett most. Az 1997-es és a 2023-as film között van egy másik közös vonás is, méghozzá, hogy mindkét film megjelenése előtt kiszivárgott a gyilkos kiléte. A Sikoly 2. esetében egy kreatív megoldással oldották meg mindezt, és az utolsó pillanatban módosították a forgatókönyvet, a Sikoly VI. marketingjét ellenben arra építették fel, hogy ne leplezzék le a gyilkost, ha már kiszivárgott az internetre. Szomorú, de egyben okos húzás volt.

Sikoly 6.

A 2022-ben bemutatott egyszerűen csak Sikoly (mindenféle szám nélkül) ellentmondásos fogadtatása mellett, amely ironikusan a rajongói bázist vette célba az utalásokkal és szófordulatokkal, egy évvel később újabb kritikával kellett szembenéznie a folytatásnak. A Sikoly VI. részt kemény kritika érte, amiért a franchise eddigi főszereplőjét alakító Neve Campbell nem tér vissza, ő ugyanis állítólag nemet mondott a felkérésre, miután nem volt kibékülve a gázsijával. Campbell keveselte az összeget, amit kapott volna a vendégszerepért, elmondása szerint sértő volt a széria főszereplőjére nézve a pénzösszeg. A döntés után joggal tehetik fel a kérdést a rajongók, Sidney Prescott nélkül lehet jó a folytatás? A válasz határozottan egy nagy igen, mert amennyiben sikerül félretennünk Sidney hiányát, akkor a Sikoly VI. a filmsorozat egyik csúcspontja: jobb történet, izgalmasabb és fordulatosabb cselekmény, nagyon sok vér és erőszak, és a legkegyetlenebb gyilkossal van dolga a szereplőknek.

Sikoly VI

Az előző rész főhősei, miután túléltek egy mészárlást, amelyet a Netflix Döfés című fiktív filmjének két őrült rajongója követett el, Sam (Melissa Barrera) és Tara Carpenter (Jenna Ortega) elhagyják Woodsborót és New Yorkba költöznek; utóbbi főiskolára megy, előbbi pedig az életét akarja újrakezdeni. A túlélőtársakkal, Mindyvel (Jasmin Savoy Brown) és Chad Meeks-Martinnal (Mason Gooding) együtt próbálnak továbblépni a történteken, megalapítják az Alap Négyes csoportot, ami utalás az ötödik film négy túlélőjére is. Miközben próbálják elfelejteni a múltat, addig egy új, még brutálisabb Szellempofa bosszúra szomjas. Sam, Tara, Mindy és Chad felveszik a harcot kegyetlen ellenfelükkel, de nincsenek egyedül. Gale Weathers riporter (Courteney Cox) az egyetlen visszatérő az eredeti felállásból, aki csakúgy mint a korábbi öt részben, a mostani kalandban is lát fantáziát, hogy egy jó sztorival könyvet írjon a Szellempofa mészárlásáról. Van egy másik nagy visszatérője is a hatodik résznek, a negyedik részből Kirby Reed (Hayden Panettiere), aki ezúttal egy egészen meglepő szerepben mutatkozik, és újdonsült barátaival próbálja levadászni a sorozatgyilkost.

Sikoly VI

A Sikoly VI. pozitívuma, hogy a szereplőgárda ezúttal sokkal otthonosabban mozog a kamerák előtt. Az olyan újoncok, mint Tony Revlori (A Grand Budapest Hotel), Samara Weaving (Aki bújt), Jack Champion (Avatar: A víz útja), Devyn Nekoda (Cipőpipőke) és Liana Liberato (Az a varázslatos vidéki élet) erős benyomást keltenek a főszereplők oldalán. Dermot Mulroney csakúgy mint eddig, most is remekül hozza a new yorki rendőrkapitányság nyomozóját. A sok új szereplő mellett a film valódi főszereplői természetesen az előző rész túlélői. Ezúttal Jenna Ortega és Melissa Barrera karakterei sokkal több időt töltenek a képernyőn, és a karaktereiket is jobban kidolgozták. Ortega hírneve az egekbe szökött az elmúlt hónapokban köszönhetően a Netflix gyártású Wednesday című sorozatnak, de igazából Melissa Barrera az, aki sziporkázó alakítást nyújt a filmben. Más alkotásokban is megcsillogtatta tehetségét, most pedig könnyedén elviszi a franchise új főszerepét.

Sam Loomis volt az első Szellempofa-gyilkos, Sam Loomis lánya, Sam tele van ellentmondásos érzelmekkel és olykor-olykor felszínre törő dühvel. Biztosan lesznek olyanok, akik nem tudják elfogadni Sidney Prescott hiányát, és bár többször is tesznek utalást a karakterre, hogy miért nincs New Yorkban, és hozzák szerepbe, de az új karakterek üdítő jelenléte mellett megfeledkezünk a széria eddigi arcáról. Az új főhős sokkal dögösebb, sokkal erősebb, és sokkal jobb dumája van, mint Sidneynek volt. Nehéz hibát találni Barrera lenyűgöző játékában, aki olyan egyedi és lebilincselő alakítással azonosul karakterével, ami feledteti Campbell hiányát. Sokat elmond róla, hogy még Courteney Cox jelenléte és a visszahozott Hayden Panettiere mellett is kiemelkedik a szereplőgárdából, ahogy Samet játssza a folytatásban.

Sikoly VI

A folytatásról elmondhatjuk, hogy a Sikoly VI. nem akarja megismételni a múltat, egy új szériát akar elindítani, és ezt a filmben is hangoztatják a készítők. Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett rendezők, akiket együttesen Radio Silence néven ismerünk, valamint James Vanderbilt és Guy Busick írók ezt már a nyitójelenetben világossá teszik. A film a várakozásoknak megfelelően kezdődik: egy fiatal csinos nőt felhív a gyilkos, és természetesen elhangzik a jellegzetes mondat is, hogy “Mi a kedvenc horrorfilmed?”, szóval eddig a pontig minden úgy történik, ahogy korábban is, de most jön egy kemény csavar a cselekményben. És ezzel még nem értek véget a meglepetések, ugyanis egy sor fordulatra számíthatunk a történetben, amitől még egyedibb és izgalmasabb lesz az új film a korábbi öttől. “Nem folytatásban vagyunk, hanem franchise-ban” – hangzik el valaki szájából nagyjából a film felénél. És ez elég jól összefoglalja azt, amit a Sikoly VI. képviselni szeretne: kritizálja a nagy múltú franchise-ok iránti megszállottságot, amelyek egyre csak nőnek, és olyan karakterek, mint az új rész négy főszereplője egy örökös körforgásba esnek.

A Sikoly VI. más történetekből merít ötletet, a forgatókönyvírók pedig kifejezetten ügyesen lovagolták meg ezt az új irányt, többek között a megszállottságot, amit a rajongók képviselnek hasonló történeteknél. Erős párhuzam figyelhető meg a bűnügyek és a Sikoly VI. története között is. Az izmosabb cselekmény ellenére sem veszítjük szem elől a főszereplőket – okosan ügyelnek rá a forgatókönyvírók, és még arra is figyeltek, hogy minden kritika, amit a Radio Silence próbál megfogalmazni, közvetlenül a karakterek történeteibe fonódjon. A film végén a sokkoló leleplezések céltudatosak, mintha erre a felvonásra extra figyelmet fordítottak volna. Ha már annyi kritika érte a túlhajszolt franchise-okat, akkor a Sikoly legújabb része bizonyíték arra, hogy bőven maradt még ezekben a nagymúltú sorozatokban, csak jól kell összerakni a sztorit, és nem elengedhetetlen a tehetséges csapata sem.

A véres történet mellett a Sikoly VI. ráadásul pokolian szórakoztató is. A New York-i helyszín izgalmas változatosságot hoz a kisvárosi kaland után. A gyilkos a csendes külvárosi terepet egy burjánzó metropolisra cseréli, ahol bárki lehet a gyilkos, ahol akkor is elsétálnak melletted, ha vérzel a földön, mert senki sem törődik a másikkal. Hiába vesznek körbe mások, nem kapsz segítséget. Bárki lehet a gyilkos, bárhol elbújhat és nincs hiány sötét sikátorokból sem. Az ikonikus gonosztevő szinte teljesen megújult az új részre; szokatlanul képzett, brutálisabb és precízebb. A korábbi részekben egy bolondos maszkos gyilkosként ábrázolták Szellempofát, most viszont szintet lépett, és ezzel elkerülte a slasher-filmek gyakori hibát, hogy idővel viccet csinálnak a gonosztevőből – lásd Michael Myerst.

Sikoly VI

Nemcsak a karakterekben figyelhető meg fejlődés, de a jelenetek is sokkal letisztultabbak, például egy kisboltban kialakult patthelyzet átírja az eddig alkotott szabályt, hogy a Szellempofa csak késsel gyilkol: a gyilkos fegyvert vesz a kezébe. Nincs hiány véres kivégzésből sem, a szokásosnál sokkal több vér folyik. Ezzel is azt szerették volna reprezentálni, hogy a tét nagyobb a hatodik részben. Minden horrorszekvencia nagyobbat szól, mint az előzőekben – a Gale és a Szellempofa közötti csatától kezdve az ablakon keresztül egy létrán menekülni egyik épületből a másikba. A finálét azonban semmi sem múlja felül; ez egy őrült, operettszerű tombolás Szellempofa és a franchise főhősei között, és néha már azt éreztük, hogy túlzásokba estek, de ebből is jól jöttek ki a végén a készítők.

Sikoly VI

A Sikoly VI. minden szempontból előrelépés a sántító elődjéhez képest. A franchise régmúltját előnyére fordítja. A Radio Silence végre vérfrissítést alkalmazott a franchise-nál, és akkor működik legjobban a film, amikor csak teszi a dolgát, és nem akar megfelelni senkinek és semminek. Wes Craven és az eredeti író, Kevin Williamson teljesen új szellemben írta a forgatókönyvet, nem akarták megváltani a világot, és senkit sem újrateremteni a történetben, pusztán egy pokolian véres, szórakoztató folytatást összehozni. Az ijesztő és vicces pillanatok egymást váltják, az új, nagyvárosi helyszínnel és a főszereplőkkel a cél kristálytiszta: újjáéleszteni a nagy múltú slasher-sorozatot. Ezt sikerült elérniük a Sikoly VI. részével.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Beetlejuice Beetlejuice
Előzetesek

Magyar szinkronos előzetest kapott a Beetlejuice Beetlejuice

A Beetlejuice Beetlejuice előzetesében visszatért a gonosz kis démoni lény.

Beetlejuice Beetlejuice
Előzetesek

A Beetlejuice Beetlejuice előzetesében Jenna Ortega újraéleszti Michael Keaton bajkeverőjét

Michael Keaton nagyon elemében van a Beetlejuice Beetlejuice nagy előzetesében.