Nintendo Switch 2 – Teszt

Nagyon fontos megemlíteni a Nintendo több mint egy évtizede bemutatott Wii U konzoljának rajtját ahhoz, hogy kontextusba tudjuk helyezni a Switch 2-t és annak megjelenését. 2012-ben a japán cég zavaros kommunikációval, gyenge marketinggel és totálisan félreértelmezett magabiztossággal mutatta be a Wii következő iterációját, és ennek sajnos meg is lett az eredménye – összezavart közönség, iszonyúan alacsony eladási mutatók és a Nintendo szakadék szélére való kerülése, ahhoz képest hogy a Wii U amúgy nem volt egy rossz gép, sőt. A konzolóriás viszont irányváltásra kényszeredett, ami a Nintendo Switch-ben teljesedhetett ki, 2017-ben.

A hibrid konzol egy amolyan tökéletesített verziója volt a Wii U-nak, és egy valódi játétosálmot váltott valóra – kézikonzol és otthoni konzolélmény, szinte teljesen zökkenőmentes felcserélhetőséggel. A siker is megérkezett ezzel, hiszen a Switch lassan minden idők legsikeresebb konzoljává növi ki magát, így teljesen érthető, hogy a Nintendo nem akarta elsietni a következő iterációt. Elvégre most nyeregben vannak, pontosan úgy, mint a Wii idején, így butaság lett volna ezt a szériát valami kiforratlan újdonsággal felborítani. Így született meg a Switch 2, amit igazából nevezhetnénk akár Super Switch-nek, vagy Switch Pro-nak is. Az alapok megmaradtak, viszont minden szebb, jobb, minőségibb lett. Persze a Nintendo ezúttal is mindent megtett ahhoz, hogy szabotálja a megjelenést. Az eltitkolt áremelés a flagship játékoknál, a fizikai megjelenések körüli érthetetlenség és a VRR funkció zavaros kommunikációja aggodalmat ültetett a rajongók szívébe – a konzol viszont most itt van, megérkezett, így érdemes vetni rá egy pillantást, hogy mi is rejlik a dobozban valójában.

A konzol kicsomagolásánál a magasabb szint szinte rögtön érezhető. A mágneses kontrollerek nagyobbak lettek, és magabiztos, kielégítő csattanással csatlakoznak a szintén nagyobb kijelzőhöz. Az egész gépnek sokkal prémiumabb érzete van, ami passzol az árhoz is. Míg a Switch 1 a kontrollerek sínes megoldásával sokszor recsegett-ropogott a kézben, és jobban volt játék érzete, addig a Switch 2 inkább hasonlít a Steam Deck-hez és társaihoz, egy igazán kellemes, matt műanyag borítással, ami nagyon jól tartható a kézben, és a polcon is remekül néz ki. A kijelző maga igaz LCD ezúttal (szinte biztosan azért, hogy pár év múlva majd egy OLED-verziót is kiadhasson a Nintendo), azonban ez nem azt jelenti, hogy ugyanolyan szinten lenne, mint a Switch 1 launch modellje. Bár kontraszt, fekete és színmélység szempontjából sajnos nem közelíti meg a Switch OLED-et, azért itt egy jóval fejlettebb képernyőről van szó, mely képes akár 120fps-re és VRR módra is, és a növelt felbontás miatt élesebbnek érzékeljük a képet, hiszen ezúttal már 1080p-ben játszhatjuk kedvenceinket a korábbi 720p helyett. Szerintem a FullHD bőven elég egy ilyen eszközhöz, és dokkolt üzemmódban pedig általánosságban 4K/60fps megjelenítésre is képes lesz a kis gép, felskálázás segítségével.

HDR szempontjából viszont sem a dokkolt, sem a kézikonzol módban nem lehetünk teljesen elégedettek. Előbbi játéktól függő, hogy mennyire jól implementált – míg a Zelda: Tears of the Kingdom nagyon szépen szeparálja a kontrasztot a fényesebb és sötétebb részek között, addig például a Mario Kart World egy sokkal egyszerűbb, általánosabb HDR implementációt használ, ami miatt szinte a teljes képernyő fényárban úszik folyamatosan. Hogy a következőkben hogyan fogják ezt a funkciót felhasználni a fejlesztők, az a jövő kérdése. A handheld mód sem tökéletes ebből a szempontból – a maximum fényereje a kijelzőnek nem ér el elég nagy értéket ahhoz, hogy valódi HDR-t élvezhessünk menet közben.

Teljesítmény szempontjából egyelőre csillagos ötösre vizsgázik a Switch 2. Az általam kipróbált játékok között volt olyan is, ami kapott ingyenes, vagy fizetős upgradet (a két legutóbbi Zelda-játék, Super Mario 3D world, Zelda: Echoes of Wisdom, Super Mario Odyssey), vagy csak Switch 1 verziók futottak a fejlettebb konzolon (Metroid Prime/Dread, Super Mario Wonder). Mindkét esetben rendkívül tetszetős volt a végeredmény – a fejlesztett játékok között bámulatos látni az ugrást minőségben. A Tears of the Kingdom, vagy éppen a Super Mario Odyssey egészen transzformatív élmény 4K/60-ban azoknak, akik rajonganak az efféle játékokért. Olyasfajta polish ez, mint amit a Sonynál tapasztalhattunk az Astro Bot esetében. De a Switch 1-es játékok is kapnak egy kis lökést – a Metroid Prime Remastered, vagy éppen a Super Mario Wonder is stabilabban futottak mind felbontás, mind framerate szempontjából. Így ezen a téren tehát jól teljesít a Switch 2, kíváncsian várjuk a következőket, mit tud majd egy Donkey Kong Bananza, vagy a pár év múlva érkező címek.

Ami problémás lehet az az akkumulátoridő. Bár korántsem vészes, vagy lenne átlagon aluli, azért a 2-5 órás üzemidő, amit a Nintendo reklámozott inkább a két óra felé hajlik. Persze ez attól is függ, hogy mire használjuk és milyen játékot futtatunk a konzollal, milyen beállításokkal. Alacsonyabb fényerővel és wifi nélkül jobb eredményt érhetünk el, viszont ez egyértelműen a konzol gyenge pontja, és nagyon fájó erre rátérni az OLED jócskán nagyobb teljesítményéről.

VERDIKT

​Összességében tehát a Nintendo ezúttal nem rizikózott, hozta amit ígért – és talán most pont erre volt szükségünk? A gép finomabb, prémiumabb lett, képes hozni a mai konzolsztenderdekhez illő számokat felbontásban és teljesítményben (még ha itt-ott hibádzik is esetenként, pl. HDR), és a hibrid élmény továbbra is konzisztens. Aki arra vágyott egy Switch 2-től, hogy ugyanazt az élményt kapja, de sokkal erősebb, jobb minőségben, az tökéletesen meg lesz elégedve a konzollal. Viszont akik kicsit többet, jobbat, újabbat vártak a Nintendotól, azt a fajta innovációt, ami a 2000-es években volt jellemző a cégre, az most csalódni fog. Ez sokkal inkább Switch Pro, mint Switch 2, és ezt így is kell a helyén kezelni. Ha megelégszünk a teljesítménybeli növekedéssel és a „ha nem rossz, ne is javítsd” elvvel, akkor nagyon jól fogunk szórakozni, hiszen a Nintendonak sikerült felzárkózni a nagy testvérekhez (többé-kevésbé).