Főoldal Játékok Nagyon érdekes dolgok történnek a Call of Duty háza táján
Játékok

Nagyon érdekes dolgok történnek a Call of Duty háza táján

Egy Call of Duty hírekben otthon lévő oldal próbálta tisztázni a sorozat körül felröppent pletykákat.

374

A tegnapi nap elterjedt egy pletyka, amit meg is osztottunk veletek, miszerint valaki tesztereket kérdezett meg a következő Call of Duty felvonás dolgairól. Jeleztük azt is, hogy érdemes ezt most a szokásosnál jóval nagyobb óvatossággal kezelni, hiszen a 4Chan-ről származik. A Call of Duty hírekben általában nagyon otthon levő és az Activison háza táján több ismerőssel rendelkező ModernWarzone.com próbálta egy picit tisztázni ezt a helyzetet.

Ebben kijelentik, hogy több belsős szerint nem pontos pletykákat kaptak fel a tegnapi nap folyamán. Szerintük a hivatalos munkacím, az a Call of Duty WWII: Vanguard. Ez állításuk alapján teljesen biztos információ, szóval jó rálátást tudunk kapni arról, merre megy majd a sorozat. Megerősítést nyert az is, hogy a Sledgehammer Games fejleszti ezt az alkotást. Már a címből is megtudhatjuk, hogy semmi köze sem lesz a modern hadviseléshez ennek a résznek. 

Egész érdekes azonban az az információ is, hogy pár cutscene a hírek szerint az 1950-es években játszódik és mint tudhatjuk, a második világháború már 1945-ben véget ért. Az oldal a beszámolók alapján teljesen lehetségesnek tartja, hogy ebben a fikcióban a második világégés nem ért véget 45-ben és még az 50-es években is tart a csetepaté. Természetesen ez a rész is hozzáteszi majd a magáét a Warzone keretein belül és már csak ezért is lenne hihetőbb ez a setting, hiszen nemsokára a Black Ops Cold War dizájnja is tiszteletét teszi a free to play lövöldében.

Szerző

Egészen pici koromban szerettem bele a játékokba és mindenbe ami technika. A jéték rovatot vezetem és próbálok nektek érdekességeket hozni a témában.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Game Awards 2023 Christopher Judge
Játékok

Kiakadtak a Call of Duty fejlesztői a The Game Awards poénján

Christopher Judge beszólását több jelenlegi és volt Call of Duty fejlesztő rosszul...

BREAKINGJátékok

Az Öbölháborúról fog szólni a következő Call of Duty

A pletykák szerint a 2024-es rész Black Ops: Gulf War címen érkezik.

Call of Duty: Modern Warfare III
Játéktesztek

Call of Duty: Modern Warfare III teszt

Tesztünk az újragondolt Call of Duty: Modern Warfare trilógia harmadik részéről.