Főoldal Játékok  Rage 2 az erősebb konzolokon sem fog futni 4K-ban
Játékok

 Rage 2 az erősebb konzolokon sem fog futni 4K-ban

A stúdió a felbontás helyett más prioritást látott maga előtt a játékot nézve.

1k
rédz

A stúdió a felbontás helyett más prioritást látott maga előtt a játékot nézve.

A Hardcore Gamernek adott interjút a Tim Willits az id Software rendezője és árult el pár dolgot a készülő játékukkal kapcsolatban. Az egyik legfontosabb dolog, a 4K felbontás helyett a legerősebb konzolokon is 1080p-ben fog futni a Rage. Ennek az oka, hogy így el tudják érni a 60FPS képfrissítési sebességet, amely a stúdió szerint fontosabb a játékélményhez, mint a több képpont. A konzolok sima változatain a 30FPS-el fog futni, még számítógépen korlátozás nélkül játszhatunk vele.

rédzs

A stúdióigazgató továbbá beszélt még egy kicsit a megjelenés után várható tartalmakról is. Terveznek mind ingyenes, mind fizetős kiegészítőket a játékhoz. A Rage 2 május 14-én lesz elérhető Xbox One, PlayStation 4 és PC platformokra. Addig is kedvcsinálónak itt egy kis pre-Beta játékmenet.

Szerző
Héja Szabolcs

Egészen pici koromban szerettem bele a játékokba és mindenbe ami technika. A jéték rovatot vezetem és próbálok nektek érdekességeket hozni a témában.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Astro Bot
PlayStation

Új tartalmakkal gazdagodik az Astro Bot

Hetente érkeznek új tartalmak a nagy sikerű Astro Bot-játékhoz.

Until Dawn
PlayStation

Az Until Dawn folytatására utalt a videójáték pszichiátere

A remake és a közelgő filmadaptáció után jöhet az Until Dawn folytatása?

Until Dawn
Játéktesztek

Until Dawn teszt

Az Until Dawn sokkal szebb lett, de ez kellett nekünk, ettől fogunk...