PORTRÉ: Joaquin Phoenix, korunk egyik legjobb férfi színésze

Mai születésnaposunk évtizedek óta a legnagyobbak közé sorolható, Oscart azonban csak idén kapott.

Joaquin Phoenix Hollywood egyik legkülönlegesebb egyénisége. Öntudatos aktivista, a klímavédelem és az emberi jogok egyik leghangosabb szószólója, producer, és mindenek előtt kiváló színész. Abból sem hétköznapi azonban. Kerüli a rivaldafényt, keveset oszt meg magáról, és a szó legnemesebb értelmében válogat a szerepek között. Szintén színészként tevékenykedő testvérét fájdalmasan korán vesztette el, a tragédia pedig magától értetődően nem múlt el nyomtalanul. Sőt, a színészetén is érződik, hiszen nála nem közhely azt állítani, hogy “lélekből” játszik. Tekintsük át röviden, hogy mi is áll ennek az igen ambivalens és nehezen meghatározható személyiségnek a hátterében.

Mint a legtöbb történet esetében, itt is érdemes kronologikus sorrendben haladni. Joaquin Phoenix nem az Egyesült Államokban, hanem Puerto Ricóban, egészen pontosan Rio Piedrasban látta meg a napvilágot, 1974. október 28-án. Szülei azonban az államokból származtak (édesapja angol, francia és német gyökerekkel rendelkezett, édesanyja egy magyar és orosz felmenőkkel rendelkező zsidó család leszármazottja volt), Joaquin a család öt gyereke közül a harmadikként jött a világra. Mindegyik testvére, River (róla még később lesz szó bővebben), Rain, Liberty és Summer is dolgozott színészként. A család története az első néhány évben igen érdekesen alakult. A szülők beléptek egy Isten Gyermekei nevű, szélsőségesen vallásos csoportba, majd utazgatni kezdtek főként az Egyesült Államok déli részén, illetve a Karib-térségben. Ez az oka annak, hogy Joaquin Puerto Ricóban látta meg a napvilágot. A fiú hároméves korában aztán a család visszaköltözött az államokba, a szülők pedig kiléptek a szektából.

Joaquin Phoenix - Movies, Age & Brother - Biography

A család igen szegényes körülmények között élt, így a Phoenix-gyerekek nagyrészt pénzszerzés céljából léptek fel különböző rendezvényeken, tehetségkutatókban. Egy idő után ráadásul édesanyjuk az NBC titkárnőjeként kezdett el dolgozni, így a família még inkább közelebb került a showbizniszhez. Nem sokkal ezután Iris Burton, a gyereksztárok egyik legismertebb ügynöke felfigyelt a Phoenix-gyermekekre, így jobbnál jobb lehetőségeket kaphattak. Ekkor főleg reklámokban tűntek fel, majd Joaquin és River szerepelt egy sorozatban is. A széria címe egyébiránt Brides for Seven Brothers volt.

Ezt később számtalan kisebb filmes és színházi szerep követte (utóbbi tekintetében a debütálásra az 1986-os SpaceCamp című darabbal került sor), majd 1987-ben, Russkies című filmben Joaquin megkapta az első film főszerepét. Az első jelentős siker és nagy rendezővel való munka két évvel később jött el a fiatal fiú életében. Ron Howard Vásott szülők című filmjében Joaquin játszotta Steve Martin karakterének tinédzser unokaöccsét. A film viszonylag szépen teljesített a kasszáknál, kritikai szempontból pedig igen meleg fogadtatásban részesült. Phoenixet pedig a legjobb fiatal színész díjára is jelölték.

Nem sokkal később következett a korábban már emlegetett tragédia. Szenteljünk azonban néhány mondatot River Phoenixnek, aki öccséhez hasonlóan egy ragyogó tehetségű színész volt. Rövid, ám annál tartalmasabb karrierje során olyan filmekben tűnt fel, mint az Otthonom, Idaho, a Szeretlek holtodiglan, az Üresjárat, A kis Nikita (ebben többek között a legendás Sidney Poitier-vel játszott együtt), illetve talán a leghíresebb filmje, a valaha volt egyik legjobb Stephen King adaptációnak tartott Állj mellém Rob Reinertől. 1993. október 31-én River Phoenix kábítószer-túladagolásban hunyt el. Joaquin a halál beállta előtt bátyja mellett volt, és kétségbeesetten próbált segítséget hívni. Ezt a hívást később lejátszották a televízióban, ennek hatására pedig a család úgy döntött, hogy visszavonul a nyilvánosságtól. River életszemléletét talán a következő idézet írja le a legjobban:

Stand by me: The cinematic legacy of River Phoenix | The Independent | The  Independent

Nagyszerű érzés arra gondolni, hogy a filmek által sok ember barátja lehetek.idézet: Dunszt

Néhány év Joaquin karrierjében is kimaradt, 1995-ben azonban egy egészen fantasztikus filmmel tért vissza. A Majd megdöglik érte című produkcióban többek között Matt Dillion és Nicole Kidman oldalán szerepelt. A szatírában a Kidman által játszott, mindenen és mindenkin átgázoló tévés Phoenix karakterét kéri fel férje megölésére, hiszen úgy gondolja, utóbbi gátolja karrierje kiteljesedését. Phoenix remekül alakította a fiatal, fülig szerelmes fiút, ez a szerep pedig rögtön új ajtókat nyitott meg a színész előtt. 1997-ben feltűnt OIiver Stone Halálkanyar című filmjében, 1999-ben újra neves rendezővel dolgozott, hiszen szerepel Joel Schumacher 8 milliméter című alkotásában, melyet azonban igen hidegen fogadtak.

2000-ben pedig jött az első minden kétséget kizáróan óriási sikert arató film, Ridley Scott Gladiátora, melyben a főhős Russel Crowe ellenlábasa, Commodus elevenedik meg Phoenix fantasztikus játékával. A hírek szerint egyébként a két színész között igen szoros barátság alakult ki a forgatás során, erről Crowe később így beszélt:

Az újságírók megkérdőjelezhetően viselkedtek abban az időszakban, Joaquin rengeteg kérdést kapott a testvéréről, illetve kettőnk kapcsolatáról is, hiszen tudvalevő volt, hogy közel kerültünk egymáshoz. Egy alkalommal azonban én is meglepődtem, mégpedig a legnemesebb értelemben. Egy sajtótájékoztató alkalmával ugyanis Joaquin ezt mondta: “Russel úgy bánt velem, mintha a testvére lennék”

Ezt olyan filmek követték, mint a Sade márki játékai, a Jelek, A falu, és a Nyughatatlan, mely ismét Oscar-közelbe juttatta Phoenixet (sőt kolléganőjének, Reese Whiterspoonnak meg is hozta a legrangosabb filmes díjat). James Mangold filmjében Phoenix a legendás Johhny Cash-t formálta meg. A színész a hírek szerint egy teljes évet készült a szerepre, a filmben elhangzó dalokat mind ő, mind pedig Whiterspoon maguk énekelték. A következő évekből a Két szerető és a The Master című filmek emelhetőek ki.

VÉDŐBESZÉD: M. Night Shyamalan A faluja egy meg nem értett szerelmes film

Majd A nő című, különleges és fontos film következett. Phoenix ebben egy olyan férfit játszik, akinek a valós kapcsolatai kiüresedtek, nehezen lép interakcióba, elhidegült, azonban közel kerül egy számítógépes hanghoz. Ezt követte egy Woody Allen-film (Abszurd alak), néhány újabb produkció után pedig a Joker.

Mely az utóbbi évek egyik legsikeresebb képregényfilmje lett, a közönséget valósággal elvarázsolta a merőben új, reális megközelítés. Phoenix valóságos method actorként formálta meg minden idők egyik legismertebb gonosztevőjét. Ezért pedig meg is kapta azt az Oscar-díjat, mely mind a szakma, mind pedig a nézők szerint már rég kijárt volna neki. A díjátadón elmondott köszönőbeszéd (illetve a párjával, Rooney Marával készített kép) bejárta az egész internetet, illetve a hagyományos sajtót. Phoenix a Föld kizsákmányolásáról és a társadalmi problémákról ejtett szót.

Joaquin Phoenix and Rooney Mara Expecting Their First Baby

Új projektjei közül egy, kifejezetten izgalmasnak tűnik. Ridley Scottnál ugyanis ő fogja alakítani Napóleon császárt egy közelgő életrajzi filmben. Mi ezt a projektet is nagyon várjuk, és természetesen boldog születésnapot kívánunk Joaquin Phoenixnek!

Total
3
Shares
Previous Article

Elérhető a Hyrule Warriors: Age of Calamity demója

Next Article

TESZT: Oceanhorn 2: Knights of the Lost Realm

Related Posts
Wide Screen YouTube