Már gyermekként is animált, egészen kiskora óta tudatosan megy az álma után Forrai Christopher, akinek mára sikerült elérnie, hogy a legnagyobb hollywoodi blockbustereken dolgozhat az ILM-nél és a tengerentúlon él. Ez a távolság az időeltolódás miatt kisebb zavart is okozott, de szerencsére végül sikerült összehozni. Az interjú folyamán végig egy nagyon elhivatott és szimpatikus ember benyomását keltette Christopher, akinek minden mondatán érezni, hogy rajong a munkájáért. Többek között beszélgettünk vele arról, mennyit kell az embernek tanulnia ahhoz, hogy Angelina Joliera rajzolja a tollakat, vagy hogy miért nem gépek csinálják a munkáját.
Első kérdésem az, hogy mi is a munkád pontosan? Hogyan írnád le pontosan?
Én creature fx td vagyok, ami gyakorlatilag két részből áll, a csapat két felé van osztva, az egyik része csak riggel. Csak a karakterek csontvázáért felelős, ezzel tudjuk mozgatni őket. A másik rész, ami inkább én vagyok, az az, aki a karakterek másodlagos animációjáért felelős, tehát ez a ruha, szőr, toll, izom, mindenféle mozgást és deformációt jelenti. Bár ezzel még én nem túl sokat foglalkozom, de ebbe a feladatkörbe tartozik a különböző setupok építése, ezeknek a deformációs rendszereknek a felépítése és utána ezt a shotban elhelyezését is, és mozgásuk szimulálását.
Például, ugye dolgoztál a Demónán, ez azt jelenti, hogy az egész filmben te csináltad a szárnyakat, tollakat, vagy csak bizonyos jelenetekben csináltad?
Gyakorlatilag csak bizonyos jelenetekben, tehát ez ilyenkor úgy van, hogy a setup artist elkészíti az úgynevezett setupot, az egésznek a vázát, s akkor utána az kerül bele, minden egyes shotba. Utána, aki shotba dolgozik, az, amikor megkap egy shotot – egy jelenetet-, akkor ő csinálja az egészet, mindent, ami azzal jár. Annál a filmnél, mivel élőszereplős, le kellett cserélni a testet és egy új digitális testet, összehozni az arccal, magyarul a feje lesz a felvétel, de a teste teljes egészben ruhástul ki van cserélve. Ilyenkor természetesen nagyon sok részlet elveszik, azokat vissza kell hozni, például, hogy Angelina Jolienál a csontjai kilátszódjanak. (nevet)
És egy Demónán vagy egy A Vadon hívó szava kaliberű filmnél mennyien dolgoztok ugyanabban a munkakörben?
Ez nyilván határidőtől is függ, nekem, amikor a legtöbben dolgoztunk egyszerre, az pont a Demóna volt, pont a rövid határidők miatt, ott akár még harmincan is voltunk a crunchtimeban, amikor a legnagyobb szükség volt. Szerintem az volt a legnagyobb csapat, akivel összekerültem.
Mennyi van meg ilyenkor egy film sztorijából? Mennyire van erre rálátásotok, vagy csak annyiból dolgoztok, amit a setup artist átad nektek?
Az, hogy mennyire ismerem a filmet mielőtt kijön az tőlem és a projekttől is függ, mert van amikor hivatalosan van hozzáférésünk mindenhez, tehát ha akarod megnézhetsz ilyen felvételeket. Más esetben ennél szigorúbb a titkolózás. Ugye egy film fel van osztva szekvenciákra, tehát bizonyos összetartozó részekre. Azok a legtöbb esetben megvannak ilyen kezdeti vágási stádiumban, amit elindíthatsz és megnézheted azt az összetartozó tíz percet-negyed órát, leggyakrabban hang vagy dialóg nélkül. S így szépen összerakhatod a filmet magadnak, ha akarod. De nyilván ez olyan, hogy ha időd, energiád, kedved meg a projekt engedi.
Te szoktad ezt csinálni?
Volt, igen, hogy ezt csináltam, de sokszor azért sem, mert egyszerűen érdekel a film és nem akarom lelőni a poént magamnak. Például a Witcher – Vaják második évadával voltam így, nem fogok beszélni róla, nem is tudnék – hozzá teszem – mert elkerültem, még a meetingről is kilógtam, nehogy túl sokat halljak. (nevet)
A Love, Death + Robotshoz hogyan kerültél?
Az volt az első ilyen nagyobb projektem, még Magyarországon, a Digic Pictures jóvoltából tudtam részt venni. Gyakorlatilag szerintem, talán az első vagy második projektem volt, odakerültem, mint junior, nem sokat tudtam a szakmáról, körülbelül azt se tudtam, mit kell majd pontosan csinálnom, csak azt tudtam, hogy nagyon szeretném csinálni. Akkor ott már ment a projekt fejlesztése és igazán ez volt életem első nagy projektje, így az életemben és a cégben is. Hatalmas lehetőségnek éreztem, mert tényleg rengeteget tanultam. A végeredmény is egy baromi jó dolog lett.
Ha már a kezdeti időknél tartunk; mit tanultál és honnan érkeztél erre a területre?
Én animációt tanultam elég kiskorom óta, a Kisképzőbe jártam még középiskolába Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumba, mikor ott végeztem elmentem a Budapest Metropolitan Universityre, amikor még én jelentkeztem BKF volt, pont az utolsó évemben változtatták meg. Szóval ott tanultam animációt, igazából én már egészen kicsi koromban tudtam, hogy ezzel akarok foglalkozni, még amikor a L’ecsó már megjelent, 2009 környékén lehetett, akkor én már elkezdtem Mayát tanulni, sőt még előtte is nézegettem, még a Maya Alias 5 volt az első Maya amivel valaha találkoztam, nagynéném webdesignnal foglalkozott, s az ő révén, még nagyon fiatalon sikerült betekintést nyernem ilyen grafikai munkákba, meg hasonló folyamatokba, ő mutogatta nekem még. De ekkor kb. 8-9 éves lehettem, ekkor még félórát ültem előtte, hogy hogyan kell egy gömböt lerakni. Nem kell nagy dolgokra gondolni, forgattam a Viewportot (ez a 3D nézet a programon belül) és élveztem, hogy mozog. (nevet) Mivel már akkor tudtam, hogy ezzel akarok foglalkozni, később megtaláltam a Kisképzőt, ahol tudtam, hogy animációra lehet jelentkezni és így indultam el ezen az úton.
A L’ecsón kívül volt-e más meghatározó film vagy videojáték?
Mindenképp kiemelném A Gyűrűk Urát, nem mondanám, hogy én vagyok a világ legnagyobb tudású fanja, de a filmeket nagyon szerettem. Játékokkal nagyon sokat és sok játékkal játszottam, de így konkrétan egyet sem tudnék kiemelni. Mindig a Pixar filmek voltak, amik így lenyűgöztek, úgyhogy inkább azoknál maradnék így belegondolva.
Gondolom egy álmod, hogy egy Pixar filmen dolgozz egyszer?
Igen, mindenképpen, remélem egyszer sikerül, úgy összehozni az életemet, hogy ez összejöjjön. Már eleve ez a „cartooni”, rajzfilmes világot mindig is egy kihívásnak éreztem. És tényleg ezt nagyon élvezem is csinálni is.
Milyen alapok kellenek ahhoz, hogy valaki azt dolgozza, amit te?
Az én munkám szerintem két rész miatt lehet érdekes, egyrészről kell egy nagyon erős, átfogó technikai tudás, felkészültség és ismeret. Nem kifejezetten a Mayanak, de nyilván az az Industry stantard program, egyelőre. Tudni kell, hogyan épül fel egy jelenet, miképp dolgozik a többi részleg. E mellé elengedhetetlen és nagyon fontos egy művészi szemlélet, hiszen ez egy olyan szakterület, ahol egy erős technikai háttérrel valósítunk meg komplex művészi látványt. Tehát, amikor egy animációban azt tudod mondani, hogy az a köpeny lendüljön át jobbról balra és átmozgatod, – persze tud nekünk segíteni az animáció az alapban – addig ezeket a kis, finom mozdulatokat neked kell kitalálnod, és kreatívan megoldanod, hogy most milyen erőhatásokkal fogod, gyakorlatilag csalással megteremteni azt a hatást, mert ugye a legtöbb esetben nem azt kérik, ami a valóság lenne. Hanem valamit, ami eltúlzott, egy olyan változatot, ami jól néz ki.
A szakmán belül hol látod a saját jövődet, milyen céljaid vannak?
Most kicsit vissza kell ugranom az időben, mert amikor én elkezdtem ezt a szakmát, még a Digicben, akkor ott egyszer mondta valaki, amikor erről beszélgettünk, hogy szerinte két felé lehet elmenni ezen az úton, az egyik a creature fx, másik a riggelés. Én akkor nagyon megijedtem, mert nem tudtam mi az a creature fx, azt viszont tudtam, hogy a riggelés az nem feltétlen a barátom. És nagyon féltem, hogy „úristen, mit fogok én kezdeni, ebben a szakmában, ha ez a két út van?” Tényleg kiderült, hogy ez a két út van, de szerencsére a creature fx nagyon megtetszett, így én mindenféleképpen ebbe az irányba megyek. Nem mondom, hogy elhanyagolható egy idő után a riggelés, mert az is hozzánk tartozik valamilyen szinten, de én mindenképpen a shot workot élvezem a legjobban. Amikor shotokban egyedi megoldásokat kell csinálnod, tényleg nap-mint-nap megújulni és valami kreatívat kitalálni. Egyébként a hosszútávú célom az, hogy CG supervisor legyek, de ez még a jövő zenéje.
Mi is pontosan a CG supervisor?
Gyakorlatilag ő az, aki összefogja a projektet, legtöbb esetben nem csak ezt a részleget, hanem minden más is az ő hatásköre alá tartozhat. Ő a megmondó ember, aki a végén leokézza a projektet, hogy ez, ami megfelel a kliens elvárásainak, a művészeti szempontoknak, a technikai megvalósulásnak és elvárásoknak. Ő az, aki a projekt művészeti és technikai felét összehangolja.
Hogy látod a szakma jövőjét? Szerinted mekkora szerepe lehet a filmgyártásban, annak a részlegnek, amit te is csinálsz?
Szerintem ez beleesik abba a tartományban, amit most is nagyrészt gépek csinálnak, -kis kitekintésként – ugye mi szimulációkat csinálunk, amit le kell futtatni a számítógépen, tehát én beállítok komplex értékeket és utána nyomok egy gombot, s van, hogy az öt-hat órán keresztül fut. Utána nekem nincs beleszólásom mi történik. Nekem abban az öt percben kell nagyon ott lenni és tudni, hogy mit csinálok, amikor azt beállítom, mert akár egy egész napot is bukhatok. Mostanában nagyon divatosak ezek a realtime játékmotor alapú dolgok, ez kifejezetten egy olyan terület, ami hatalmas segítség lesz majd a jövőben, egyszer majd. Viszont megint csak az, hogy ezek a valóságon alapuló rendszerek, szerintem nem tudják majd egyszerűen kiváltani, ezt a művészi szemléletet, amit bele kell rakni, mert pont ez a lényeg, hogy nekünk sosem a valóságot kell megcsinálnunk. Ha csak azt kéne megcsinálni, akkor lenne egy felvétel róla és kész.
Szerinted magyar cégek be tudnak-e törni a filmgyártás ezen részébe?
Szerintem van rá esély, ahogy láttuk is a Love, Death+Robots az egy nagyon jó példa, hogy sikerült már is betörni egy elég nívós Netflixes projektbe. Mindenképpen betudnak, bár nyilván már nincs akkora belelátásom a Magyarországon folyó munkákba, de azt hallom, látom, hogy folyamatosan fejlődik, és hogy visszajutunk úgymond oda, hisz a Digic Pictures nagyon régen dolgozott már mozifilmeken, pl. a Terminatoron, szóval volt már rá példa, remélhetőleg lesz is.
Hogy kerültél ki Kanadába?
Igazából én nagyon jól elvoltam a Digicben, nagyon jól éreztem magamat és nagyon szerettem, nem is terveztem váltani, így konkrétan, hogy nekem innen menni kell. De úgy éreztem, hogy elég rövid idő alatt eljutottam egy olyan határra, ahol nem tudtam annyira fejlődni mert nem volt kitől, bizonyos értelemben. Ezt úgy kell érteni, hogy a Digicben az én részlegem, az viszonylag új volt, vagy új emberekből állt. Akiktől azt éreztem, hogy tanulhatok, azok elmentek. És nyilván az ember tanul, fejlődik és a maximumot kihozza a helyzetből, de van olyan, aki igazán „pro” ott melletted, akitől így elleshetsz trükköket. És megfogalmaztam magamban, hogy igazából nem mennék ki sehova szívesen, csak Kanadába, de nem fogok jelentkezni, csak ha egyszer adódik egy lehetőség akkor megragadom. Hát ez végül nagyon gyorsan eljött. Az MPC megkeresett a Linkedn-en, hogy lenne ez a projekt a Demóna, amire jó lenne, ha kitudnék menni dolgozni. Nyilván a saját magamhoz tett ígéretemhez híven, akkor azt mondtam, hogy igen. Ez egy nagyon gyors lefolyású dolog volt, ha jól emlékszem február 26-án kerestek meg elsőnek, akkor még rágtam magam egy-két hétig, március közepén elkezdtünk levelezni, május 2-án pedig már kint voltunk a barátnőmmel és a macskánkkal Kanadában. Tehát ez egy elég nagy váltás volt.
Miért pont Kanada? A cég miatt vagy maga az ország?
Maga az ország. Amit hallottam róla, hogy a nyugalom, ez az egymás elfogadása.
Ha jól tudom épp a The Suicide Squadon dolgozol.
Nem, már nem azt befejeztük. Már épp a Space Jam 2-ön. dolgozom, ezt elmondhatom.
Mi volt a feladatod a The Suicide Squadon?
Ott is creature fx volt, vagyis CFX artist voltam, bizonyos karaktereknek kellett megcsinálni az izom, zsír és testdeformációs szimulációját. Nyilván ugyanígy szőr, ruha, köpenyek, mindenféle ilyet.
Nyilván nem akarok semmi olyat kihúzni belőled, ami alapján bajba kerülhetsz, de amit láttál az alapján, hogy tetszik?
Nekem tetszik, pont az volt az egyik film, amiről kicsit többet tudok, pont azért mert egyszerűen érdekelt és megnéztem. Az volt tán az egyik olyan film, amire külön rákerestem és megnéztem kb negyven percet a filmből, így több nap alatt. Ezt nyilván nem úgy kell elképzelni, hogy összefüggően az elejétől a végéig, hanem csak ilyet kiragadva, abc sorrendben a szekvenciák nevei, tehát a filmben amit láttam valószínűleg összevissza van, nem tudnám elmondani miről szól, de az biztos, hogy vicces lesz. Nekem amit láttam az tetszett, azért is néztem meg mert féltem, ugye a DC Univerzum, aminek ez is a része, az elmúlt időszakban nem sok jót tudott letenni az asztalra.
Kérdezni is akartam, hogy tetszett az előző verzió?
Hát nem voltam érte oda, de nem volt a legrosszabb, voltak annál rosszabb DC filmek. Viszont remélem ez helyre tudja billenteni a DC Univerzum világát. Nekem fáj a világáért a szívem, mert sosem szerettem a Marvel képregényeket igazán, viszont a DC képregényekért odavoltam, a gonoszok és a hősök összetettsége lenyűgözött, viszont a filmekben sajnos ez fordítva van.
Tudsz-e még kikapcsolódásként filmet nézni?
Abszolút, szerencsére van ilyen kikapcsoló gombom ezen a téren, eltudok vonatkoztatni mindentől, és teljesen laikusként tudok belehelyezkedni filmekben. Amikor mások mondják, hogy „fhu, láttad abban milyen béna ez meg az, meg ez teljesen leesik”, én általában „nem, bocs, nem vettem észre, én csak úgy élveztem a filmet”. (nevet)
Nem is szoktad észrevenni, ha rossz CGI van valahol?
Hát, ha nagyon rossz, akkor igen, de ilyen apróságokat nem, nem szoktam szőrszál hasogatni. (nevet)
Tudatosan igyekszem belehelyezkedni a filmbe és kikapcsolódni, erre igyekszem odafigyelni.
Szólj hozzá!