Pedro Pascal miatt kellett teljesen újracastingolni a Fegyverek szereplőgárdáját

A rendező bevallotta, hogy eredetileg egy teljesen másik színészgárdát tervezett, de a hollywoodi sztrájkok és Pedro Pascal beosztása mindent felborítottak.

Kévés Bence Mihály
Olvasási idő: 2 perc
Forrás: Warner Bros.

Zach Cregger, a Fegyverek rendezője elárulta, hogy a film eredetileg egészen más szereplőkkel készült volna, köztük a jelenleg az egyik legkeresettebb sztárnak számító Pedro Pascallal. Azonban a 2023-as hollywoodi színészsztrájkok és Pascal sűrű időbeosztása – és a The Last of Us és A Fantasztikus 4-es: Első lépések forgatásai – teljesen felforgatták a terveket, így végül az egész filmet újra kellett castingolnia.

Pedro Pascal is a listán volt

Cregger az Entertainment Weeklynek mesélt a kálváriáról: „Teljesen más szereposztás volt a fejemben ehhez a filmhez. Aztán jött a sztrájk, majd Pedro Pascal időbeosztása mindent felborított. Az egész filmet újra kellett castingolnom.” A rendező hozzátette, hogy a csúszások dominóhatásként borították fel a stáb munkáját.

Az első tervek szerint Pascal mellett Brian Tyree Henry és Renate Reinsve is szerepelt volna a filmben. Végül azonban a főszerepeket Josh Brolin, Alden Ehrenreich és Julia Garner kapták meg. A rendező hangsúlyozta, hogy nincs benne rossz érzés senki iránt, egyszerűen a csúszások miatt kellett újrakezdenie mindent.

Kritikai siker lett belőle

A Fegyverek Cregger nagy sikerű 2022-es horrorja, a Barbár után érkezett a mozikba, és egy különös esemény következményeit mutatja be, amely egy közösséget ráz meg: egy általános iskolai osztály összes gyereke eltűnik az éjszaka közepén, egyet kivéve. A film a kritikusokat teljesen meggyőzte, a Rotten Tomatoes oldalán a cikk írása pillanatában még mindig 95%-os értékeléssel áll, és sokan kiemelik a „remek színészgárdát és a magával ragadó rejtélyt, ami a véres végig odaszegezi a nézőt a székhez.”

Fegyverek
Forrás: Warner Bros.

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×