Az Ahsoka színésznője, Rosario Dawson nemrég elárulta, hogy szerepelt volna egy cameo erejéig a Pókember: Vadonatúj napban, de a jelenetét végül kivágták. A Marvel Moziverzumban Dawson Claire Temple megszemélyesítője, aki ápolóként igyekszik összerakni Daredevilt, vagy akit a Fenegyerek épp a gondjaira bíz. A karakter először a Daredevil első évadában tűnt fel, majd több MCU-sorozatban is visszatért, köztük a Jessica Jones, a Luke Cage, az Iron Fist és A Védelmezők című szériákban.
Dawson Vincent D’Onofrióval (a sorozatokban Wilson Fisk) együtt vett részt a GalaxyCon rendezvényen az észak-karolinai Raleigh-ben, amikor arról kérdezték, melyik szuperhőssel szeretne a leginkább együtt dolgozni. Ekkor elszólta magát: „Nos, azt kell mondanom, hogy akár a Pókembert is mondhattam volna” – mondta Dawson. „Még egy jelenetet is leforgattam az új Pókember-filmhez, de végül kivágták.”
„Tudom. Elmondtam anyukámnak, mire ő azt mondta: »Ez szívás. Most már nem posztolhatom a képeket.« Én pedig azt mondtam: »Igen, anya, engem kivágtak minden idők legnézettebb előzetesű filmjéből, de persze az a legnagyobb probléma, hogy nem posztolhatod a kulisszák mögötti fotókat.«”
„Mivel mindenki benne van, ez azt jelenti, hogy a karakterem továbbra is valahol ugyanabban az univerzumban létezik, és ezt nagyon szeretem” – zárta. „Szóval remélem, hogy még egyszer eljátszhatom Claire-t.” Claire cameója leginkább a film végére illene, így minden bizonnyal Megtorlóval is közös lett volna a jelenete. Erik Sommers és Chris McKenna írók a TheWrapnek elmondták, hogy valószínűleg időhiány, és/vagy a cselekmény lendületének fenntartása érdekében maradt a vágószobában a cameo.
Nem csak az előzetese rekord
A Pókember: Vadonatúj nap (Spider-Man: Brand New Day) mindössze hat nap alatt átlépte az egymilliárd dolláros globális bevételi határt a mozikban. Ennél közelebb egyedül a 2019-es Bosszúállók: Végjáték jutott a rekordhoz, amely a háromnapos nyitóhétvégéjén elképesztő, 1,2 milliárd dolláros bevételt generált. Pókember még múlt hétfőn is brutális számokat hozott: a beszámolók szerint a Pókember: Vadonatúj nap rekordot jelentő, 47 millió dolláros bevételt gyűjtött össze ezen az egyetlen napon – így akár a kétmilliárd dolláros álomhatár elérése sem tűnik lehetetlennek.


Az Oak Street vége (2026) • (16) • amerikai misztikus kaland-sci-fi, 100 perc – Bemutató ideje: augusztus 13.









