Wide Screen
Image default
Filmek

S.J. Clarkson rendezővel az élén egy titkos Pókember projekten dolgozik a Sony és a Marvel

Több jelentés szerint a Sony Pictures és a Marvel Studios közelebb került egymáshoz.

A mindig hiteles és pontos információkat szállító Variety úgy tudja, hogy a Sony Pictures és a Marvel Studios egy nagyon korai fázisban lévő projekten dolgozik közösen, ami a növekvő élőszereplős Pókember univerzumba szánnak, és bár semmi hivatalos információt nem tudtunk meg a tervekről, többen is úgy vélik, hogy a szupertitkos projekt Pókember legbizalmasabb szövetségesét, Madame Webet fogja életre kelteni.

A projektet S.J. Clarkson készíti majd, aki a korábban a Marveltől A védelmezőknél és a Jessica Jones sorozat élén is kipróbálta magát, most pedig egy teljes spin-off filmet adnak a kezébe. Arról még nincs szó, hogy ki írja a forgatókönyvet, mint ahogy arról sem, mikor kerülhet bemutatásra majd a film.

A részletek többnyire még homályosak, de jelentések szerint a stúdió igazi sztárokat nézett ki a szerepekre, köztük a hatszoros Oscar-díjra jelölt Amy Adams és az Oscar-díjat is nyert Charlize Theron neve is felkerült a listára. Bár itt emelnénk ki, hogy még senki sem vállalta el a szerepet, és még találkozóra sem került sor, mindössze jelölték a színészeket. De a Sony nagyon komoly terveket sző, mert értesülések szerint előbb a színésznőt fogják kiválasztani, s csak azután döntenek az íróról, hogy a filmet teljes egészében a karakter köré építsék fel.

Madame Web a képregényekben általában egy idős asszony alakjában és súlyos izomgyengeséggel és egy életmentő eszközzel ábrázolják, ami úgy néz ki, mint egy pókháló. Madame Web többnyire kimarad az akcióból, s a piszkos munkát a jó öreg Peter Parkerre hagyja.

Még több a témában...

A The Falcon and the Winter Soldier forgatásán kiszúrták Bucky egy régi barátját is

Kévés Bence Mihály

Joel Kinnaman elmondása alapján erősen korhatáros lesz a The Suicide Squad, John Cena pedig egy komikus géniusz

Kévés Bence Mihály

A Bad Boys – Mindörökké rosszfiúk rendezői is felkerültek a Ms. Marvel Disney+ sorozat rendezői közzé

Kévés Bence Mihály

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat