Noah Hawley tisztázta a félreértést az Alien: Föld idővonalával kapcsolatban

Tisztázva vagy csak jobban összezavarta a rajongók az Alien: Föld alkotója?

Kévés Bence Mihály
Olvasási idő: 2 perc
Forrás: Hulu

Sok rajongót összezavart, pontosan hol helyezkedik el az Alien: Föld az Alien-filmek idővonalán. Noah Hawley showrunner eddig inkább kerülte az egyértelmű választ, ám egy friss interjúban tisztázta: a sorozat ugyanabban a kronológiában játszódik, mint Ridley Scott és James Cameron klasszikusai – sőt, később akár közvetlenül A bolygó neve: Halál (Aliens) eseményeihez is kapcsolódhat.

Hawley az interjúban elmondta, hogy „A történet pár évvel azelőtt indul, hogy a Nostromo legénysége felébredne, tehát Ridley Scott filmjével egy időben játszódunk. Attól függően, meddig fut a sorozat, lehet, hogy egyszer a második film felé is eljutunk. Az Alien-franchise-ban rengeteg ‘üres tér’ van, hiszen a szereplők évtizedeken át hibernált állapotban vannak.”

Hadley’s Hope is terítéken lehet

Ez a kijelentés egyértelműen utal arra, hogy a jövőbeni évadok akár az LV-426-os kolónia, Hadley’s Hope történetét is feldolgozhatják – ez az a telep, amely később James Cameron Aliens című filmjében a xenomorfok martalékává válik. A sorozat bőven meríthetne ebből az időszakból: a kolónia felépítése, a Weyland-Yutani titkos tervei, vagy akár a derelict űrhajó újraértelmezése is izgalmas narratív alapot adhat.

Bár az első évadból még két epizód hátravan, az FX már berendelte a másodikat. Valószínű, hogy a következő etap még a mostani történetszálat viszi tovább, és csak egy harmadik vagy negyedik évad mozdulhatna el az Aliens felé – feltéve, hogy ezt az irányt szeretnék meglovagolni vagy eltávolodni a klasszikusoktól. Hawley azonban világossá tette: a cél, hogy az Alien: Föld hű maradjon a filmekhez, miközben saját történeteivel bővíti a franchise univerzumát.

Egyensúly a nosztalgia és az újdonság között

A legnagyobb kihívás, hogy a sorozat miként tud majd úgy kapcsolódni az Alienshez, hogy közben ne írja felül Newt családjának történetét és a már ismert eseményeket. A kolónia nagyságát és sokszínűségét figyelembe véve azonban bőven van lehetőség új karakterek, mellékszálak és hátterek bemutatására. Ha sikerül koherens módon illeszteni a sztorit a filmek világába, az Alien: Föld még inkább hidat képezhet a franchise klasszikus darabjai között.

Alien: Föld
Forrás: Hulu

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×