Wide Screen
Image default
Játékok

Október sem maradhat Chernobyl(ite) nélkül

A The Farm 51 játéka korai hozzáférésű lesz, így már október folyamán kalandozhatunk is a zónában.

Mint már azt megszokhattuk eddig is, a sulikezdéssel egybekötve egészen erős a játékfelhozatal minden kategóriában. Szeptemberben már olyan játékokat tudhatok a hátam mögött, mint a Gears 5 (ebből nemsokára érkezik teszt is), a Greedfall (ebből már van teszt) és most éppen tesztelés alatt van a Borderlands 3 is. Ilyen választék mellett azért az ember rendesen megnézi, melyik játékba érdemes belefektetnie azt az 50-60 eurót.

Ebbe a zuhatagba érkezik majd a Chernobylite korai hozzáférése a számítógépes felhasználók számára. Most olyan nagy divat az HBO óta Chernobyl mint téma, ez az alkotás is az atomkatasztrófa helyét választotta helyszínéül. Új előzetesen nézhetjük meg a címet és megtudhatunk róla még pár fontos dolgot is. Az egyik ilyen, ami az emberek nagy többségét érdekelni fogja, az a konzolos megjelenés. A The Farm 51 tervezi megjelentetni a jövő évben Xbox One-ra és PS4-re is a Chernobylite-ot. Ez majd a kritikáktól és támogatás mértékétől függ.

Nagyjából 8 órányi játékmenetre számíthatunk a kampányból, azonban fontos kiemelni, hogyha végeztünk ezzel akkor nem ér véget alkotás, ugyanis lehet szabadon barangolni és felfedezni a zónát. Különösképpen érdekes lesz ez, hiszen a játék szerint történt még egy robbanás a történelmi után, ami még veszélyesebbé teszi az egész flórát számunkra és minden oda bemerészkedő számára. Leghamarabb tehát a teljes verziót október 16-án próbálhatjuk ki a korai hozzáférés miatt kizárólag Steamen, azonban akik kickstarteren is támogatták a projektet, azok már szeptember 17-én részt vehetnek majd az alfa tesztben.

Még több a témában...

Érkezhet az All-Digital Xbox Scarlet?

Fonyódi Dávid

[BlizzCon] Bejelentették a Diablo IV-et!

Héja Szabolcs

Miért ilyen rossz a Call of Duty Modern Warfare a metacritic-en?

Héja Szabolcs

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Elfogad Tovább