Főoldal Filmek PLOTELBESZÉLÉS: Rossz anyák
Filmek

PLOTELBESZÉLÉS: Rossz anyák

Nem könnyű feladat felelősségteljes szülőnek lenni, ezt taglalja a nemrég mozikba kerülő Rossz anyák című film.

949
DF 12691R1 mini
BAD MOMS

Hogyan legyünk jó anyák? Szinte minden nő felteszi magában a kérdést, aki már legalább egy gyereknek életet adott. Nem könnyű feladat felelősségteljes szülőnek lenni, ezt taglalja a nemrég mozikba kerülő Rossz anyák című film.

Amy (Mila Kunis) két gyermek édesanyja, félállásban egy kávékkal foglalkozó céget irányít – természetesen nincs megbecsülve – és ami rá jellemző, hogy mindig, mindenhonnan elkésik. Folyton fáradt, ám erején felül próbál megfelelni gyerekeinek, akik sokszor a tinik sajátos bunkó módján megbántják őt. Ha ez még nem elég, férje egy netes vetkőzős csajjal csalja őt már 10 hónapja. Miután túlvan egy szörnyű napon, siet az esti SZMK (Szülői Munkaközösség) gyűlésre, amit annak elnöke, Gwendolyn (Christina Applegate), a tipikus gazdag, mindene megvan, és nagyon unatkozik, feleség vezet. A gyűlés témája egy eget rengető és világmegváltó téma, vagyis, hogy milyen hozzávaló nem kerülhet bele azokba a sütikbe, amiket majd el fognak adni. Ettől Amy teljesen kiakad és elmegy onnan, majd beül egy kocsmába. Ott összeismerkedik a négygyerekes, kissé naiv Kiki-vel (Kristen Bell) és a vagány, egyedülálló Carla-val (Kathryn Hahn). A csajok között nagy az összhang, így úgy döntenek, tartanak egy görbe estét, közben jól kibeszélik magukból a rájuk, és úgy általában az anyákra háruló terheket. Ha nagy nevetésre vágytok, akkor ezeket a jeleneteket érdemes megnézni, mert szem nem marad szárazon a hahotázástól.

BAD MOMS

Reggel az igencsak másnapos Amy úgy dönt, hogy új korszak kezdődik életében, nem készít reggelit gyerekeinek, nem csinálja meg fia leckéjét, sőt még a munkáját is hanyagolja egy napra. Újból összefut a csajokkal, csacsognak és megismerkednek Kiki férjével, aki egy bunkó és hazaparancsolja az asszonyt, mondván, neki otthon a helye. Délután a sütivásárra Amy egy doboz bolti sütivel állít be, a nő különcsége és stílusa eléggé imponál az iskola özvegy és nagyon szexi apukájának, Jessie-nek (Jay Hernandez). Persze Gwendolyn-nak semmi nem tetszik és bosszút forral Amy ellen, mégpedig kispadra ültetteti Amy lányát, akinek nagy szerelme a football, így teljesen belebetegedik a hírbe.

BAD MOMS

Amy támadást indít Gwendolyn ellen, ott támadja, ami a leginkább fájhat neki, indul az SZMK választáson az elnöki címért. Rendeznek is egy bulit, ami annyira jól sikerül, hogy Gwendolyn féltvén pozícióját, füvet rejt Amy lányának szekrényébe, így a lányt eltiltják minden iskolán túli foglalkozástól, többek közt a focitól. Amy gyerekei az apjukhoz költöznek, így Gwendolyn halálos csapást sújtott Amyre, a nő teljesen maga alatt van, olyannyira, hogy a választásra se akar elmenni. Barátnői életet lehelnek belé és végül eljutnak az SZMK választásra, ahol rögtönzött kampánybeszédével megnyeri az elnöki posztot. Gwendolyn teljesen megsemmisül, és megismerhetjük, hogy az ő élete, a gazdagok élete se tökéletes, sőt sokszor a rózsaszín cukormáz alatt bizony fájdalmas dolgok állhatnak. Az idő múlásával láthatjuk, hogy minden szülő boldogabb, gyermekeik szívesen járnak iskolába, Amy és Jessie összejöttek és nem mellesleg a három barátnő egy új taggal bővül Gwendolyn személyében, akivel újabb görbe estére indulnak.

BAD MOMS

VÉGSZÓ

Drága férfi színészek, bocsi, de úgy érzem a 2016-os év a csajos filmek éve. Nem vagyok elfogult, szeretem az akció filmeket, a horrort, a fantasy-t, bármit, de idén azt kell, hogy mondjam, a csajok viszik a prímet. Humoros, sok igazság van benne és még a sztori is jó. Menjetek, nézzétek, nevessetek.

Szólj hozzá!

Közelgő események