Ridley Scott újfent bebizonyította, hogy nem ismeri a szűrő fogalmát, amikor a BFI hétvégi retrospektív eseményén arról kérdezték, melyik új filmek keltették fel az érdeklődését. A válasza? Semelyik. A Szárnyas fejvadász és az Alien rendezője szerint ugyanis a legtöbb modern film „sz*r”, ezért ő inkább saját mesterműveit nézi vissza – és nagyon elégedett velük.
Ma a világon milliónyi filmet készítenek, és a legtöbb egyszerűen sz*r. Szörnyen hangzik, de mostanában elkezdtem újranézni a saját filmjeimet, és tudjátok mit? Tényleg nagyon jók! Ráadásul nem is öregednek.
Ridley Scott
A mester szerint ő maga a mozi csúcsa
Scott nem először fogalmaz meg grandiózus kijelentéseket önmagáról. Korábban például a közelgő Gladiátor II-t nevezte „a legjobb filmnek, amit valaha készített”, míg a G.I. Jane-t „a valaha készült legjobb feminista filmnek” titulálta. A szuperhősfilmekről pedig egyszerűen csak annyit mondott: „unalmas sz*r az egész.”
Persze könnyű nagyképűnek lenni, ha az ember olyan filmeket tett le az asztalra, mint az Alien, a Szárnyas fejvadász vagy a Gladiátor. Ugyanakkor a rendező mintha hajlamos lenne megfeledkezni kevésbé sikeres munkáiról is, mint a Tomboló szél, a Bor, mámor, Provence vagy a Robin Hood.
Arrogancia vagy önbizalom?
Sokan úgy vélik, Scott önteltsége egyszerre idegesítő és szórakoztató — de talán pont ez a magabiztosság tartotta életben a karrierjét közel hat évtizeden át. Egy olyan ember, aki ennyire hisz saját zsenialitásában, soha nem áll meg a következő nagy dobás keresésében.
Ridley Scott 87 évesen sem lassít: nemrég fejezte be The Dog Stars című posztapokaliptikus sci-fi filmjét, amelyben Jacob Elordi, Josh Brolin, Margaret Qualley és Guy Pearce is szerepel. A bemutatót 2026-ra tervezik, és ha hinni lehet a rendező önbizalmának, ez lesz „az új kedvenc Ridley Scott-film” – legalábbis számára biztosan.

Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
