Főoldal Filmek Ördögi lett a Hellboy-reboot első posztere
Filmek

Ördögi lett a Hellboy-reboot első posztere

Elstartolt a New Yorki Comic-Con, ahol bemutatták a Hellboy-reboot első hivatalos poszterét, és hamarosan érkezik a trailer is.

588

Elstartolt a New Yorki Comic-Con, ahol bemutatták a Hellboy-reboot első hivatalos poszterét, és hamarosan érkezik a trailer is.

Az Entertainment Weekly a hét elején bemutatta ez első posztert a David Harbour főszerepében érkező új Hellboy-filmhez, amihez a napokban megérkezik az első előzetes is – csak remélni tudjuk, hogy a rendezvényre kilátogatók mellett mi is megnézhetjük az előzetest. Elég csak megnéznünk a most bemutatott posztert, egészen biztosak vagyunk benne, hogy zseniális kezekbe került a Hellboy.

Mike Mignola története alapján eredetileg 2019. január 11-én mutatták volna be a filmet, azonban csak 2019. április 12-én kerül a mozikba az okkult nyomozó és a fél-démon karakter legfrissebb feldolgozása. Az áprilisra áthelyezett premier egyet jelent azzal, hogy versenytársként megkapta a Dr. Dolittle feldolgozást Robert Downey Jr. színész főszerepében. És nem feledhetjük a Shazam!-ot sem, amit egy héttel később mutatnak be a mozikban.

A készítők nem indokolták a döntést, de köztudott, hogy január hónap sosem volt erős a moziba járók körében, így vélhetően csak egy jól megfontolt döntésről van szó, s semmi komoly dologra nem kell gondolni. Jó kezekben van a film, és a színészgárda is ígéretes a Stranger Things sztárjával az élen, de olyan más színészek kaptak még helyet az újraindításban, mint Milla Jovovich, Ian McShane és Daniel Dae Kim.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

David Harbour
Filmek

A Stranger Things fináléja után David Harbour kizárólag filmekben fog szerepelni

A Stranger Things után csak filmekben szeretne szerepet vállalni David Harbour.

Gran Turismo
Filmkritikák

Gran Turismo kritika

David Harbour és Archie Madekwe leiskolázta a mezőnyt a Gran Turismo-filmben.

Gran Turismo
Előzetesek

Rengeteg játékutalást hozott a Gran Turismo második nagy előzetese

Az előzetesek alapján tényleg a rajongóknak készült a Gran Turismo, több utalást...