Idén májusban híresztelték, hogy Madonna régóta tervezett életrajzi filmje egy minisorozatként valósulhat meg a Netflixen. A széria gyártását Shawn Levy vállalta magára, aki a Stranger Things producere és a Deadpool és Rozsomák rendezőjeként ismert. Levy most a Star Wars: Starfighter forgatásán adott interjút a Vanity Fairnek, melyben kicsit beszélt a készülő Madonna sorozatról is.
A Madonna sorozat célja, hogy elmesélje a már ismert történetek hátterét
Májusban robbant a hír, hogy Madonna életrajzi műve egy sorozatként valósulhat meg a Netflixen. A Popkirálynő még 2020-ban jelentette be, hogy egy saját életrajzi filmet tervez 40 éves zenei karrierjéből, melyet ő maga ír. A film forgatókönyve viszont nem nyerte el a Universal Pictures tetszését, így a projekt elhalasztódott.
Madonna ekkor már arról beszélt, hogy egy sorozatnak készítené el a streamingre. Így jött a képbe Shawn Levy, aki a Stranger Things producereként is szerzett hírnevet, illetve Madonna is ismerte már őt, hiszen együtt dolgoztak a Deadpool és Rozsomáknál (a Like a Prayer című száma kiemelt szerepet kapott a Marvel filmben). A hírek szerint Levy 21 Laps Entertainment stúdiója gyártaná Madonna életrajzi művét, mely egy minisorozat lenne a Netflixen. A hírt egyelőre senki nem erősítette meg hivatalosan.
Levy most először szólalt meg a projekttel kapcsolatban, ezzel megerősítve a sajtó korábbi híreit. Egyúttal a sorozat célját is elárulta.
„Már csak a találkozások is megérték számomra a belépő árát, mert ő nyilvánvalóan ikonikus személyiség. Emellett legendás mesemondó is” – mondja Levy a popkirálynővel való együttműködésről. „A sorozat célja, hogy elmesélje a már ismert történetek hátterét.”
Madonna korábban már készített dokumentumfilmeket, de azok inkább egy adott turné és az akkori állapotokra, élethelyzetére voltak kihegyezve, nem kifejezetten életrajzi művek voltak. 2019-ben jelent meg a független filmes Guy Guidotól a Madonna and the Breakfast Club, mely egy félig dokumentum, félig életrajzi film volt. Ez Madonna korai életpályájára koncentrált, mikor a 80-as évek elején még rockbandákban zenélt, mielőtt még szóló karrierjébe kezdett volna. Madonnát itt Jamie Auld alakította, aki azóta elhunyt.
Egyelőre nem tudni, hogy ki alakíthatja Madonnát és mikor jöhet a sorozat
Shawn Levy most rendkívül elfoglalt, hiszen javában zajlik a Star Wars: Starfighter filmjének forgatása, mely 2027-ben érkezik a mozikba. Illetve épp ma jelent meg a Stranger Things utolsó, ötödik évada, így a Madonna sorozat még várat magára.
A Popkirálynő ugyancsak eléggé elfoglalt, ugyanis gőzerővel készül a következő, 15. stúdióalbuma, mely a Confessions on a Dance Floor második része lesz. A lemezt újfent a Warner Records adja ki és 2026-ban várható. Ezenkívül korábbi albumainak remix és kiadatlan számainak kislemezei jönnek, de a háttérben azért készül az életrajzi sorozata is.
Az, hogy ki alakíthatja Madonnát a sorozatban még nem egyértelmű. Korábban a készülő filmre a Universalnál nem mást szerződtettek le, mint Julia Garnert, akit Madonna választott ki több ezer jelölt közül. Garner azóta több ízben elmondta, hogy még mindig tervben van a szereplése, az viszont továbbra sem egyértelmű, hogy ő a korábban bejelentett filmre, vagy már az új sorozatra gondol. Madonna aktívan részt vesz a forgatókönyvben és a gyártásban, hiszen korábban már elmondta, hogy saját életéről csak ő maga tudna igazán hiteles életrajzi filmet elkészíteni. Reméljük hamarosan több infó is kiderül erről az ígéretes életrajzi sorozatról.

Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
