Főoldal Filmek Neill Blomkamp rendező szerint már nem készül el az Alien 5
Filmek

Neill Blomkamp rendező szerint már nem készül el az Alien 5

Az Alien 5 rendezője elmondta, hogy nagyon kevés esélyt lát arra, hogy megvalósuljon az Alien 5 horrorfilm.

771

Az Alien 5 rendezője elmondta, hogy nagyon kevés esélyt lát arra, hogy megvalósuljon az Alien 5 horrorfilm.

Az Alien-filmek meghatározóak voltak a filmtörténelemben, és mai napig mindenki imádja a Xenomorph néven megismert idegeneket. Ha Alien-fannak vallod magad, akkor nagyszerű éved lesz, hiszen idén érkezik a 2012-es Prometheus folytatása, az Alien: Covenant a mozikba. Ridley Scott nagyot hibázott a Prometheus-szal, többen is bírálták, hogy a film nem volt méltó sem az Alien-hez, sem a rendező korábbi filmjeihez, és magára hagyta a franchise-t – amit Scott alkotott meg még anno -, de ahogy elnéztük az Alien: Covenant plakátját, teaserét és előzetesét, aggodalomra nincs okunk, mert A nyolcadik utas: a Halál feelingjét fogja hozni.

Neill Blomkamp Alien 5 filmje legalább annyira izgalmasnak ígérkezett, mint Ridley Scott-é, bár most igen szomorú híreket lehet hallani a projektről. A District 9 rendezője nagy reményekkel vágott neki, több koncepciós rajzot is készített, köztük a visszatérő Hick (Michael Biehn) tizedesről, a franchise-tól elköszönő Ellen Ripley (Sigourney Weaver) hadnagyról és az idő közben felcseperedett Newt-ról (Carrie Henn). Sajnos azonban hét elején Blomkamp arról beszélt, hogy a film valószínűleg nem fog elkészülni. Keresztbe tett neki Ridley Scott?

A rendező Twitter-en válaszolt egy rajongó által feltett kérdésre, miszerint „mik az esélyek arra, hogy elkészüljön az Alien 5?”. Meglehetősen szűkszavú és szomorú választ adott a rendező, Blomkamp szerint „karcsú esélyt” lát erre. Többen is úgy gondolják, hogy Ridley Scott tehetett keresztbe. Végül is mikor eldöntötte, hogy elkészíti a Prometheus folytatását, a stúdió egyszerűen félretette az Alien 5-t, és azóta hallani sem lehet róla. A 20th Century Fox biztosra megy, és jobban bízik Scott sikerében, mint a hullámzó teljesítményt mutató Blomkamp-ban – pletykák szerint a Chappie győzte meg a stúdiót arról, hogy nem Blomkamp a legjobb rendező erre a feladatra. Időközben Scott azt is elárulta, hogy új trilógiát készít, melynek csak az első része az Alien: Covenant.

Azok számára, akik nem olvasták még az Alien 5-ről szóló cikkeket: a filmben visszatértek volna A bolygó neve: a Halál film szereplői, és onnan folytatódott volna a történet. A rendező elmondta, hogy az Alien 3. és 4. részeket semmisnek tekintette volna, és egy teljesen új irányba vitte volna el a filmet. Sigourney Weaver már át is olvasta a forgatókönyvet, aki teljesen elalélt a szkripttől, elmondása szerint ennél jobb elköszönést nem is kaphatott volna az Alien-franchise meghatározó személyisége: Ellen Ripley.

Blomkamp kijelentése nem feltétlenül jelenti azt, hogy már soha nem készül el az Alien 5, de mindenképp meg kell várni, hogy Ridley Scott végezzen. Hogy erre mikor kerül sor, és mit tervez az Alien 5-tel a Fox, jó kérdés. A színészek (Sigourney Weaver és Michael Biehn) hihetetlenül optimisták voltak a 2016-os San Diego-i Comic-Con-on, ahol a széria fennállásának harmincadik évfordulóját is ünnepelték.

Az Alien: Covenant bemutatója 2017. május 19-én lesz.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Gladiator
BREAKINGFilmek

Megvan a Gladiátor folytatásának hivatalos címe

A címét és a logóját is bejelentették a Gladiátor folytatásának.

Gladiátor
Filmek

A Gladiátor folytatása jóváteszi az első rész „bűnét”

Ősszel kerül mozikba a nagysikerű Gladiátor folytatása.