Főoldal Filmek Shang-Chi koncepciórajza szerint Deadpool már tavaly bemutatkozott volna az MCU kötelékében
Filmek

Shang-Chi koncepciórajza szerint Deadpool már tavaly bemutatkozott volna az MCU kötelékében

Erre a harcra mindenki felkapta volna a fejét.

841
Deadpool
Forrás: 20th Century Studios

A Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája tavalyi sikeres mozibemutatóját követően a Marvel Studios koncepciós terveket mutatott be a filmhez készült vázlatokból. A tervek megerősíteni látszanak, hogy eredetileg egy vendégszereppel készültek Deadpoollal a filmben. A képet Andrew Kim művész illusztrálta, aki a weboldalán keresztül közzétette, azóta azonban már eltávolították.

A Shang-Chi koncepciórajzon a Xialing’s Golden Daggers Club arénája látható – ahol Wong és Förtelem is megküzdött a ringben -, amely egy képzett és szupererős harcosok keverékéből álló földalatti harcklub volt. A rajzon a rajongók kedvenc antihőse látható, amint a Marvel-gonosz Proxima Midnight (a Fekete Rend női tagjával) ellen harcol. Ebből a két képből úgy tűnik, hogy Simu Liu karaktere, a Marvel Moziverzum első ázsiai származású hőse vezette volna fel Deadpoolt.

A Deadpool 3 forgatókönyvén jelenleg Wendy Molyneux és Lizzie Molyneux-Loeglin (Bob Burger Falodája) dolgozik, de a munkában szorosan belefolyik Ryan Reynolds is, így volt ez a korábbi két film sztorijánál is. A Marvel Studios elnöke, Kevin Feige korábban biztosította a rajongókat, hogy az első két részhez hasonlóan R-besorolású marad a harmadik film, ami a stúdió első filmje lenne az említett legnagyobb besorolással.

A Marvel Studios nem árulta el, hogy mikor és hol mutatkozik be Deadpool, azonban nemrég egy a Collidernek adott friss interjújában Reynolds azzal biztatta a rajongókat, hogy “inkább előbb, mint utóbb” további információkat és “egy rakás frissítést” fog megosztani a régóta várt folytatásról. Pletykák szerint akár már májusban bemutatkozhat a Marvel nagyszájú szuperhőse a Doctor Strange az őrület multiverzumában című filmmel.

Szerző
Kévés Bence Mihály

Imádok elveszni a filmek és sorozatok világában, ahol minden jelenet egy új kaland, és minden karakter egy új barát. Nálam mindig forog a “lejátszás” gomb.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Daisy Ridley
Filmek

Daisy Ridley szívesen szuperhősnek állna

Vajon kit játszhatna a színésznő?

Mennydörgők*
Filmek

A Marvel végre felfedte, mit jelent a csillag a Mennydörgők* címében?

A Marvel Studios rejtélyes utalásokat hintett el a Mennydörgők* címében található csillagra...

Mennydörgők*
Filmek

A Super Bowl alatt bemutatott Mennydörgők* új előzetese felfedi a film főgonoszát – és nem az, akire számítottunk

A Marvel Studios legújabb előzetese végre megerősíti, ki lesz a Mennydörgők főgonosza...