Bíróságon kell bizonyítania ártatlanságát Russell Brandnek, miután az ügyészség nemi erőszakkal vádolta meg a komikust. A tárgyalását többször is elhalasztották már, de október 12 most megérkezett a londoni tárgyalóterembe. Brandet háromrendbeli nemi erőszakkal vádolják, ő ártatlannak vallja magát.
Russell Brand a bíróságon nemi erőszakért
Elég nagy bajban van Russell Brand miután az Egyesült Királyság ügyészsége megvádolta ő nemi erőszakkal és a komikusnak most a bíróságon kell ezért felelnie. A brit színész és komikus ellen még 2023-ban indult nyomozás, amelyet a The Sunday Times és a Channel 4 közös dokumentumfilmje robbantott ki. A dokumentum nemi erőszakkal, szexuális és érzelmi bántalmazással, zaklatással vádolta meg Brandet, aki határozottan tagadta a vádakat, írja a Variety.
Az ügy a hatóság figyelmét is felkeltette, ezért a londoni rendőrség is elkezdett nyomozni, amelynek eredményeként a Koronai Ügyészség tavaly megvádolta a színészt. A vádak négy nő ellen elkövetett erőszakról számolnak be, amelyet állítólag Brand még 1999 és 2005 között követhetett el. A tavaly decemberi vádak után további két nő jelent meg, akik szerint 2009-ben követett el ellenük erőszakot a színész.
Brand tárgyalását több ízben elhalasztották, most viszont bevonult a londoni bíróságra, ahol az esküdtszék előtt kell felelnie. A volt színész feleségével, Laura Gallacherrel jelent meg, akivel 2017-ben kötött házasságot. A tárgyalás első napján várhatóan az esküdtszék kiválasztásával foglalkoznak, az ügyészség és a védelem nyitóbeszédeit pedig előzetesen szerdára tűzték ki.
Börtönbe kerülhet a volt komikus?
Russell Brand a 2000-es évek egyik népszerű brit komikusa volt, aki hírnevét a brit Big Brother TV show házigazdájaként szerezte. Brand azután hamar nagyon népszerű lett, szerepelt olyan filmekben, mint a Lepattintva, az Esti mesék, a Felhangolva vagy a Halál a Níluson. Brand emellett saját rádióműsort is vezetett, jelölték a British Comedy Awardson és a BAFTA-n is.
A komikusi, színészi karrierje viszont egy ideje véget ért, az utóbbi években internetes podcastekből élt és egyfajta influenszerré vált az online térben. Az 51 éves Brandnek viszont most a bíróságon kell bizonyítania ártatlanságát. Az ellene felhozott súlyos vádakban ártatlannak vallotta magát, de ehhez az esküdtszéket is meg kell győznie.
„A Channel 4, a Sunday Times és a Times által 2023 szeptemberében sugárzott oknyomozó riportot követően felmerült vádakkal kapcsolatos rendőrségi nyomozás után alaposan átvizsgáltuk a bizonyítékokat” – nyilatkozta Jaswant Narwal, a CPS főügyésze az első vádemeléskor. „Arra a következtetésre jutottunk, hogy Russell Brand ellen vádat kell emelni többek között nemi erőszak, szexuális bántalmazás és erkölcstelen zaklatás miatt.”
„A Koronavádhatóság mindenkit emlékeztet arra, hogy a büntetőeljárás folyamatban van, és a vádlottnak joga van tisztességes tárgyaláshoz.”


A másik mami (2026) • (16) • amerikai horrorfilm, 93 perc – Bemutató ideje: október 8.




