Főoldal Filmek A Pókember: Hazatérés folytatását már be is jelentették?
Filmek

A Pókember: Hazatérés folytatását már be is jelentették?

Még be sem mutatták a Sony és Marvel közös Pókemberét, de máris a folytatáson törik a fejüket.

1.8k
homecoming mini

Még be sem mutatták a Sony és Marvel közös Pókemberét, de máris a folytatáson törik a fejüket.

A Deadline állítása szerint a Sony Pictures már premierdátumot is választott a Pókember: Hazatérés film folytatásának. A hírek szerint a Hazatérés következő része 2019. július 5-én fog érkezni, majdnem pontosan két évvel azután, hogy jövőre bemutatják a Pókember: Hazatérést. Ez nagyjából megegyezik a Pókember-filmek korábbi bemutatójával, azaz a stúdió mindig a július 4-i hétvégét választotta premierre, így ezért sem meglepő, hogy a Sony Pictures/Marvel Studios így döntött most.

Természetesen részleteket nem tudtak meg a filmről, de elnézve azt, hogy mekkora ováció fogadta a napokban bemutatott Pókember előzetest, bizakodhat a Sony, hogy végre helyes irányba tolták a Pókember franchise szekerét. Már nagyon várjuk, hogy láthassuk Pókit az első önálló filmjében, amit a Sony közösen rendezett a Marvel-lel.

A Pókember: Hazatérés bemutatója 2017. július 7-én lesz.

dc-es-marvel-univerzum

Szerző
Czanik Gergely

A DC és Marvel Multiverzum egyik adminja vagyok. Továbbá a YouTube csatornánkra igyekszem jobbnál-jobb videókat gyártani.

2 Hozzászólások

Közelgő események

Még több a témában...

Mennydörgők*
Filmek

A Marvel végre felfedte, mit jelent a csillag a Mennydörgők* címében?

A Marvel Studios rejtélyes utalásokat hintett el a Mennydörgők* címében található csillagra...

Mennydörgők*
Filmek

A Super Bowl alatt bemutatott Mennydörgők* új előzetese felfedi a film főgonoszát – és nem az, akire számítottunk

A Marvel Studios legújabb előzetese végre megerősíti, ki lesz a Mennydörgők főgonosza...

Mennydörgők*
Előzetesek

A Marvel diszfunkcionális csapatát mutatja be a Mennydörgők* új előzetese

A Marvel univerzum legkülönösebb csapata összeáll – új előzetest kaptak a Mennydörgők.